Tündérszárnyon Görögországban

HartmanAgnesHa nyár, nyaralás, akkor sokaknak eszébe jut a napfényes, mítoszokkal teli Görögország. Hogy mégis ennek mi köze az elkövetkezendő sorokhoz? … Hartman Ágnes írónővel, azaz Lilian H. AgiVega-val beszélgettünk, akit inspirált ez a csodaszép táj; könyveiben helyszínek, jelenetek, szereplők ihletője, és aki által bepillanthatunk egy kicsit a fanficek világába is…

Hogyan kezdtél el írni? Mikor érezted azt először, hogy tollat kellene ragadnod?
H. Á.: Legelső próbálkozásaim versek voltak 8-9 éves koromban, majd tízévesen szórakozásból folytatni kezdtem egy regényt (persze, nem jutottam vele messzire, egy-két fejezet után feladtam – tíz évvel később tudtam meg, hogy amit akkor „műveltem”, az tulajdonképpen fanfiction-írás volt). Tízes éveim első felében jobbára verseket írtam, valamint egy-két regénykezdeményt, amelyeket rendre félbehagytam, majd 17 évesen írtam egy befejezett regényt (sci-fi jellegű, bár inkább fantasy sztori volt, és ma már szörnyen nevetségesnek találom, de attól még az volt az első kész regényem – szerencsére rajtam kívül soha, senki nem olvasta.;))
A húszas éveim elején, amikor az internettel ismerkedni kezdtem (2001-2002), számos fanfictionöm született, köztük jó néhány regényhosszúságú, elsősorban Harry Potter témakörben (bár volt néhány másik fandom is, amiben írtam ezt-azt). A fanficjeimet angolul írtam, mivel a 2000-es évek legelején még nem léteztek magyar tematikus oldalak (no meg nyelvgyakorlásnak is jó volt). Meglehetősen népszerűek voltak az írásaim internet-szerte, és sokan biztattak, hogy írjak saját regényt (különösen édesanyám). Így aztán 2007 tavaszán – tulajdonképpen anyák napi meglepetésként – kezdtem el írni a Második Atlantiszt: anyu a prológust és az első fejezetet kapta meg anyák napjára. Utána pedig már abba sem tudtam hagyni.

statements_130458Erről a fanfic világról mesélj egy kicsit… Mi ez tulajdonképpen?
H. Á.: A fanfiction egy rajongói írás, amit egy könyv vagy film (esetleg képregény, filmsorozat, rajzfilmsorozat) rajongója ír az adott könyv/film szereplőivel, de a saját maga által kitalált cselekménnyel. Egy fanficben bármit megtehetsz az adott könyv szereplőivel, amit nem szégyellsz! (kivéve, ha az adott könyv eredi írója kifejezetten tiltja, hogy művéből fanfiction készüljön – ilyen pl. Nora Roberts vagy Leiner Laura).
És hogy az én életemben milyen szerepe volt a fanficeknek? Sokan ezek révén ismertek meg, bár mai szemmel nézve én már a nagy részüket elég gyatrának tartom. Az angol nyelvű történeteim ezen a linken találhatók (nemcsak potteres, hanem mindenféle fandomban íródott fanficek). Magyarul pedig a Merengőn van meg nagy részük (anyukám és barátnőm fordítása, no meg néhol kicsit az enyém is – ezen az oldalon néhány MA-kiegészítő sztori is akad.)
Miért ír az ember fanficeket? Úgy értem, hogy te elég sokat írtál… Hol van benne a szépség, vagy ez egy kísérlet része? Illetve nem furcsa az általad szeretett művet átírni?:)
H. Á.: Aki fanficet ír, általában nem átírja a szeretett művet, hanem mondjuk… folytatja. Az én potteres trilógiám például akkor született, amikor még csak az első négy könyv jelent meg. Így az első négy könyvre alapozva írtam egy lehetséges folytatást – afféle „hiánypótlás” volt, amíg meg nem jelent az ötödik.:) Pont ez a szépsége: a hiánypótlás. Ha egy sorozat újabb részeit várod, addig kitöltheted az időt fanficekkel, ha pedig már befejeződött a sorozat, és valamivel elégedetlen voltál benne, akkor éppenséggel írhatsz neki alternatív befejezést.

Haromelem

AgiVega félkész rajza, mely, ha elkészül, a „Négy elem” névre hallgat majd. A tűz (Lilla) még hiányzik.

