Akarsz-e játszani mindent, ami krimi?

„Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?”
Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani

Baráth Katalin írónővel beszélgettünk egy álmos vasárnap reggelen a most megjelenő új könyve kapcsán a „Veron-könyvekről”, vajdasági írókról, zenéről, Molyról és nem utolsósorban a fociról.

barathk4

Pár szót mesélj magadról, honnan jön az irodalom szeretete nálad?
B. K.: Talán az első osztályos tanító nénimet hibáztathatom érte, aki már akkor beíratta az egész osztályt a könyvtárba, amikor olvasni se tudtunk rendesen. Első pillanattól kezdve szerettem oda járni, és nem is a könyvek miatt, hanem a félhomályos, enyhén dohos terek tetszettek a sok polccal. Illetve hogy a könyvtáros nénik mindig hagyták, hogy órákig ücsörögjek a polcok közt. (Vannak is rólam legendák, hogy néha kis híján ott felejtettek éjszakára.)
A legelső könyvsorozat, amire emlékszem, hogy elsős-második koromban végigrágtam, az a Képes történelem című volt, lehet, hogy te is emlékszel rá. (Ami utólag elég beteges, nyolcévesen értesülni a kettős honfoglalás elméletéről.) Illetve volt egy Fehér Tibor nevű író, akinek történelmi témájú ifjúsági regényei voltak, na azokat faltam még be viharos gyorsasággal. Mellette persze jöttek a csíkos meg a pöttyös könyvek, plusz Rejtő meg May Károly, akiket meg a bátyáim tartottak otthon.

Hogyan lesz egy könyvolvasó kislányból írónő?
B. K.: Az írónőség még most is inkább olvasónőség, ha a könyvekre fordított idő mennyiségét nézzük. Szerintem ez a fajta érdeklődés nem szűnik meg akkor se, ha az ember termelni kezdi a könyveket, a „szinten tartás” miatt se hagyhatod abba, meg hát a könyvekből elég nehéz kiábrándulni.

Írni miért kezdtél el?
B. K.: Semmi konkrétummal nem tudlak megkínálni. Ha tippelnem kellene, akkor ez a gyerekújságok miatt történt (nálunk otthon elég gyorsan előfizettettek előbb a Mézeskalács, aztán a Jó Pajtás nevű sajtótermékekre), ahova lehetett küldözgetni verseket, meséket, és egyrészt ez ambicionált, másrészt az iskola: az én áltisimben sok-sok fogalmazást kellett írnunk fiktív témákból, és elég hamar kiderült, hogy a képzelődés nekem jól megy. Aztán hosszabb-rövidebb kihagyásokkal máig folytattam a képzelődést.

„… Az én bácskai földem megtelt idegenekkel, grófok s inasaik űzik, kifürkészhetetlen üzelmeiket. …”

Olyannyira, hogy most fog június 7-én megjelenni a negyedik könyved, A borostyán hárfa (olvass bele!). Ez a történet immáron a harmadik – A fekete zongora és A türkizkék hegedű után -, amelynek a főhőse Dávid Veron. Az ő személyéről kérdeznélek. Mennyire hasonlít rád?
B. K.: Amikor kitaláltam Dávid Veront, tisztában voltam annyira a kezdőségemmel, hogy olyan figurát keressek, akit legelőször is én szeretni tudok, akár hosszú távon. (Azt már korábban észrevettem magamon, hogy kínszenvedés végigolvasnom olyan könyveket, végignéznem olyan filmeket, amelyben nem szimpatikus a főhős, akkor is, ha az illető alkotás máskülönben briliáns.) Ilyen szempontból követelmény volt, hogy valamennyire hasonlítson rám. Persze sokkal bátrabb, okosabb, határozottabb, de kétségkívül van metszetünk.

