Lea és a viharbanyák

“Fenséges dolog a szárnyalás. Még akkor is, ha nem a saját szárnyad repít, hanem két fél dió között, egy kis résen kukucskálsz kifelé a szédítő magasságban.”

boszik

A szerző saját illusztrációja a könyvhöz

Lovranits Júlia meseregénye, a Lea és a viharbanyák, tavaly télen jelent meg a Könyvmolyképzőnél. Mi, akik az elmúlt évben a szerző körül tébláboltunk, és valamelyest nyomon követtük a könyv születését, csak A varjasboszorka néven ismerjük. Egy korábbi beszélgetésünkben, melyben Júliával, mint mesemondóval ismerkedtünk meg, már említést tett róla. Az elmondottak alapján már sejthető volt, ez a mese, ha napvilágot lát, új árnyalatot hoz a mesék világába… Éppen ezért bár nagyon szeretem Szőnyi Geri rajzait, illusztrációit, ez a borító hangulatában teljesen mást sugall a könyvről, mint ami (persze, fogalmam sincs mi volt a megrendelő/kiadó kívánsága). És ugyanígy hasonló okokból, az újonnan adott címmel sem sikerült megbarátkoznom. No, de nézzük a könyvet…

“Ahogy beléptek, vagy tizenhét macska ugrott szanaszét, hogy helyet adjon a vendégeknek egy vénséges vén, színehagyott ülőalkalmatosságon, amely ifjabb éveiben kanapé vagy nagyobbacska fotel lehetett, de talán csak egy halom piszkos ruha volt, ami évek hosszú során vette fel mai formáját.”

6566_b1A kötetben két különálló történet található. Az elsőben megismerkedünk főhőseinkkel és megtudjuk, hogyan köt barátságot két 12 éves iskoláslányka (Lea és Angika) megelevenedett kedvenceikkel, a boszorkányokkal. Közös kalandjaik során pedig tanúi lehetünk annak, hogyan gubancolja össze a világot egy balul sikerült boszorkányszombat. A másik történet két évvel később játszódik Lea kamaszkorában, a kezdődő felnőtté válás küszöbén. Leának kortársaival ellentétben csak egyetlen vágya van, hogy gyermek maradhasson, és hogy mindez valóra válhasson, a varjasboszorka siet segítségére.

“A hajnali harmat sok mindenre jó: hatékony orvosság rontás ellen, a bánatos szíveket is meggyógyítja, de talán még szépülni is lehet tőle valamicskét.”

A könyv egyértelműen néphagyományokra, népi hiedelmekre épít, nagyanyáink örökségét őrzi. Rengeteg népmesei elemet is tartalmaz, és klasszikus magyar írók (Arany János, Dsida Jenő) versei is helyet kapnak a szövegben. Emellett tükrözi a szerző élővilág-szeretetét. Kiviláglik, hogy az írója bolondul a természetért, nagyon sokat tud a madarakról, virágokról, növényekről és szeretné, ha mi is megismernénk őket, az életmódjukat, és ha ugyanúgy szeretnénk őket, ahogy ő is. És ezzel nagyon jó úton jár. Egyszerűen nem lehet nem odafigyelni arra, amit a kökörcsinről, vörösbegyről, az erdő szépségéről mesél.

“Madarak lábnyomai látszottak a hóban, kis szarkalábak vagy párhuzamos csíkok, amiket egy-egy felszálló madár szárnya húzott, mintha hosszú regéket írna a télről.”

öregk

A szerző saját illusztrációja a könyvhöz

A kötetet olvasván az is világossá válik, hogy írója a kor mai gyermeke, akire olyan emberek munkássága is erősen hatott, mint Gerald Durrell, Neil Gaiman vagy Terry Pratchett, Bátor Szőr Robin képében pedig a Monty Python kacsint ránk a lapok közül.

Hogy Pratchettre visszatérjek, a történetekben szereplő viharbanyák, Pratchett vészbanyáinak alteregói, nem lehet nem rájuk ismerni. Bevallom őszintén ez azért zavart egy kicsit, és itt tűnik szembe igazán az, hogy bár a szerző már publikált rövidebb írásokat, mégis csak ez az első igazi kötete, amiből még hiányzik a kiforrottság, a magabiztosság, keresi még a hangját és az egyensúlyt saját egyénisége és az őt inspiráló hatások között. Amikor biztos talajon jár, a természetben, gyönyörű leírásokat produkál, amikor viszont kissé bizonytalan, mint például a jellemábrázolás terén, akkor időnként ambivalens érzések rohanják meg az embert (szereplők kora, egyénisége stb.), és egy-két kisebb baki is előfordul a történetben. Ám ez mit sem von le abból, hogy oda kell figyelni a könyv mondanivalójára, arra, hogy mit akar nekünk megmutatni a világból.

Nekem nagyon tetszik ez az irányvonal, ahol Durrellt a népmesei hagyományokkal, hiedelmekkel vegyítjük. Játszva tanít, észrevétlenül szemléletet formál. A könyv ifjúsági regényként van aposztrofálva, bár szerintem inkább gyerekkönyv, nemcsak gyerekeknek. 12 éves kor alatt is bátran olvasható.

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó 
Kiadás éve: 2013
Borítóterv: Szőnyi Gergely

Advertisements

3 responses to “Lea és a viharbanyák

  1. Visszajelzés: Meseteremtők: Lovranits Júlia | kultúrlény·

  2. Visszajelzés: Manómesék | Rakenroll Fóka·

  3. Visszajelzés: Rigómesék | kultúrlény·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s