Úgy tudom, a fanficjeiddel díjakat is nyertél…
H. Á.: Igen, volt egy pár, de hogy melyikkel mit… már nem emlékszem pontosan. Arra emlékszem, hogy a Botrány a Roxfortban (ami szerintem a leggyengébb mind közül, mivel az első, tehát a legkiforratlanabb) nyerte a legtöbb díjat (máig sem értem, mire föl…), de nyert párat a trilógia harmadik része, A legnagyobb ellenség is (a Botrány volt az első rész a trilógiában, az Egy varázsló szégyene a második és az Ellenség a harmadik). Úgy gondolom, az Ellenség már megérdemelte a díjakat, mert magasan a trilógia legjobb része (noha ma már annak is látom a hibáit). A különálló HP fanficem, a „Ha a sors is úgy akarja” is kapott talán két díjat (arra kifejezetten emlékszem, hogy nyert a legeredetibb helyszín kategóriában – érdekes egybeesés, hogy az a bizonyos helyszín pont Atlantisz volt – igaz, egy kicsit másfajta Atlantisz, mint a regényemben).
Ezek után hogyan kezd el regényt írni az ember? Sosem volt kérdéses számodra, hogy fantasyt fogsz írni?
H. Á.: Azt hiszem, nagyban meghatározó volt az, hogy a fanficjeimet is kizárólag fantasy műfajban írtam. Ennek a műfajnak az ízére éreztem rá igazán. Úgy gondolom, nem is nagyon tudnék más műfajban alkotni – pl. biztosan sosem írnék napjaink Magyarországán játszódó romantikus regényt, pláne ha nem csempészhetek bele egy jó adag misztikumot. Meg aztán, a fantáziám folyton túlpörög, és egyedül a fantasy műfaj az, amelyben ez a pörgés kellően hasznosulni tud.:)
Hogyan kezd el regényt írni az ember? Azt nem tudom, mások hogyan kezdik. Nálam úgy történik, hogy megjelenik a fejemben egy világ vagy egy-két szereplő, akik köré felépíthetem a világot, és kialakul egy elnagyolt váz. Ha ez a váz megvan, akkor kezdek csak el játszani a gondolattal, hogy le kéne ülni és megírni. A Második Atlantisz esetében a főhős, Azaész herceg karaktere indította be az egészet: beúszott a fejembe, és közölte, hogy róla márpedig regényt kell írnom.:D Így aztán kitaláltam köré Második Atlantisz világát, bár csak jó fél évvel azután kezdtem el írni a regényt, hogy Azaész mint figura először eszembe jutott.

Aengus – Lahara rajza

Mi történt az alatt a fél év alatt? Vázlatot írtál, vagy a szereplőket találtad ki? Vagy esetleg megrajzoltad őket? Ha jól tudom, a rajzolás sem áll távol tőled…
H. Á.: Nem, az alatt a fél év alatt, bevallom, épp egy regényhosszúságú fanficet írtam, és nem volt „időm” foglalkozni a Második Atlantisz gondolatával. Sutba vágtam az egészet, és amíg be nem fejeztem a fanficet, nem foglalkoztam vele. Azt hiszem, kicsit meg is ijedtem a gondolattól, hogy saját regényt írjak, saját szereplőkkel, és azért jegeltem az ötletet, hogy még egy ideig a biztos fanfiction-talajon mozoghassak – abban nem volt semmi rizikó. Persze végül nem bántam meg, hogy belefogtam a regénybe, mert rájöttem, hogy saját regényt írni legalább olyan jó – ha ugyan nem jobb –, mint fanficet írni.:)
Rajzok? Azokba csak akkor fogtam bele, amikor már legalább az első könyv kész volt. Úgy rajzoltam/rajzolom meg a szereplőimet, ahogy magam előtt látom őket. Legszívesebben sok-sok képet rajzolnék róluk, de az elvenné az időt az írástól, és az az igazság, hogy írni jobban szeretek, mint rajzolni. Mindenesetre így is készült jó néhány illusztrációm a trilógiához. Talán a kedvencem Azaész és Elel képe.

Egy teljes világ felépítése nem kis munka. Milyen érzés az, amikor elkészül a kötet és a kezedbe fogod?
H. Á.: Érdekes érzés volt. Azt hittem, jobban meg fogok hatódni, de végül nem én sírtam el magam, hanem anyukám, amikor a kezébe vette az első kötetet.:)
Általában 10-11 hónap alatt írtam meg a könyveimet, de ami 10 hónap alatt elkészül, még erősen csiszolatlan. Ezután jön számos átolvasás, nemcsak általam, hanem családtagok, barátok által is, akik javasolnak ezt-azt (van, aki már az írás menetében megkapja a fejezeteket, és menet közben véleményezi, de van, aki csak a „kész” művet kapja meg véleményezésre). Az ő javaslataik alapján újabb csiszolások következnek, igyekszem húzni is az anyagból (általában egy 300 A4 oldalas szövegből 60 oldalt ki tudok húzni, többet már bajosan). A családból édesanyám és apukám felesége vesz aktívan részt a dologban (legaktívabban természetesen anyukám). És csak a sok-sok csiszolás után kerülhet a regény a kiadó kezébe (erősen maximalista vagyok, a szerkesztőnek már nem sok munkát adok). A kiadó természetesen még csiszol rajta és húz is valamennyit.

