Rigómesék

rigók

„Ha a vers az, amit mondani kell, mint ezt Kányádi Sándor bácsi hangoztatni szokta, – mert amit a költő papírra vet, az csak egy kotta, – és csak ha elmondják, akkor lesz szárnya, ni, – és kezd el szállani, – hogy kinyílnak tőle télen is a rózsák, – és a megbabonázott hallgatóság – szívenütötten és kupáncsapottan – ül, és néz ki a fejéből csak ottan, – mert nem tudja, mi röpült el fölötte, nikkelszamovár vagy aeroplán-e, – akkor a mese pláne.
Mondani kell és hallgatni a mesét, – adni kell a bennünk lakó gyereknek egy esélyt, – kell a sok napi hülyeség ellen egy attak, – stresszoldó a középkorúaknak, – fiatalítószer a véneknek, – stand-up comedy a léleknek.”
 – Varró Dániel, költő, a Holnemvolt Fesztivál fővédnöke

DSC01365kEmlékeztek még a Versmondó lányra a Zsebtévéből? Én most egy Mesemondó lányra szeretném felhívni a figyelmet. Lovranits Júliával beszélgettünk a természetről, mesékről és ezek kapcsolatáról.

Mit csinálsz, amikor nem mesélsz?
L. J.: Biológus szakon végeztem a Szegedi Tudományegyetemen, a Magyar Madártani Egyesületnél vagyok oktatási munkatárs, illetve mesemondóként is dolgozom. A kettő jól kiegészíti egymást. Környezeti nevelőként madaras érdekességekről beszélek főleg nagycsoportos óvodásoknak és alsó tagozatosoknak. Tollakat, madárfészkeket, tojáshéjat stb. nézegetünk a gyerekekkel, néha madarakat figyelni is kiviszem őket egy-egy parkba (hihetetlen, mennyi madár él Budapesten is! A Népliget szuperjó hely ebből a szempontból). Mesemondóként szintén a természetet szeretném megszerettetni. Elsősorban állatos, madaras mesékkel dolgozom. Nemcsak magyar mesékkel, hanem sokfélével.
Hogyan lettél mesemondó?
L. J.: Van egy barátnőm, Zalka Csenge Virág, aki 5 éve mesél. Ő hívott el a Mosoly Alapítvány meseklubjába. Először csak azért mentem el, mert szerettem volna kipróbálni, hogy milyen kiállni beszélni egy csomó ember elé, és nem akartam kimondottan mesemondó lenni. Aztán mégis megmaradt ez is, megszerettem, egyébként is imádom a meséket. Csengétől nagyon sokat tanultam.

Talán az egyetlen nagy mesemondó, akit mindenki ismer, Berecz András. Vannak még nagy öregek, akiktől lehet tanulni, vagy „iskolák”?
L. J.: Amit mi képviselünk Csengével, az a „tarkabarka iskola”, vagy legalábbis én szeretem így nevezni. Ezt Csenge hozta be Magyarországra, az ő mesemondói neve pedig a Tarkabarka Hölgy.
Említetted Berecz Andrást. Róla mindenkinek az jut eszébe, hogy tájszólásban, népviseletben ad elő vicces történeteket. Sokan azt hiszik, hogy csak magyar népmeséket, de már ő sem csak magyar népmesékkel, vagy egyáltalán mesékkel dolgozik. Rengeteg személyes sztorit is mond, csak az embereket megtéveszti a népviselet meg a tájszólás.
Van az abszolút autentikus mesemondó is, aki kizárólag magyar népmeséket mesél, lehetőleg erdélyi tájszólásban. No, Csenge meg a tanítványai nem ilyenek. Mivel valamennyien magyarországi születésűek vagyunk, ezért valahogy furcsának is éreznénk, hogy ékes székely tájszólásban szólaljunk meg. Talán Varró Dani mondott valami hasonlót, hogy mindig a szemére vetik, miért nem ír valami komolyabb, költőibb dologról, de hát mikor ő budapesti születésű, és villamost hallott gyerekként, nem madárcsicsergést, erről tud írni (és tegyük hozzá, mennyire jól!). Csenge úgy tanított mesélni, hogy történetet tanuljak, ne szövegeket. Nem szó szerint mondom el a meséket, hanem a saját szavaimmal, mintha barátoknak mesélném.