Érdekes számomra, hogy a 20. század elejét választottad korszaknak, és egy ilyen típusú karaktert helyeztél bele, meg az is, ahogyan boldogul a saját alkatával abban a korban…
B. K.: Mondjuk azt, hogy Veron anakronisztikusnak tűnik ahhoz a képhez képest, amelyet arról a korról mi, az utókor utólagosan alkottunk. Ez (sajnos vagy nem sajnos) törvényszerű, ugyanis nem sok fogalmunk van arról, hogy pontosan hogyan is működött a társadalom és az egyén korábbi időszakokban, és ez nem is az írók problémája elsősorban, hanem a történetíróké. Azt nagyjából meg tudjuk mondani, hogy a fizetésükből mire telt, de hogy bizonyos dolgokról, egymásról pontosan hogyan vélekedtek, az homályos. Ha életrajzot írnak a történészek, akkor is kénytelenek a saját világlátásukkal kipótolni a lyukakat.
Szóval igen, talán anakronisztikus, de ezt vállalom. Másrészt nem hiszek abban, hogy mindenki egyforma volt, se erkölcsileg, se céljait tekintve, úgyhogy akár el is képzelhető egy ilyen alak, legföljebb azt mondjuk, kivétel.

Miért pont a századforduló környékére álmodtad a történeted?
B. K.: Huh, hát azt hiszem, ennek az okait is a gyerekkoromban kell keresni. Mint egy rakás alföldi város, Ókanizsa is a századfordulón élte a virágkorát (a gabonakonjunktúra!), és minden impozánsabb régi épület, amivel gyerekkoromban ott vagy a szomszédos kisvárosokban megismerkedtem, abban az időszakban épült. Azóta is érdekel ez az „elveszett édenkert” (most nyilván idealizálok), és nemcsak a szereplőnél, a korszaknál is fontos volt, hogy szeressem, együtt tudjak vele élni.

barathk3

Veron a történetekben mindig valami titokzatos ügybe keveredik, ami felkelti kíváncsiságát és nyomozni kezd… Szereted a rejtélyeket?

B. K.: Na, ez pont egy olyan dolog, amiben különbözünk Veronnal.:) Szeretek rejtélyekről olvasni, és (mint néhai töri szakos) szeretek elméleti problémákat boncolgatni, de a találós kérdésekben, rejtvényekben, feladványokban legendásan béna vagyok. A kíváncsiságom, attól tartok, erősebb, mint a problémamegoldó képességem.

Mennyire nőtt hozzád Veron alakja, várható, hogy lesznek még „esetei”? (Óhatatlanul is felmerült bennem Agatha Christie és az ő Miss Marple-ja…)
B. K.: Ez nem is annyira Veron alakján múlik, hanem hogy lesz-e olyan történetem, ami érdekel, és le tud-e majd kötni egy könyvön keresztül. (Egy most éppen van, úgyhogy egy negyedik Veron-kötetre még biztosan lehet számítani.) De Miss Marple és Christie esete elég tanulságos, olyan tekintetben, hogy amennyire tudom, a jó öreg Agáta már eléggé gyűlölte Poirot-t, amikor (kvázi orvosságként erre a problémára) a vén szimatoló szatyrot kitalálta. Na, idáig (hogy megutáljam a főhősömet) semmiképpen nem akarok eljutni.

Vannak arra nézve terveid, hogy ha Veront „elhagyod”, mi felé fogsz kacsingatni? Foglalkoztat-e olyan téma, amit úgy érzel, mindenképpen meg kell írnod?
B. K.: Inkább ötleteim vannak, mint terveim, de az biztosnak tűnik, hogy maradok a kriminél. Inkább az a kérdés aggaszt, hogy fel tudok-e nőni ezekhez az ötletekhez, meg tudom-e úgy csinálni/írni, ahogy elképzeltem. De olyan, amit „mindenképpen meg KELL írnom”, nincs, és nem is lesz. Abban a percben, amikor kötelezettségnek vagy küldetésnek fogom érezni az írást, inkább elmegyek répát egyelni.

Reklámszövegíróként dolgozol, és mellette regényeket (krimit) írsz. Két nagyon különböző dolognak tűnik számomra, vagy annyira nem is az? Tudnak egymásból meríteni, töltekezni?
B. K.: Annyira nem különböznek, mint amennyire elsőre tűnik. Amikor reklámon (stratégián vagy konkrét hirdetésen) töröd a fejed, igazából akkor is karaktert, háttértörténetet találsz ki, csak épp egy terméknek, szóval valahol a gyökereknél találkozik a kettő. És igen (nagyon jó a meglátás!), tudnak egymásból töltekezni, főleg a regényírás élősködik a reklámszövegíráson. A reklámosságnak nagyon sokat köszönhetek olyan szempontból, hogy segít gyakorlatiasan megközelíteni a regényírást (ha a reklámos megrendelés, határidők nem ejtenek már pánikba, akkor a regényírás se fog), másrészt az mindig hasznos, ha több dolgot csinálsz egyszerre, mert segítenek kikapcsolódni egymásból.

barathk2

Az Éva Magazin 5. születésnapja Fábián Jankával és Ugron Zsolnával

A Vajdaságból származol, adódik a helyzet, hogy a vajdasági magyar irodalomról faggassalak. Kikre hívnád fel a figyelmünket?