AziElel_ready (1)

Azaész és Lilla Második Atlantisz falai előtt – AgiVega rajza

Mennyire határozza meg a hétköznapjaidat, ha írsz és egy külön világban élsz?
H. Á.: Annyiban, hogy az írásra időt kell szentelni. De azt hiszem, ezt leszámítva nem mások a hétköznapjaim, mint bárki másé. Ha írok, akkor a család számára tévénézés csak fülhallgatóval, avagy jön a fenyegetés, hogy különben nem írok!:D
Beszéljünk egy kicsit Atlantisz világáról…
H. Á.: Azt hiszem, a legegyszerűbb, ha a regény hátteréről mesélek egy kicsit. Atlantisz a történetemben virágzó birodalom volt, és technológiailag évezredekkel az emberiség többi része előtt járt. Az Atlantiszi Birodalom tündöklésére azonban árnyékot vetett a rabszolgaság intézménye. Valaha, réges-régen ugyanis tündérek érkeztek a szigetre, akik kivívták az akkori, komoly varázshatalommal rendelkező uralkodó haragját. Ez a király úgy határozott: megfosztja a betolakodókat varázserejüktől, röpképességüktől, és rabszolgává teszi őket.
Ahogy múltak az évezredek, az atlantiszi királyok apáról fiúra öröklődő varázsereje gyengülni kezdett, a szolgasorban élő tündérek viszont fokozatosan visszanyerték hatalmukat, és bosszút forraltak.
Az atlantisziak egy nap arra ébredtek, hogy rabszolgáik mágikus csapások egész sorával sújtják a szigetet. Atlantisz süllyedni kezdett, vízbefúlásra ítélve az ott élő embereket, a tündérek viszont biztonságosabb tájakra repültek.
A király ekkor olyan varázslatot bocsátott Atlantiszra, mely a sziget elmerülésekor sellővé változtatja az embereket, hogy életben maradjanak. A sellőknek ezután már nem kellett volna mást tenniük, mint partra úszni a legközelebbi szárazföldön, hogy ismét emberré váljanak.
A király azonban gyilkosság áldozata lett, mielőtt elárulhatta volna alattvalóinak, hogyan nyerhetik vissza emberi alakjukat.
Az atlantisziak tehát sellővé váltak, de a tündérektől való félelmükben a vízfelszínt messze elkerülték. Az Atlanti-óceán mélyén alapították meg Második Atlantiszt.
A sziget pusztulása óta eltelt tízezer év alatt minden atlantiszi tudás a feledés homályába merült, és ma a sellők már nem hisznek abban, hogy őseik valaha is a felszínen éltek. Ellenségeik, a tündérek azonban nem feledték a régi sérelmeket.
Ebben a helyzetben találkozik az Írországban partra vetődött és emberré vált Azaész (Második Atlantisz semmirekellő trónörököse), Aengus (a tündérkirály dédunokája), valamint Lilla, egy magyar lány, aki a szigeten vakációzik. Hármuk sorsa örökre összefonódik. A tündérkirály családjában sorozatos halálesetek történnek, a gyanú Azaészre terelődik, pedig ő (ebben legalábbis) ártatlan. A tündérkirály hadat üzen Atlantisznak: egyszer s mindenkorra el akarja törölni a várost az óceán fenekéről. Itt kezdődnek az igazi bonyodalmak: ember- és tündérrablások, puccsok, összeesküvések, szerelem és háború.
Minden kaland és varázslat mellett a Második Atlantisz-trilógia egy fejlődéstörténet, amely igyekszik a jóra tanítani, hiszen elsősorban az ifjúságnak szól. Azt meséli el, hogyan válik egy csélcsap, felelőtlen és önző hercegből olyan uralkodó, akire az egész óceán méltán néz fel.

