Thomas Bernhard: A menthetetlen

Thomas Bernhard regénye, egy szinte egy lélegzetre elmondott monológ. Alig több mint 150 oldal, mégis nagysága vitathatatlan. Gyönyörű Bach muzsika itatja át a lapokat, megélve annak érzelmi mélységeit, és egyszerűen nem lehet úgy olvasni a könyvet, hogy ne halld és érezd mögötte a művészi zongorajátékot. Szerencsére nem is kell, hiszen a regény három zongoraművész szereplője közül az egyik Glenn Gould, századunk egyik legkiválóbb zongoravirtuóza, akinek játékáról rengeteg felvétel maradt fenn. Az ő zsenialitása és tehetsége áll a mű középpontjában, és a személyéhez, művészetéhez és művészetfelfogásához való viszonyulás határozza meg a másik két szereplőt, Wertheimert és magát az elbeszélőt.

GouldChair7

Gould széke és a Steinway

„Az eszményi zongorajátékos (Glenn sohase mondott zongoristát!) az, aki zongora akar lenni, én magam is mindennap, ha felkelek, azt mondom magamnak, a Steinway akarok lenni, nem az ember, aki a Steinwayn játszik, én magam a Steinway akarok lenni. Olykor megközelítjük ezt az eszményt, mondta, egész közel kerülünk hozzá, azután, amikor már azt hisszük, megőrültünk, kvázi útban vagyunk az őrületbe, amitől mindennél jobban félünk. Glenn egész életében maga a Steinway akart lenni, gyűlölte, hogy egyszerű zeneközvetítőnek kell lennie Bach és a Steinway között, aki egy napon majd felőrlődik Bach és a Steinway között,”

A történet három kiváló tehetségű fiatal zongoraművész-palánta barátságáról szól, „Az első pillanattól kezdve szellemi barátság volt a mienk. A legtöbb zongorajátékosnak sejtelme sincs a saját művészetéről, még a leghíresebbeknek sem”, akik 28 évvel a regény monológja előtt, Salzburgban találkoznak a Mozarteumban, miközben Horowitz két és fél hónapos kurzusára járnak, és ez az a kurzus, amely egész életükre sorsfordító hatással lesz.

„Egy évtizeden át tanulunk a magunk választotta hangszeren, és e gyötrelmes, többé-kevésbé nyomasztó évtized után hallunk néhány taktust egy zsenitől, és befellegzett,”

gsteinway

Gould és a Steinway CD 318

Gould páratlan zongoravirtuózzá válik, „vagy teljesen belemegyünk a zenébe, vagy egyáltalán nem, mondogatta Glenn, Horowitznak is” – és bár összesen csak két éven át koncertezett miközben 34 koncertet adott, majd visszavonult otthoni stúdiójába és élete végig csak lemezeket gyártott -, világhírnévre tett szert. Két társa pedig próbál vele szárnyalni, de sorsuk tragédiája már akkor is ott lebeg, melynek következménye, hogy évek múltával megválnak féltett kincseiktől, egy Bösendorfer és egy Steinway zongoráktól, és felhagynak a zongorajátékkal. Hogy miért teszik mindezt? Mert maximalizmusuk nem hagyja művészként élni őket. Egy lenni a sok közül, nem az ő asztaluk.

„(…) beláttam erőfeszítéseim értelmetlenségét, habár akárhova mentem, mindig én voltam a legjobb, hozzászoktam ehhez, de legszívesebben mégis abbahagytam volna, véget vetettem volna ennek az esztelenségnek, hiába állították annyian, hogy a legjobbak közül való vagyok, nekem kevés volt, hogy egy legyek a legjobbak közül, én a legjobb akartam lenni, vagy senki, úgyhogy abbahagytam (…)”

Tökéletességre vágynak, ám ahogy meghallják Gould-ot Horowitz-nál a Goldberg-variációkat játszani, még ha akkor és ott nem is tudatosul bennük, de ez az ifjúkori élmény egész életükön át elkíséri őket.

Míg Gould megtalálja a tökélyt – és erről világsikert aratott, 1955-ben rögzített Goldberg-variációk lemeze is tanúskodik -, addig művészbarátai tönkremennek a tökély keresésében. Szépen lassan elpusztítják önmagukat. Belülről haldokolnak, mint zongoraművészek, holott a kiválóságukhoz kétség sem férhet, és akikből máshol, más időben „minden bizonnyal kiváló, alighanem világhírű zongoravirtuóz lett volna”.

„Végtére is nincs annál szörnyűbb, mint látni valakit, aki annyira kiváló, hogy kiválósága megsemmisít bennünket, és mi kénytelenek vagyunk végignézni és kibírni és legvégső soron elfogadni ezt a folyamatot, miközben valójában magunk sem hiszünk ebben a folyamatban, egészen addig, amíg visszavonhatatlan tény nem lesz, gondoltam, amikor is már késő. Wertheimer meg én kellettünk Glenn fejlődéséhez…”

Gould

Glenn Gould (fotó: Walter Curtin, 1974)

Mind a ketten máshogyan élik meg a folyamatot. Miután letették a zongorát a szellemtudományokba menekülnek. Ám míg ez egyiküket felszabadítja, filozófus lesz, írni kezd, és sorsának átértékelésére sarkallja; „Zongoravirtuóznak indulunk, aztán guberáló lesz belőlünk, a szellemtudományokban és a filozófiákban kotorászunk és elzüllünk. Mert nem mentünk el a végsőkig és túl a legvégsőn, gondoltam, mert a szakterületünkön egy zsenibe botlottunk és feladtuk.”

A másikuk menthetetlen lesz, gyengesége tragikus végzete felé sodorja, melyet az imádott/gyűlölt barát halála vált ki: „Wertheimer nem tudta elviselni, hogy Glenn Gould jobb zongorajátékos volt nála, hogy Glenn Gould, a zseni lett, mi több, világhíres, és akkor zsenijének és világhírének teljében éri szélütés, gondoltam. Wertheimer ezzel csak saját halálát, saját kezű halálát tudta szembesíteni.”

A könyv már a legelső mondatában közli velünk a tényállást, az ezt követő oldalakra az események kibontása vár. És bár a történések tragikusak, mégis annyi zeneiséggel, költőiséggel és ritmussal írja meg nekünk Bernhard, hogy a könyvet a szép jelzővel kell, hogy illessem. A regény egyfajta beavatás a bachi zeneművek világába. Külön érdekes volt számomra a művészi megszállottság, a zongoradikalizmus leírása, ahogy kibontakozik a zene fogalma, ahogy az író leszedi a keresztvizet a Mozarteumról és enged bepillantani a művészek, a zsenik kissé furcsa érájába, miközben erős késztetést plántál az olvasóba, hogy azon, de nyomban hallgassa meg A fúga művészetét, vagy újra és újra a Goldberg-varációkat.

Eredeti cím: Der Untergeher
Kiadó: Európa Könyvkiadó 
Kiadás éve: 1992
Fordította: Révai Gábor

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s