Lemezkritika: Galaxis útikalauz poposoknak

Tavaly évvégén jelent meg a Neonhal első lemeze, a Galaxis útikalauz poposoknak.

CD_1vkkblog

Mint ahogyan az egyszemélyes zenekar megálmodójával, a zeneszerző-szövegíró Nagy Tomival készült interjúban is elhangzott, a lemez címét Douglas Adams világsikerű könyvének címe ihlette, mely viccesen átalakítva a popkultúra fogyasztóinak ajánlja az albumot. A beszélgetésből még számos dolog megtudható a lemez keletkezéséről és hátteréről.

Már régen is azért szerettem Nagy Tomi zenekarait, mert a dalszövegek akartak valamiről szólni, mint ahogyan most is. A zene nincs túlbonyolítva – klasszikus Rolling Stones-on felnőtt rakenroll, dögös riffekkel ahogyan kell, néhol kellemesen fülbemászó vagy éppen ugrálósan rockos -, így a szövegekre tud figyelni az ember, itt most éppen a keresztény mondandóra. Bár a dalok nem azok a brillírozós fajták, mégis vannak benne olyan kis zenei nüanszok, amelyekre érdemes figyelmet fordítani, bár talán a szövegek adják inkább a lemez súlyát. Rengeteg utalással élnek, a közhelyre, a sekélyesre hívják fel a figyelmet, máshonnan ismerős, a popkultúra részét képező, szállóigévé vált, közkincs mondatok kerülnek általuk új értelmezésbe.

Ahogyan az interjúban is elhangzott, az album hosszú időn át készült, és ez tetten is érhető rajta. Korszakai vannak a lemeznek. Egy kicsit útkeresős, illetve az út, az megvan, a kifejezésmód, amely folyamatosan változott, és ez leginkább a szövegekben követhető nyomon. Ahogy a lemez hallgatása közben haladunk a számokkal előre, egyre inkább direktebb a mondanivalója, annak megfelelően, ami a célja is; felhívni Istenre a figyelmet; „csak hagyom, hogy vigyen Isten, arra amerre szerinte jó, mert nélküle értelme nincsen”. Megvallom őszintén, nekem azok a nóták tetszenek jobban, amelyeknek a szövegei burkoltan, megfejtősen „üzennek”; „egy kép, egy hang, ami elvisz valahová…”

A kezdő nóta, a Lehet, hogy elmarad, ahhoz képest, hogy az elején milyen fokozatosan úszik be, a szöveg első kategorikus kijelentősorával, „A világnak vége”, máris erős kontrasztot teremt. Hogy a feszültséget oldja, könnyed tánclépésekkel a döntés szabadságára mutat rá; „eldönthetsz mindent a legelején”.

Miután így feldobta a labdát az első szerzemény, máris egy mai köntösbe bújtatott klasszikus, tábortüzes filinget árasztó nóta következik, mely az Akkordbársony címet viseli. Csató Dóri – hogy stílusos legyek – bársonyt idéző, sejtelmes hangja csendül fel, az embernek pedig kedve támad csatlakozni és letelepedni a muzsikusok közé, hogy ő maga is részese lehessen az élménynek. A balladisztikus nóta végén pedig a lemez egyik érdekessége tűnik fel; rocklemezen trombita szóló. Subitz Gabi játéka talán egy kicsit kilóg a klasszikus rockból pedig csak a szöveg irányvonalát követi, „evezz át a múltból a mába”, modernizál.

Az Élőhalott a lemez legdögösebb rocknótája. A basszus döng benne, „valaki a gitárját bedugja megint / vadul penget, bőszen beint”, rendesen oda van téve, miközben „az életem a netre töltöm”, és „bárhová eljutok a Földön”, nem éppen útikalauzként szolgál.

A felhők fenn bár a negyedik szám a lemezen, mégis úgy érzem, hogy az elsők között készült már az új, Neonhalas felfogásban. Számomra a korábbi zenekarok és nóták örökségét őrzi, új irányt mutat, és mintegy hidat képez azok és az új lemez között. A kezdeti bizonytalanságot „sosem volt még ilyen messze a menny” felváltja a „de ha Isten veled, ki ellened?” bizonyossága.

És azt hiszem itt zárható le a dalok keletkezésének első korszaka. Innentől sokkal direktebbek a szövegek, az Ébredj dalszövege is erre utal, illetve a megtérésre. „Világos lett minden / válaszok egy könyvben / már tudom merre tartok /és azt is honnan jöttem.” és a „Halott voltam eddig, ahogy mások, de most már végre, végre élek!” öröme, arra indít, hogy másokat is erre buzdítson; „Támadj fel a halálból!” Vagy ott a Több mint elég, mely többek között egy gyermekmondókát is átírt Isten dicséretére. Az Addig gitár muzsikája nagyon erős, dögös a basszusa és ennek a nótának van a legkirályabb szólója az egész lemezen. A kezdet szerethető gitár riffje a négy muskétást idézve azzal búcsúzik, hogy „ez a vég, az új kezdetén”. Az utolsó, levezető outro-nak is nevezhető, Viszlát, és kösz a halakat! címében az Adams-trilógia ötödik részének címét viseli, mintegy finomutalásféleképpen, ne felejtsük el, honnan és miként indultunk.

Összességében nekem a lemez első fele lett a kedvencem, kiforrottabb, átgondoltabb és számomra összeértebb érzéseket mutat. Talán nem véletlen az sem, hogy az eddig megjelent négy videoklipből három is, az első négy dalból került ki. Ez a lemez egy gondolatébresztő utazás a lélekbugyraiba, amelyre nem árt gondot viselni.

Ha ez az album volt a kezdet, én kíváncsian várom a folytatás hogyanját…

(Megjelent: DebrecenPlus.hu)

Reklámok

One response to “Lemezkritika: Galaxis útikalauz poposoknak

  1. Visszajelzés: Neonhal akkordbársonyban | kultúrlény·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s