B. K.: Kezdetnek Kanizsa nálam sokkal nevesebb és érdemesebb szülöttét ajánlanám, Tolnai Ottót, akinek a munkássága a maga szürreális-neoszimbolista módján egy örök kincsesbánya a számomra. Nemrég talán az év könyve is volt itt, Magyarországon az az interjúkötet, amelyet Parti Nagy Lajossal együtt csináltak, a Költő disznózsírból, azt semmiképpen ne hagyjátok ki, mert egyrészt rendkívül olvasmányos is, meg nagyon jó bevezető abba a szinte természetszerűen mágikus realizmussal leírható közegbe, ami az egykori Jugoszlávia, a mediterráneum, a Balkán és a közép-európaiság furcsa vegyüléke. A többiek (akár a fiatalabbak) közül nehéz bárkit is saját meggyőződésből említenem (habár Lovas Ildikó, Gion Nándor vagy Beszédes István az anyaországi recepcióban is ismertek, elismertek), mert tematikusan nem állnak annyira közel hozzám. Aki még érdekes és kuriózumszámba menő alkotó a régebbi, nyugatos évtizedekből, az Szenteleky Kornél, aki a vajdasági magyar irodalmi élet egyik megteremtője volt, illetve Sinkó Ervin.

És ha már írókról beszélgetünk, meg kell kérdezzelek, kik és mely könyvek azok, amik hatnak rád és formálnak?
B. K.: A hatnak rám (személyesen) meg a formálnak („szakmailag”) az két, egyre eltérőbb könyvcsapat. Az elsőben örök toplistás lesz Ottlik (fura módon nem is annyira az Iskola, mint inkább a Buda vagy az esszéi), a másodikban pedig John le Carré, aki sokáig teljesen érdektelen volt számomra, mert félrevezetően bele van gyömöszölve a kémregényíró kategóriába, de amikor az első köteteket olvastam tőle, nyilvánvalóvá vált, hogy ez minden, csak nem ponyvaszínvonal. Nagyon-nagyon boldog lennék, ha úgy tudnék írni, mint ő, de ehhez sajnos angolnak, azaz fanyarnak és kissé melankolikusnak kell lenni, ami meg nem vagyok.

Több mint egy éve regisztráltál a moly.hu-ra, és folyamatosan használod is. Úgy tűnik nekem, hogy ez egy teljesen más író-olvasó viszony. Talán kicsit közvetlenebb, hiszen nap mint nap látják az olvasók, mi érdekel téged, éppen mit olvasol, illetve te is a könyveidre való reagálást.
B. K.: Eltartott egy ideig, mire rájöttem, mit és mennyit tudok hasznosítani a Molyból. Egyrészt ugye olvasó vagyok, és mint olvasónak, nagyon hasznos olvasónapló-lehetőség a Moly. Ugyanakkor azt is megtanultam, hogy mások véleménye a legritkább esetben mérvadó.:) (Ez nem annyira tragikus, mint biztató felfedezés volt, úgy értem, újra bebizonyosodott, hogy érdemes kísérleteznünk mindennel, mert mindannyiunk ízlése, élethelyzete más és más.)
Ami meg az én könyveimről alkotott véleményekkel való szembesülést illeti: eleinte hasznos volt találkozni a meglátásokkal (határozottan ki lehet ám tapintani a kritikusok esetleges személyes negatív vagy pozitív elfogultságait, amelyek nem a könyveimre vonatkoznak, hanem rám), de végeredményben sajnos nem sok gyakorlati haszna van – arra célzok itt, hogy hiába próbáltam eszembe vésni a kritikák alapján, legközelebb mire figyeljek jobban, mit csináljak másként, mert napokon belül érkeztek olyan újabb kritikák, amelyek éppen ezeket a momentumokat emelték ki, hogy mennyire jól sikerültek, és egész más dolgok nem tetszettek. Szóval a molyos írói tanulság az, hogy olyat sose fogok írni, ami mindenkinek tetszik, és ezzel érdemes kibékülni.
A lényeg, hogy nem akarok semmilyen viszonyba kerülni a kritikával: nem akarom befolyásolni vagy cáfolni a kritikusokat, nem akarok vitázni velük, mert hát mindenki (én is) azt gondol, amit akar. (Annak ellenére, hogy a legtöbben – nem túl örömteli módon – visszakoznak egy kicsit, amikor a kritizált mű szerzője is ott helyben megszólal.)

