Campus Fesztivál 2014: péntek

Járjon a láb!” Akár ez a Skafunderz koncertekről oly sokaknak ismerős mondat is lehetett volna a pénteki nap mottója. A Rézangyal Aréna nem kímélte a tánccipőket, sorban olyan zenekarok jöttek egymás után (Skafunderz, Fish!, Supernem, Alvin és a Mókusok), akik adtak a pörgésnek rendesen. A közönségnek meg óriási respekt, hogy végigbírta tombolni, a kicsit sem gyenge kondiban lévők részére összedobott koncertfelhozatalt. Krisztián fogalmazta meg pontosan a Fish!-ből, hogy mit éreztünk. A nóták alatti ugrálásban, éneklésben úgy elfáradt a közönség, hogy két szám között levegőért kapkodott, ami nem is volt olyan egyszerű a sátorba beszorult hőségben.

IMG_0825

A fergeteges koncert címet pénteken is kiosztottam, és bár többen is pályázhattak rá, azért a Fish! mindent vitt! Bár a zenekar a Subscribe-ékkal egyidős, „még csak” 15 éves banda, tehát nagy öregeknek még nem mondhatóak, mégis korosztályokon/generációkon átívelnek. Nemcsak a tinédzsereket mozgatják meg, hanem a szüleiket is. Így aztán nem volt semmi meglepő abban, hogy anya-lánya, apa-lánya duókkal is találkozhattunk a koncerten. Nagyon kemény 1 óra 20 percnek lehettünk részesei. A Rézangyal Aréna nem rendelkezik sem légkondival, sem pedig vízpermetet spriccelő szerkentyűvel, így a szauna eleve adott volt. Ehhez, ha hozzáadjuk a Fish! tempós, ugrálós, bomlós zenemuzsikáját, illetve azt az energiát, amit a zenészek közvetítettek felénk, akkor nem csoda, ha teljes erőből megőrülés volt, és a koncert végére felőröltük az összes erőtartalékainkat. Nem beszélve azokról az apróságokról, hogy például több száz ember a zene pörgős tempójára körberohangálja a keverőpultot, vagy a már megszokott Fish!-es show elemek is előkerültek, amikor leguggol a teljes közönség és a megfelelő résznél ugrik-üvölt, vagy akár a wall of death a You vs. Me-re, vagy a háttal állsz a színpadnak, és megfelelő résznél több ezer ember megfordul. De most még szülinapi köszöntős éneklés is színesítette a koncertprogramot (innen is boldogat Zsolti!), Krisztián pedig leleményes módon olyan attrakciókat is kitalált, amivel a komfortosabbá tette az izzadságban fürdő nézőseregek életét. A srácok lekapták a pólójukat és a fejük felett pörgették, mintegy élő ventillátorként(ha már beépített nincs), a tömegek és jómagam nagy örömére. Szóval szenzációs volt!

IMG_0872

Ezután egy hideg sör, egy gyors mosdás, arcmosás a mosdóban, hogy egy kis életet leheljek megfáradt testembe, aztán pedig irány a Quimby koncertjére. Ők az a zenekar, akik szinte hazajönnek erre a fesztiválra. Már a kezdeti időktől fogva játszanak, és biztos, stabil pontját képezik a Campus Fesztivál és az ember életében. Mondanom sem kell, hogy kötelező program. És amikor Kiss Tibi olyanokat mond, hogy „kikopunk a rakenrollból”, akkor a közönség nem tehet mást, csak mosolyog és nem hisz neki. Ez a jó értelembe vett, profi módon elkövetett tingli-tangli életünk része, egyes szövegsorok pedig nap, mint nap szembejönnek velünk az utcán, úgyhogy nem kérdés, hogy amikor Lívius felszólítja a közönséget, az mintegy „Neki megadom magam!”-módon, szó nélkül engedelmeskedik: „Szórakozzatok irgalmatlanul!” Megtesszük, és fenemód jól érezzük magunkat, abba sem akarjuk hagyni!

A következő koncert, amit sikerül az átfedések miatt elérni, az az Alvin és a Mókusok volt. Ha valaki azt gondolná, hogy a punk zene kora leáldozott, akkor az egy kicsit nagyon el van tévedve, és nem járt tegnap a Rézangyal sátorban. 20 éve tolja a zenekar, és nem hinném, hogy létét csak a kuriózumszámba menő, férfiszíveket megdobogtató, csinos basszusgitáros hölgynek köszönheti.:) Teli torokból való éneklés, kifulladásig tombolás, circle-pit a színpad előtt, pogó az első, fejbólogatás a hátsó sorokban. Négy szülinapos a színpadon, akik egyszerre feküdtek rá a tömegre és szörfözték végig a nézők szülinapi éneklését. Nem mondhatja senki sem, hogy nem volt hangulat!

IMG_0889

Fárasztó egy napunk volt, be kell látni! A szombat pedig még durvábbnak tűnik a 25 éves Tankcsapdával! A zárónapon még tessék bedobni apait-anyait, hiszen lesz egy évünk kiheverni!;)

(Megjelent: DebrecenPlus.hu)

 

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s