Oscar Wilde: Lord Arthur Savile bűne

Ebben a kötetben összesen 14 írás található. Köztük vannak jól ismert elbeszélések, mint például A cantervillei-i kísértet, és olyanok is, amelyek kevésbé ismertek, mert leginkább csak a francia és a spanyol kiadásokban szerepeltek (Old Bishop’s, A narancshéj, Ego te absolvo). Ezek a rövidebb lélegzetű művek egy amerikai lapban jelentek meg Wilde halála után, és a szerzőségük is vitatott. Emellett a kötet tartalmaz még prózában írt költeményeket is.

5462183_orig

Amellett, hogy érdekfeszítő, kissé hullámzó a könyv. Elég vegyesek az írások, némelyikükről nem is értem, hogy mit keres a válogatásban, mint például az a három elbeszélés, amely az író halála után jelent meg. Hiányzik belőlük Wilde, a szarkazmusa és a jófajta csattanó.

Sokféle témáról olvashatunk az elbeszélésekben; a tenyérjóslás veszélyeiről, arról hogyan szerezzük meg nagybátyánk ifjú feleségét, hogy a korabeli orvosi kutatások milyen nehézségekkel néztek szembe, hogy egy romantikus lélek ott is titkot sejt egy asszony életében, ahol annak nyoma sincs. Bár olyan titokzatosak lennénk, mi nők, mint amilyennek egy férfi meglódult képzelete néz minket, hogy miattunk kibújik belőle még a kalandor is, csakhogy a rejtély végére járjon.:)

Jó néhány igen komoly gondolatot vet fel, amelyen érdemes elidőznünk és akár tovább gondolnunk is. Ott van például A jótevő című prózai költemény, ami akár Jézusról is szólhatna, vagy akár szól is. Jót cselekedni egy dolog, de vajon jobb lesz attól hosszútávon annak az élete, akivel jót cselekedtél? Van-e ebben felelősség? Vajon felelősen cselekedett-e a jótevő, amikor meggyógyította a bélpoklost, visszaadta a vaknak a látását, feltámasztotta a halottat, megbocsátotta bűneit a testét áruló asszonynak, és aztán továbblépett és magukra hagyta őket az új szituációban, boldoguljanak, ahogy tudnak? Vagy akkor járt volna el felelősen, ha meg is tanítja őket kezelni az új élethelyzetüket, hogy ne csöbörből vödörbe kerüljenek?

covers_3257Amit én személy szerint nagyon tudok értékelni ezekben az elbeszélésekben a nagyon jó jellemábrázolás, a helyzetkomikum, a briliáns nyelvezet, hogy teljesen új, más, kissé furcsa nézőpontból közelít témákhoz (gyilkosság mint igazolható tény), és nem utolsó sorban a szellemesség, a humor, az irónia, a cinizmus, a kifigurázás általi arculcsapás. Rávilágít arra, hogy nem mindenkinek jár a kereszthalál, vagy hogy néha még Isten is tanácstalan, és hogy leginkább önmagunkat siratjuk.

Három abszolút kedvenc és zseniális írás található a könyvben. A művész, egy költemény, melyből megtudhatjuk, hogy az Örök szomorúságból hogyan lesz Tovaillanó gyönyör. Amilyen rövid a mű, olyan mély a költőisége.  Baricco-t juttatja eszembe. A Mr. W. H. arcképe egy izgalmas irodalmi nyomozás Shakespeare “múzsája” után, akiről a szonettjeiben ír. És az az igazság, hogy végtelenül érdekes, amit itt Wilde összehozott, és tényleg érdekfeszítő lenne utánajárni van-e, és ha van, mi a valóság alapja… Kellene egy időgép, hogy kifaggassam a jó öreg William-et. Vajon mosolyogna ezen a teórián? A cantervillei-i kísértet egy rendhagyó kísértethistória, egy mulatságos fricska az angol nemességnek… Egy tősgyökeres, évszázados, angol nemesi kísértetnek olyan problémái adódnak, hogy a válogatott kísértései (Néma Nátán avagy az Öngyilkos Csontváza, Rémületes Rupert avagy a Fejetlen Earl, Vámpír szerzetes avagy a Vértelen Bencés, Temetetlen Jónás avagy a chertseybeli Hullarabló) sorra megbuknak az amerikai materializmuson és praktikusságon (pl. hogy a Pinkerton-féle Volt-Folt-Nincs-Folt Csodapaszta gyógyír a több százéves vérfoltra, vagy lánccsörgésre kiválóan használható a Tammany-féle Felkelő Nap Rozsdaolaj), olyannyira, hogy már az idegösszeroppanás kerülgeti, és már tekintélye és társadalmi pozíciója forog kockán. Mókás, ahogy a szellemünk mindezek mellett, olyan kérdésekkel foglalkozik, mint például, hogy mit vegyen fel, és ahogy az író a kísértetdivatot megjeleníti, hosszú szemfödél, temetői penész díszítéssel, az fenomenális.

Egy történettel nem igazán tudok mit kezdeni; A bölcsesség tanítója. Egy ember (egyszerűen nem lehet az áthallásokat, nem észrevenni), akinek a szavaiban ifjú korától kezdve komoly bölcsesség van, elindul a világba Istent magasztalva. Ahol jár ott követőkre talál, elterjed az Isten hit, megtérnek az emberek. Ám ő így gondolkozik: “Isten megtöltött téged önmaga tökéletes ismeretével, te pedig másoknak ajándékoztad ezt az ismeretet. Részekre osztottad a drága gyöngyöt, a varrás nélküli köntöst szálaira fejtetted. Aki elajándékozza a bölcsességet, magamagát fosztja ki.” Mi van? Hogyan lehet bölcsességet elajándékozni? A tudást megosztani, Istent elvinni a népekhez, miért baj? Ezzel hogyan fosztja ki magát?

Frank Dicksee: The confession

Összességében, én nagyon jót szórakoztam, elmélkedtem ezen a könyvön. A Teleny és a Dorian Grey arcképe után, teljesen más élmény volt ezeket a műveket olvasgatni. Mindenesetre Wilde zsenialitásához kétség sem fér, műveltsége, szerteágazó érdeklődési köre, illetve hogy a művészeteket kiemelten kezeli, számomra lenyűgöző.

Eredeti cím: Lord Arthur Savile’s Crime and Other Stories
Kiadó: Lazi Könyvkiadó 
Kiadás éve: 2007
Fordította: Bálint Lajos, Burján Mónika, Cserna Andor, Hevesi Sándor, Honti Rezső, Molnár Miklós, Timár Judit

Advertisements

2 responses to “Oscar Wilde: Lord Arthur Savile bűne

  1. Visszajelzés: Várólista-csökkentés 2014. | Rakenroll Fóka·

  2. Visszajelzés: Várólista-csökkentés 2015. | Rakenroll Fóka·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s