„Pupilla-alagút jelzőlámpa nélkül”

Gutai Magda Találj ki engem című verseskötetét úgy fogadtam be. Az egyik ismerősöm helyhiányból adódóan megvált néhány általa már olvasott könyvtől, és úgy gondolta ideje, hogy mások is olvassák őket. Így került hozzám ez a kötet. Véletlenek már pedig nincsenek… Amikor ilyen sorokat olvasok belelapozás közben, hogy „csonthéjas gyümölcsök rekeszeiben kucorognak tavalyelőtti napfelkelték” vagy „félrebeszél félálmában a nádas”, akkor tudom, hogy megszólítottak, hogy a „kakukkszó tűz hajtűket fürtjeimbe tarkótájt”, és a kötet olyan csodát képes rejteni, amit kénytelen vagyok kibontani…

“Jobban már nem húzódhatok
vissza magamba. Hiszen úgyis
csupán szíven talált léggömb
sipákol fuldokolva odabenn.
Szirénaszó az orchideákban.”

gutai

A költőnőt kevesen ismerik, pedig már a ’60-as évektől kezdve alkotott egészen 2013-as haláláig. Eredeti foglalkozása orvos, szerkesztőként dolgozott a Medicina Kiadónál, majd 16 éves fia halálát követően a Lipótmezőn művészetterapeutaként, ahol irodalomterápiás foglalkozásokat tartott. A korabeli kritika kezdettől nemzedéke legjobb verselői között tartotta számon. Nem túl nagy az életműve. Tíz verseskötete jelent meg összesen, melyek saját bevallása szerint terjedelemben sógora, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő, egy kötetében gond nélkül elférnének. Több irodalmi díjban és elismerésben részesült, 1999-ben József Attila-díjat is kapott. Kiterjedt levelezést folytatott Szabó Magdával. Csáth Géza hatással volt rá (többek között). Ismerte Szőnyi István festőművészt, az élete egy korábbi periódusában maga is festett és rajzolt.

“A hó puha tapéta
szobám falán. Árnyéktalanul
élek magam is.
                    Kitalált
történeteim, életem
története: tünedezőben.

Találj ki engem!
Hitelesíts!”

gutaiA Találj ki engem, sorban az ötödik a verseskötetei közül, melyben a „megáradt emlékezet vízkönnyei peregnek”, 1980-ban jelent meg. Valami köztes lét a Gutai Magda által teremtett képzelt álomvilág és a húsba hatoló valóság között. „Álmodom, az összecsúszó helyszínek közötti résben.” Átmenetek, terelőút, utazás, visszatérés és előhívás, ahogy a fejezetcímek is mondják. Szelíd fájdalommal, szomorúsággal teli kötet. „A képzelet nem rágódhat maradékon.” A veszteség érzése – az álomvilágé, az idillé, amely kezd szétpukkanni – kísér végig minket a csodaszép sorok közt cikázva. „A nem létező fényképalbumok beteltek.” A szerelem múlása, a magány („átizzott sütővasra tekeredett föl bennem a magány is”) és az üresség majd mindenlapos érzés a könyvben. „Kötődések. Elszakadások. Szemlélődés.” jellemzi a sorokat, és egy kicsit a remény múlása is.

”               Bebábozódik
a remény a szivemben,
így hal el
idő előtt, köztes alakban.”

„Midőn a testből a lélek kibicsaklott.” Egyik-másik vers „üvöltés a vattával kibélelt szobák kútjából” a fájdalom határáról, mások a szelíd „gyötrődések domborzati térképe”. Megint mások fohászként hatnak. „A szódavízben ezüstbuborékok: isten léghajói – – Ne jussanak el a határfelülethez!” Mégis leghangosabban azok a versei szólnak, melyekben a „bazalttorokból felszakadó csönd” „a halottnál halkabban hallgat”, és amelyek súlyosságukkal is reményt adnak. „Nyílok. Csukódom.” majd megint “nyílok. csukódom.”, és még többször is. És aztán ott a nagy kérdés, amit feltesz önmagának: „Micsoda prések nyomtak össze, hogy így megnyomorodtál?”

“Bazalttorokból fölszakadó csönd
visszhangja járjon föl-alá
emlékezetedben, amíg élsz,
hogy élhess;”

gutaiarc

Ezekkel együtt is, nem egy tragikus, vagy vészterhes letaglózó kötet. Bár a költőnő itt megjárta a mélységet, a saját poklának bugyrait, mégis inkább ez egy elköszönés, az emlékek visszaidézése és újra átélése, utazás a lezárás előtt. „Levedlik – sziszegő rétegekben – rólunk a tegnapi nap.” Egyfajta számvetés az élettel. „Leváltam minden tapasztalatomról.” Emellett ott van a kötetben a finomság, játékosság („madárjóslatokról elmélkednek a békák”), a szépség („napfogyatkozás volt, minden örvénylő pávaszemben”) az aranyló délután, az öröm (“Az öröm bebábozódik a másodpercek selyemfonalával; magába gömbölyödve rezeg az időben.”), a tisztelet mások iránt. Tatay Sándor bölcsessége „Nem lesz jó vége ennek gyerekek! Node így szép!”, Maulbertsch légies freskói (a költőnő több versét, ciklusát festmények inspirálták, például Egry József, Gulácsi Lajos, Szőnyi István képei) és természetesen Pilinszky János.

“Kapcsolat
               Pilinszky Jánosnak

Kimegyek a hóba facipőben,
a park előterén át, a tiszafákig.

A feszültség most önmagát kioltja,
s üdvözít.

A nyájas égbolt legalsó
lépcsőfokain ácsorogva,
nézem, hogy kanyarog fel a holdfény
odáig,
ahol a tekintet s a visszatekintés
gyújtópontja van.

A csigalépcső, eltűnődve,
nekiütődik a könnyező tükörnek.
Az inga megáll
a gipszangyal szívében.

Tartózkodó a csillag.

Hova rejtőzzem előle,
hogy meglásson engem?”

(vö. Pilinszky János: Tilos csillagon)

A kötetet, mint ahogy a fenti idézetekből is kitűnik, áthatja a zeneiség és az ellenpontozás. Olyan költői képekkel operál, melyek egyszerűen csodaszépek, izzanak, ütnek és esetenként arcul csapnak („átmenetileg áramtalanított villamosszékből boldog mezőkre látni”), de mindenképpen valami felejthetetlen varázslatos képi világba repítenek minket tűzvörös kolibrik; sétányokra, ahol térzene szól, vagy éppen füzek mentén gyöngéd hajlatokkal leereszkedő folyópartra… és „a barackfa hulló szirmokkal üzen odakintről.

Kiadó: Magvető Kiadó
Kiadás éve: 1980
Védőborítóterv: Papp Klára

Reklámok

One response to “„Pupilla-alagút jelzőlámpa nélkül”

  1. Visszajelzés: Várólista-csökkentés 2015. | Rakenroll Fóka·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s