p1150307

Honnan jönnek a történeteid és hogyan formálod őket mesékké?
L. J.: Amerikában ennek elég komoly hagyománya van, ott ezt storytellingnek hívják, és a story lehet bármi: személyes történet, népmese, közszájon forgó rémtörténet vagy akár saját mese… Egyik kollégám, Fekete Gy. Viktor például főleg a saját meséivel dolgozik. Én népmesés kötetekben olvasok utána, lehetőleg több variációját igyekszem begyűjteni egy-egy mesének. Átgondolom, nézegetem, olvasom, és megalkotom belőle a saját változatomat, ami közel áll a mai értékrendhez, befogadható, szerethető egy mai gyereknek.
Ehhez kapcsolódik még a kezdetekről egy történet… Mint említettem, a story bármi lehet… A Mosoly Alapítványnál úgy kezdtünk mesélni, hogy mindenki hozott egy történetet, és elmondtuk egymásnak. Én először nem konkrétan mesét vittem, hanem volt egy dobozom, a „természettudományos kotorászós doboz”, ami egy szép, faragott fadoboz, amit teleraktam ásványokkal, madártollal, szárított virággal, őzaganccsal… Odaadtam a többieknek „mesélés” alatt, hogy nyugodtan nézegessék meg, mert mindenki szeret kotorászni titkos fiókokban, dobozokban; ha valamit nem ismertek, megbeszéltük, hogy mi van benne. „Mese” gyanánt pedig egy illegális éticsiga-felvásárlók lebukásáról szóló cikket olvastam fel: „A zsákokban összesen 2136 darab 30 mm alatti méretű csiga volt, melyek eszmei értéke 51 264 000 forint.” „A csigákat a természetőr április 21-én szabadon engedte.” Most képzeld el, ahogy 2136 darab éti csiga elindul…:D Ebben is van egy mese. Azt hiszem, ez a storytelling lényege.

Mennyire nehéz kiállni egy színpadra, vagy akár csak egy sereg gyerkőc elé?
L. J.: A gyerekek elé nem nehéz kiállni. Annyira kedvesek, amikor meglátom őket, nagyon gyorsan elmúlik minden lámpalázam. A felnőtt előadásoktól inkább szoktam lámpalázas lenni, de mindig segít, ha legalább egy-két gyerek is jelen van. A gyerekelőadások meg jutalomjátékok számomra. Tényleg nem lehet tőlük zavarba jönni. Rájuk néz az ember, és rögtön mosolyognia kell.
Kicsiknek vagy nagyobbaknak szólnak inkább a meséid?
L. J.: Amit kérnek. Ami fontos, hogy akár madarászovis foglalkozást, akár mesélést nagycsoportos kortól érdemes tartani, mert a kisebbek még nem tudnak hosszasan figyelni egy szövegre, sok játékkal sem. Nekik még arra lenne igényük, hogy ők mondhassák a saját dolgaikat. Ez az „énmese” korszak, amikor róla szóló, rövid mesék kötik le, de nagycsoportos kortól felfelé már bármilyen korosztálynak szívesen mesélek, csak válogatás kérdése, hogy milyen mesét. Nekem az alsósok a kedvenceim, de Csenge barátnőm például legszívesebben kamaszoknak, középiskolásoknak mesél.

P1060315k

Tűzzel-vassal Fesztiválon 2012.

Vannak fesztiválok, köztük mesemondó fesztivál is, ahol idén meséltél a nagyközönségnek. Ez már egyfajta elismertség. Hol szoktál még mesélni?
L. J.: A Holnemvolt Fesztivál Magyarország elsőként alapított, és tudtommal egyetlen nemzetközi mesemondó fesztiválja. Csenge, illetve Körmendy Petra jóvoltából jött létre, külföldi példára. A Tűzzel-vassal Fesztivál egy kovácsfesztivál, amolyan vásári forgatag. Hogy hol még? Vásárokban, könyvtárakban, művelődési házakban szoktam még fellépni, de idén meghívtak egy születésnapra is. Az első néhány fellépés hozza magával a többit.:)
A mesélés mellett az írás sem áll távol tőled. Hogyan lesz a mesemondásból meseírás?
L. J.: Talán inkább fordítva volt ez. Írni nagyjából óvodás koromtól írok. Amikor még nem tudtam betűket írni, anyukámnak diktáltam a történeteket. Van valahol egy kazetta is, amin valami soha véget nem érő mesét mondok. Hatodikos korom óta írok tudatosan, akkor nyertem meg a Gyerekszáj a 21. század küszöbén című pályázatot, életemben az elsőt. Inkább rövid, vidám novellákat, naplószerű írásokat vetek papírra. Nyolcadikos koromtól egy felnőtt író, Kovács Imre Attila segített. A székesfehérvári Diáklap című városi diákújságnak írogattam, rajzolgattam, ott találkoztunk. Később ő lett a magyartanárom is gimnáziumban. Ez nagyon sokat számított.

