Dzsesszcsemege szerda estére: Balázs Elemér, a „jazzdob varázslója”

IMGP2290k

Jazzbarátok Köre által szervezett Jazztörténeti Szabadiskola ebben az évben a III. turnusához érkezett; amodern jazz világába kalauzol. A Sikk Klub ad otthont a mostani sorozat eseményeinek, mely egy TÁMOP pályázatból valósulhat meg. A következő néhány hónapban hetente hallgathatunk szerda esténként jóféle jazz muzsikát. November 13-án este a világhírű jazzdobostBalázs Elemért látta vendégül a klub. Az ő művészi pályájával, életútjával és muzsikájával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Az este első részében Grégász Miklós, a Jazzbarátok Körének fő mozgató rugója – aki immáron már hetedik éve szervezi a tematikus jazzes estéket, ahol sok-sok muzsikával, koncertekkel egybekötött beszélgetések és előadások mentén barangolunk a jazz izgalmas, érdekes és sokszínű világában –, interjúvolta meg Balázs Elemért. Kérdései nyomán elképzelhettük magunknak gyermekként a konyhában tébláboló muzsikuspalántát, aki ekkor még edényeken, fedőkön és konyhafelszerelési eszközökön gyakorolt, nem éppen a nagymamája örömére, vagy később a fiatal zenészt a nagy öregek között, és még később pedig a világhírű előadót, aki Pat Metheny elismerését és tiszteletét is magáénak tudhatja.

IMGP2291k

A beszélgetés után, az est második felében a Balázs Elemér Trió (Balázs Elemér – dob, Balázs József – zongora és Radics József – bőgő) lépett a színpadra. Muzsikájukkal reflektáltak is, az azelőtt elhangzottakra. Az interjú során szóba került, hogy az énekhang egy hangszer, most megtudtuk, nemcsak az, lehet az. Láthattuk, hogy a muzsikusok mestereik a hangszereiknek és mindemellé hangszerré, hangszerükké vált játék közben önmaguk teste is.

Jazzkörökben közismert szerzeményeket játszottak olyan zenei közvetlenséggel, amilyet csakis örömzenélés közben tapasztal az ember. Keretes szerkezetű dallamfüzérek, melyek improvizációkkal tűzdelt szabad asszociációk egy dallamtémára. Varázslatos.

IMGP2300k

A majd másfél órás koncerten 5 szerzeményt adtak elő, amelyeket nemcsak hallgatni, de nézni is élvezet volt. Igen sok mindent lehet művelni egy hangszerrel, még olyat is, amit nem is gondolna az ember, és az egész jól szól.:) A zenészek arcát figyelni játékuk közben, az egymás közötti jelzéseik; egy vigyor, egy nyögés, egy fél szemöldök felrántása, egy plusz töltetet adott a koncertnek, arról a közvetlenségről és lazaságról nem is beszélve, hogy amíg a másik szólózik/improvizál és nekem nincs dolgom, nyugodtan lejöhetek a színpadról, belefér egy mosdó, egy pult, mert amikorra szükség lesz rám, úgyis ott leszek, és ott folytatom, ahol abbahagytam, mintha el sem hagytam volna a színpadot.

Jó volt látni, érezni, ahogy az arcukon ott ült a nagybetűs muzsika. Pár ütem után benne voltak, a hangok közt lépdeltek, mintha egy teljesen, totálisan másik világban lennénk, ahol csak az érzés, a zene adta élmény van. Most értettem meg csak igazán, mire mondta a világhírű muzsikus korábban, hogy utazós zene. Világok közötti átjárást biztosít, ki a hétköznapokból, bele a varázslatba. Igaz, ő nem pont így értette.:)

A koncert második felét az augusztusban elhunyt Vukán Györgynek ajánlották. Tisztelet a Mesternek. 23 évet játszottak együtt Balázs Elemérrel. Utolsó közös munkájuk a Vukán György által szerzett jazz szvit Shakespeare Viharjára. A mostani koncerten két számmal emlékeztek meg róla. Az egyik egy sokak által ismert örökzöld, jazz standard a 20-as évekből, és annak Miles Davis-féle értelmezése, a Bye Bye Blackbird, mely Vukán György kedvence volt, és sokat játszották is együtt Balázs Elemérrel. A másik pedig egy Vukán szerzemény a Last Message, amit a zeneszerző egy komoly műtétje előtt írt, mert félt nem tér vissza a kórházból. Szerencsére a műtét jól sikerült, és amikor megmutatta zenésztársának, csak ennyit mondott; hallgasd meg és tudni fogod miről szól…

Nehéz ilyen mély érzések közvetítése után bármit is mondani vagy tenni, hiszen az utolsó hangok leütése után is, még ott lebegnek köztünk a dallamfoszlányok, és az, akit megidéztek. Egy pillanatnyi megálljt követelt zenésztől, nézőtől egyaránt a pillanat, majd a közönség nem tehetett mást és vastapsban tört ki. Felejthetetlen, mély nyomott hagyó örömzenélésnek lehettünk tanúi. Én a magam nevében is, köszönöm az élményt!

(Megjelent DebrecenPlus.hu)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s