Aedua_AengusCsenge

Aengus és Csenge Az elveszett tündérfaluból, Édua_Vörös rajza

Sokan szeretik a történetedet. Kialakult egy rajongói tábor is körülötted. Megjelentek fanartok is…
H. Á.: Mit mondhatnék? Nagyon örülök neki! A legnagyobb öröm talán az volt, amikor az első Második Atlantiszos fanfiction megszületett. Nekem, aki hosszú évekig mások világában írtam történeteket, maga volt a csoda, hogy valaki az én világomat szeresse annyira, hogy továbbgondolja, kiegészítse.:) Természetesen a fanartoknak is nagyon örültem. Többektől is kaptam csodás képeket, de a legtöbbet és legszebbeket kétségtelenül Vörös Édua készítette. Neki egyébként nemrégiben jelent meg egy képregényes kötete „Utánam, fiúk”címmel, melynek a bemutatója a hódmezővásárhelyi Németh László könyvtárban lesz október 7-én. A kedvenc rajzom Éduától a mellékelt Aengus/Csenge kép. Álomszép, nem? Egy ideig ez volt a számítógépem háttérképe.:)
A pozitív kritikáknak pedig ki ne örülne? De egyébként a negatív kritikákkal sincs bajom, ha építő jellegűek, nem pedig céltalanul gyalázkodók.
Kiknek ajánlanád a köteteket?
H. Á.: 12 éven felül bárkinek. Alapjában véve inkább „lányos” olvasmány, de a legnagyobb rajongóm, aki a fanficeket is írta, történetesen pont egy huszonéves fiatal családapa. Van ilyen.:)
Az idős (70 év fölötti) doktor bácsimnak is tetszett egyébként, és a 65 körüli szomszéd néninek is.
A trilógia után hogyan tovább? Dolgozol most valamin?
H. Á.: Tervben van egy újabb fantasy, ami kicsit sci-fi irányba megy majd el, és egy leheletnyivel „korhatárosabb” lesz, mint a trilógia. No, nem sokkal, de míg a trilógiát a 12 év fölötti korosztálynak ajánlom, ezt inkább a 14-15 év fölöttieknek. Még annyit, hogy kedvenc történelmi korszakom, az ókori Görögország is viszonylag fontos szerepet kap majd benne.

4016_Santorini_hdr_m

AgiVega fotója Santorini szigetéről, mely a könyvsorozat egyik fontos figuráját (Spirót) és számos jelenetét ihlette

Hogyan lett az ókori Görögország a kedvenced? A Második Atlantisz is kötődik hozzá…
H. Á.: A trilógia inkább a modern Görögországhoz köthető, nem az ókorihoz. Hogy hogyan lett az ókori Görögország a kedvencem? Középiskolában szerettem meg, talán mert nagyon jó volt a töritanárunk, és ezt a korszakot különösen érdekesen mutatta be. Görög mitológiás könyveket pedig már általános iskolában is olvastam. 2004 nyarán egy klasszikus görög körúton is részt vettem, akkor szerettem bele igazán az ókori romokba. Ha választhatnék egy történelmi korszakot, ahova visszamehetnék időgéppel kicsit körülnézni, gondolkodás nélkül az ókori Görögországot választanám. Nem hiszek a lélekvándorlásban, de ha mégis létezik, akkor előző életemben biztos ókori görög voltam.:)
Korábban említetted, hogy anno verseket is írtál. Nem gondolkozol bennük, mondjuk egy kötet erejéig?
H. Á.: Nem. Nincs hozzájuk hangulatom. Épp a fent említett doktor bácsim mondta, hogy verset írni csak akkor tud valaki, ha szenved. Ezzel valamelyest egyet tudok érteni. Kiskori verseimet családi szülinapokra meg anyák napjára írtam, a tízes éveimben viszont inkább depis korszakaimban írogattam (és azok lettek a legjobb verseim). Hál’ Istennek jó ideje nem vagyok elég depis ahhoz, hogy verseket írjak.:)
A végére maradnak a kedvencek… kedvenc írók, kedvenc könyvek…
H. Á.: Rowling, Naomi Novik, Eoin Colfer – hm, mind ifjúsági fantasy-írók (micsoda meglepetés, nem igaz?). Ennélfogva kedvenc könyveim a Potterek (főleg a negyedik), a Temeraire-sorozat és némelyik Artemis Fowl. Azt hiszem, azt nem kell megindokolnom, hogy a HP-t miért szeretem. A Temeraire azért tetszik, mert a napóleoni háborúkat mutatja be kicsit máshogy: sárkányokkal megsépkelve. Eredeti és nagyon jópofa. Artemis Fowl: modern tündérmese sok-sok humorral és kalanddal. Mi kell még?:)

(Megjelent Merítés 2013. augusztus)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s