borbolyáékk

Saját illusztráció A varjasboszorkához

Most pedig készül az első meseregényed, A varjasboszorka…
L. J.: A Könyvmolyképző Kiadó Aranymosás pályázatán vettem részt szeptemberben. 205 regényrészlet közül maradt bent az enyém, több selejtező után az első kilencben. Először részletek kerültek fel a honlapra, ezt a kiadó szerkesztői véleményezték. Most a kiadó vezetőjének, Katona Ildikónak a véleményére várunk, ha ő is pozitív értékelést ad, akkor az ő visszajelzésétől számított egy hónapon belül aláírjuk a szerződést.
Alsó tagozatos korom óta kedvenc mesefiguráim a boszorkányok, mindent elolvasok róluk, amihez csak hozzájutok, legyen az néprajzi könyv, mese vagy kortárs hiedelmek. Anyukámmal kislány koromban volt egy boszorkányvilágunk, amit ketten találtunk ki, és orvosi váróban, utazás közben azzal szórakoztattuk magunkat, hogy „fejben boszorkányoztunk”. Ezzel a mániámmal sikerült megfertőznöm két barátnőmet alsó tagozatban, és velük is rendszeresen rajzolgattunk boszorkányokat, negyedikben, a búcsúműsorban Shakespeare Boszorkánydalát adtuk elő. Nálam a dolog azóta is töretlen, ebből a gyerekkori mesevilágból kiindulva írtam meg A varjasboszorka történetét. Alsó tagozatos lányokról és boszorkányokról szól, beleépítve sok-sok népi hiedelmet, népmesei elemet, a saját életem egy-egy epizódját, természetvédelmi szempontból lényeges dolgokat, tájleírásokat is… A hiedelmek mellett valós, a természetben is megtalálható dolgok is szerepelnek benne, ennek nem titkolt célja egyfajta szemléletformálás.
Itt is felbukkan a környezeti nevelés?:)
L. J.: Mindenképpen. Ez az életem. Gimnázium végén valahogy úgy definiáltam, hogy „természet és irodalom”. Ez nekem egyenrangú és elválaszthatatlan.

boszik

Saját illusztráció A varjasboszorkához

Gondolkoztál már az illusztrációkon? Te fogod rajzolni, vagy esetleg mást kérsz fel rá?
L. J.: Ez még a kiadón múlik. Írás közben folyamatosan rajzoltam, festettem a történethez. Varga Bea, a szerkesztő, aki foglalkozott velünk, azt mondta, hogy a kiadó általában szereti, ha a szerző maga illusztrálja a dolgait, mert az olvasók szeretik ezt. De az én rajzaim nem illenek a kiadó profiljába, úgyhogy majd Katona Ildikó dönt a sorsukról, ha odáig jut a dolog. Azt mindenképpen szeretném, ha legalább az én rajzaimból kiindulva készülnének az illusztrációk.
Azt hiszem, láttam közülük néhányat…
L. J.: A Molyon egy másik mesémből láthattál több részletet (Kabátgomba és barátai), ez még most van készülőben. Nem regény lesz, hanem mesefüzér: nincs rendkívül pörgős cselekménye, hanem akvarellszerű, békésebb mesék. Főleg manókról és apróbb erdei lényekről szól majd. Kicsit talán más korosztálynak szól, mint A varjasboszorka.
Molyok közül @mirha és 8 éves kislánya, illetve @meseanyu mindkettőt olvasták. A varjasboszorkáról @meseanyu írt is egy blogbejegyzést.

wiharvész eszmeralda1

Wiharvész Eszmeraldaként:)

Nem beszéltünk még a nevekről…
L. J.: A mesemondó totemállatom a sárgarigó. (Erről bővebben itt.) Rigó néven vagyok mesemondó, bár külsőre inkább a fekete rigóra hasonlítok, ezért inkább arra szoktak asszociálni az emberek. Nem tudom, hogy minden mesemondónak van-e totemállata, de Amerikában van, akinek van. Csengének is van, neki a szarka. Jelentéssel bíró nevek. A sárgarigó vidámságot, nyarat és napsütést jelent, és még sok mást is.