Nemcsak íróként vagy jelen a Moly életében, hanem a 3. Moly-szülinapon színpadon álltál, gitárt ragadtál, és énekeltél a születésnapi műsorban. Hogyan kerültél a színpadra?
B. K.: Pontosan tudod, hogy kerültem a színpadra.:) (És persze nem bánom, nekem az nagyon üdítő élmény volt.) Megláttam, hogy embereket keresnek a Molykesztrába, én meg akkor már nem zenéltem egy ideje, és hiányzott, úgyhogy szinte azonnal válaszoltam. (És szinte azonnal le is akartam mondani az egészet, mert csak későn jutott eszembe, hogy alighanem próbákra is kell járni majd.)

Le kell csapnom erre a félmondatodra: „már nem zenéltem egy ideje, és hiányzott”. Erről egy kicsit bővebben hallhatnánk?
B. K.: Hétéves koromtól érettségiig énekeltem kórusban (egyszerre általában többen), közben rendesen megtanultam kottát is olvasni, illetve a zeneelmélet alapjait is, aztán alapítottam egy megzenésített verseket előadó kis kvartettet is, ahol már én szereztem a zenét, úgyhogy ez egy elég rendszeres tevékenység volt nálam, amire manapság már nem jut se idő, se alkalom. És itt most hadd üzenjek az ifjúságnak!:) Zenét hallgatni jó, ezt ugye mindenki tudja, de zenélni százszor jobb, szóval ha van alkalmatok zenélésre, csináljátok. Még a sportnál is jobb stresszoldó!:)

barathk1

Író-olvasó találkozó a celldömölki könyvtárban

Megzenésített verseket említettél, és te magad is írsz verseket. A Facebook-oldaladon nemrégen posztoltad a Térey Jánosról írtat.
B. K.: Kamaszkoromban én is tonnaszám ontottam a verseket, mint a legtöbben, de aztán rájöttem, hogy nem vagyok egy nagy lírikus, úgyhogy most már csak viccből írok ezt-azt. A téreys vers is vicc, ugyanis amikor fölismertem Téreyt (aki az egyik, ha nem a legkedvencebb kortárs szerzőm) a Kálvin téri giroszosnál, kézenfekvő volt versben megemlékeznem róla. Ami a kortárs irodalmat illeti, a verseket sokkal jobban szeretem, mint a prózát, és emiatt volt is 1-2 évig egy podcastom, ahová kortárs költők általam felolvasott verseit töltöttem föl. Az emlegetett téreys vers is oda íródott eredetileg.

Talán kevesen tudják rólad, hogy szereted a focit, és még fociblogod is volt a 2010-es vébé alatt. Honnan jön e sportág iránti szereteted? 2014-ben újraindítod a blogot?

B. K.: A focit eredetileg nem én szerettem, hanem a bátyám, de mivel ő szenvedélyesen szerette (értsd: ha bármilyen focis esemény volt a tévében, kizárólag azt nézhette a család), ezért ez mindannyiunkra ráragadt. (Bizony, szombat esténként anyukám is inkább spanyol bajnoki közben szunnyad el a fotelban, mint valami ezredszer látott sorozatgyilkosos vérengzésen.) A blogolásba meg véletlenül csöppentem bele (a megfelelő ember mellett ültem a megfelelő pillanatban), de nagyon élveztem, ami annak is köszönhető, hogy imádom rosszindulatúan kifigurázni a „focihoz mindenki ért” attitűdöt. És nem várok 2014-ig, hanem már az Eb-n visszatérünk (Juventus-ősrajongó kollégámmal együtt), és POLSKI FIAK néven írjuk nemsokára a lengyel válogatotthoz kapcsolódó blogot.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Sok sikert kívánok az újonnan megjelenő regényedhez! Június 9-én személyesen is találkozhatnak veled a rajongók a könyvhéten, ahol 15.00 órától dedikálod a frissen megjelent könyvedet az Agave Kiadó standjánál.

(Megjelent: Merítés 2012. május)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s