Út a vadonba (Into The Wild)

„Két éve jár a Földön, se mobil, se medence, se öleb, se cigi. Végtelen szabadság. Egy kívülálló, egy esztétikus utazó, akinek az otthona az Út. És most kétévi csavargás után jön a végső, és legnagyobb kaland. Harc az éghajlattal, hogy eltipord a belül lakó hamis lényt, és ezzel győzelemre vidd a szellemi forradalmat. A civilizáció mérgétől megszabadulva repül, és egymagában jár a Földön, hogy végül elvesszen a vadonban.”

628

Szabadnak lenni. Levetni a civilizáció adta béklyókat, megszabadulni a fogyasztói társadalomtól. Ez annak a srácnak a vágya, aki elindul a maga útján, hátrahagyva biztos karriert, Harvard jogi kart, egzisztenciát „Szerintem a karrier századunk találmánya, és nekem nem kell.”, és mindebbe a kispolgári létbe, ennek istenítésébe beleragadt szüleit. A film egy megtörtént eseményt dolgoz fel, aminek Jon Krakauer ment a nyomába és írt meg, és ezt a könyvet tette filmvászonra Sean Penn, szerintem zseniális módon.

„Kár lenne tagadni, hogy aki útra kell, annak oldottabb lesz a kedve. Az agyunkban az utazás a szökéssel függ össze. A történelem, az elnyomás, a törvények és a fölös kötelékek elől. A teljes szabadság. Az út mindig nyugatra visz.”

Chris McCandless önmagát és a körülötte lévőket is szigorú erkölcsi kódex szerint ítélte meg. Felfogását olyan írók formálták, mint Tolsztoj, Jack London és Thoreau. Az otthon látottak, ahogy apja uralja anyját, időnként erőszakos módon, megtanította őt és csendben lázadó húgát, hogy jobb hallgatni. Körvonalazódik benne, hogy ő így nem tud és nem is akar élni. Miután elvégezte az egyetemet, megtakarított pénzét jótékony célra adományozza, hitelkártyáit szétvágja, és nekivág nagy kalandjának, útra kell. Két hónapig hiánya fel sem tűnik szüleinek, majd húga csendben szurkol neki. „…megértettem mit csinál, négy évet elpocsékolt arra, hogy fölöslegesen és kötelességszerűen elvégezze az egyetemet és most megszabadult az absztrakciók világától, a hamis biztonság, a szülők és az anyagiasság világától. Mindezek távol tartották Christ a lét igazságától.”

630

Végső célja az alaszkai vadon, ahol abból akar megélni, amit a természet nyújt, és saját maga szerez meg magának. „A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékozz meg, és néha erősnek érezheted benne magad. Nos én nem sokat konyítok hozzá, de érzem, hogy ennek így kell lennie. És tudom, hogy az életben nem az a fontos, hogy erős legyél, hanem, hogy annak érezhesd magad. Hogy legalább egyszer megmérettessél, hogy legalább egyszer a legősibb emberi körülmények között találd magad. Hogy egyedül szállj szembe a vak és süket kővel. Senki más nem segít, csak az eszed és a puszta kezed.”

A film, egyfajta roadmovie-ként fogható fel, bár én nem szeretem ezt a szót. A cselekmény két szálon fut, az egyik a jelen történéseit mutatja be a vadonban, a másik pedig apránként csepegteti, hogyan is jutott el oda. Mik is voltak a pontos kiváltó okok, és kikkel, hogyan találkozott az útja során, milyen hatással voltak egymásra, hogyan formálódott a jelleme, felfogása. Első körben mindent megtagad, ami volt, még a nevét is. Teljes elszakadás a rá jellemző véglegességgel. „Van, aki nem szolgált rá a szeretetre, ezért csöndesen eloson valami üres helyre, hogy a múlt réseit betöltse.” Aztán útja során találkozik egy hippi párral, akik meghatározóak formálódásában.

Bus 142

Tehervonatokon utazik és stoppal, alkalmi munkákból tartja fent magát, kajakkal jön le a zúgó folyón, és mindezt azért, mert kötöttségek nélküli életre vágyik. „Ha elhisszük, hogy az emberi létet a logika irányítja, az élet lehetőségét vetjük sutba.” Megpróbál visszatalálni a társadalomba egy alkalommal, de amikor meglátja yuppieként önmagát, akivé vált volna, ha nem kell útra, csapot-papot otthagy, és irány vissza a természetbe.

Minden, amivel találkozik Alaszka felé sodorja. És egyszercsak tényleg ott áll a vadon szélén. Talál egy elhagyott „bűvész-buszt” és hosszú heteket tölt ott, önfenntartással, elmélkedéssel, önmaga megismerésével. Miközben Tolsztoj Családi boldogságát olvassa, rájön mire is vágyik tulajdonképpen, és megérett arra, hogy visszataláljon a civilizációba. „Eljő a reggel, amikor azt érzem / Hogy már nincs rejtegetnivalóm / Továbblépek / Szürreális jelenet ez / De a szívem soha nem távolodik innen / Szavamra mondom, szomorú vagyok / Amit megtanultam, soha nem felejtem el / Úgy megyek el innen, hogy több vagyok, mint amikor idejöttem / És pont emiatt / Visszatérek majd.” (Eddie Vedder) A sors fintora, hogy a Természetben a Természet az úr, és ha nem figyelsz rá, saját szeszélyei szerint játszik veled, fogva tart és nem enged el többé soha…

Hihetetlenül gyönyörű tájakon vezet át minket a film. Csodaszépen van fényképezve, egyszerűen kedvet kap az ember, hogy elkezdjen csomagolni és vegye a hátizsákját. Emile Hirsch alakítása nagyon rendben van. És hát a filmzenéje is valami fantasztikus és kifejező. Sean Penn Eddie Veddert, a Pearl Jam énekesét kérte fel a megírására és az olyan jól sikerült, hogy Golden Globe-ot is kapott érte.

(Megjelent: bezs.hu)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s