A molynevem pedig Szepes Mária A mesés Gondwana című könyvéből való. Most éppen rukkoltam szegény könyvet, mert már nem olvasom, változott az ízlésem, de azért én akkor is Amrita vagyok. Amrita olyan személyiség, akivel nagyon tudtam azonosulni kamaszként. Nem főszereplő. Nem ő a legtökéletesebb, legtöbb dologhoz értő szereplő a történetben, de sok mindent lát, tud mégis. Mostanában inkább Wiharvész Eszmeraldát mondom mesebeli alteregómnak, aki Terry Pratchett figurája, egy rémes természetű vénkisasszony boszorkány. Őt bármikor tudnám helyettesíteni, tavaly egy kihívásra be is öltöztem neki. A noita is innen van, finn szó, és boszorkányt jelent. @Emmi_lotta-tól kaptam.

DSC01248k

Akkor már csak a kedvencek maradnak: kedvenc mesék, kedvenc mesemondók…
L. J.: Kedvenc mese: Az Isten-hegyi székely leány (Jókai is átdolgozta a népmesét). És minden, ami manós, tündéres, az ír, skót, norvég, finn, angol meséket rettenetesen szeretem.
Kedvenc mesemondó: Csenge, illetve Tone Bolstad Fløde. Ő egy norvég mesemondó, feledésbe merült észak-európai mítoszokat, népmeséket elegyít saját történeteivel. Tavaly volt itt Holnemvolt Fesztiválon. Akkor nagyon népszerűek voltak azok a mesélők, akik bevonták a közönséget. Angela Davis, az amerikai hölgy (aki különben szintén zseniális) még a vállára is vette az egyik srácot a közönségből mint “kelléket”. Tone nem csinál ilyeneket, ám ha megszólal, mesél, énekel, pár fokot hűl a levegő. Ízig-vérig északi.
Kedvenc könyvek?
L. J.: Kedvenc íróm rengeteg van: Gerald DurrellTerry PratchettFekete IstvánSzabó MagdaAgatha ChristieTörök SándorHorgas BélaBékés Pál… millió…
Könyvek pedig: Török Sándor: A hazug katona, Sjón: A macskaróka, Baricco: Tengeróceán, Szabó Magda: Sziget-kék, Szunyogh Szabolcs: Boszorkányszombat, Tündérek, mágikus lények, Nell – egy boszorkány unokája, Terry Pratchett: Vészbanyák, Pócs Éva: Tündérek, démonok, boszorkányok, Fekete István: Ködös utak, Jack London: Úton, Skót legendák és mesék… ezt is végtelenségig tudnám sorolni. A költők közül Kiss AnnaWeöres SándorSzabó LőrincNemes Nagy Ágnes és Varró Dani… stb. Kiss Annától A téli utak ördöge egy nagyon helyes könyv.
Köszönöm a beszélgetést, és szurkolunk neked a meseregényed kiadásához!:)

Nézd meg Júlia honlapját és blogját, és kövesd őt facebook-on!

————————————————————

Update:

1. A varjasboszorka Lea és a viharbanyák néven jelent meg 2013-ban. A borítót Szőnyi Gergely tervezte. Olvass bele!

2. A Lea és a viharbanyák a Magyar Könyvek Viadalán, Az év mesekönyve 2013-ban 3. helyezést ért el!

Reklámok

4 responses to “Rigómesék

  1. Visszajelzés: „Hagyom, hogy a dolgok megtörténjenek – aminek kell, az úgyis megtörténik” | kultúrlény·

  2. Visszajelzés: Meseteremtők: Lovranits Júlia | kultúrlény·

  3. Visszajelzés: Manómesék | Rakenroll Fóka·

  4. Visszajelzés: Lea és a viharbanyák | kultúrlény·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s