“Itt vagyok”

hk8

A napokban nyílt meg Hoffer Károly bábszínész, -tervező, rendező kiállítása a Vojtina Bábszínház kiállítóterében. Láposi Terka miközben a megnyitón bemutatta a fiatalembert, azt is elmesélte róla, hogy képes egy éjszaka alatt akár kétszáz papírhajót is meghajtogatni, ha úgy gondolja, a kiállítás attól lesz kerek egész. És tényleg! A kedvesen mókás, gyermekzsivajtól hangos megnyitó után sikerült mikrofonvégre kapnom az alkotót, hogy mintegy hátteret adjak a kiállításon látottaknak.

hk3Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba ezzel az egész bábos világgal?

2013-ban diplomáztam a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész-bábművész szakán, de már korábbi a szerelem. Van egy rajztanári diplomám, a szakon volt egy számomra nagyon fontos tanárom, Kocsis Zsolt, ő tanított valamennyi bábozást nekünk, ennek révén kezdett érdekelni a dolog. Akkor ez még csak fellángoló szerelem volt nálam, bejártam a Mesebolt Bábszínháznak a műhelyébe. Amikor letettem a tanári diplomámat, a Kolibri stúdiójába kerültem, és az első igazi nagy mestereim a Szívós Kari és a Török Ági voltak, akik végül rábírtak arra, hogy elmenjek a Színművészeti Egyetemre felvételizni, ahová – megjegyzem – egyáltalán nem szerettem volna jelentkezni, ez soha nem volt vágyam. Csodák csodájára felvettek. Aztán még nagyobb szerelem lett a báb, mindenével együtt, mert tud valami olyat, amely sokkal több számomra, mint bármelyik más művészeti ág, és ezzel természetesen most nem rangsorolok, hanem inkább annak a fontosságát hangsúlyozom, hogy asszimilálja a zenét, a vizualitást, a színházat, az irodalmat, mindent, ami nélkül nem nagyon szeretnék létezni.

Mi voltál hamarabb? Bábszínész vagy bábtervező? Melyik hozta melyiket magával?

Ez így, együtt alakult. Nagyon fontos volt, hogy rajzoljak, ragasztózzak, festékszag legyen körülöttem, és nagyon fontos lett az is, hogy játsszak. De most azt hiszem, hogy pillanatnyilag legfontosabb a rendezés, amiből eddig három jött össze, amelyből az egyik tulajdonképpen egy szóló előadás volt, amelyet magamnak rendeztem és én is játszottam. Ennek az anyaga is látható a kiállításon. De a másik két munka annyira jól esett, és annyira jó volt együtt dolgozni azokkal az emberekkel, akikkel dolgoztam, hogy úgy gondolom, talán most ez a legfontosabb az életemben.

hk6

Ha már említetted a kiállítást, mesélj róla egy kicsit. Miket láthatunk itt és most?

Láposi Terkának köszönhetem a felkérést, és ő azt kérte tőlem, hogy a lehető legkomplexebben próbáljam bemutatni a munkám, úgyhogy egy egész falat olyan előadások fotói töltenek be, ahol színészi minőségemben szerepelek.

Vannak szerepek, amelyek nagyon közel álltak hozzád?

Nem nagyon tudok rangsorolni, merthogy minden szerepben valahol azt keresem, ami számomra is nagyon fontos, vagy ahol érintkezem a szereppel, és mindegyikben van valami olyan, amiben nagyon jó elmerülni, vagy nagyon jó képviselni az adott karaktert. Mindegyiket nagyon szerettem.

De, hogy folytassam… Egy egész fal van, ahol a rendezéseim vannak és a tervezéseim, és van egy másik fal, ahol pedig tervezői minőségemben nyilatkozom. Felnőtt, ifjúsági előadások, gyerekelőadások, tehát teljesen vegyes az anyag.

hk4

A kiállítás megnyitóján elhangzott, hogy 5 év anyaga kapott helyet a kiállítótérben. Ez itt most talán egy korszak vége, lezárás, valami újjal próbálkozol majd, vagy haladsz tovább a már megkezdett utadon?

Vannak nagyon erős fixációim dolgokkal kapcsolatban. Ilyen téren is rádöbbenés például az, hogy egy felnőtt vagy egy ifjúsági előadás kapcsán az általam megfogalmazott figurák, miért kivétel nélkül tekintet nélküliek. Azt gondolom, hogy ez a mi generációnknak egy nagyon erős lenyomata, vagy van valami, ami az én generációmban abszolút így működik, hogy éppen csak az emberek tekintete tűnik el ebben a világban, vagy az egymásra való odafigyelés. Persze nem akarom túldimenzionálni, csak többek között ez egy olyan dolog, amire nyilván az ember egy teljes anyag tekintetében döbben rá igazán. Ettől függetlenül nagyon szeretem az itteni kiállításanyagot. Azt gondolom, hogy a mostani munkáimmal, vagy amelyek most várnak rám, azokkal sem fogok nagyon kibújni a bőrömből. Egyelőre. De nagyon sokat tanulok az idősebb mestereimtől, a Lénárt Andristól például, aki talán a legnagyobb mestere ennek a szakmának. Nagyon új ajtókat tár ki, és új utakat nyit nekem abban, hogy a tervezés vagy a rendezés terén merre lehet még tovább menni. Rengeteg a tanulnivalóm.

hk5

Említetted a jövőt. Mi vár rád? Persze, csak ha nem titok…

Nem szeretnék nagyon előre futni. Most a Budapest Bábszínházban a tervezői minőségemben fogok újra jelentkezni. Az Alföldi Robi által rendezett kabarénak leszek a bábtervezője. Ez egy elég kemény feladat számomra most, de nagyon sok tanulsággal és nagyon jófajta körökkel jár. Illetve a Kerekasztal Társulatnál fogok – valószínűleg egy koprodukciós előadást – rendezni, amely kifejezetten ifjúsági problémákat színre vivő előadás lesz.

hk7Van-e valami olyasmi, amit úgy érzel, hogy ha törik, ha szakad, neked ezt egyszer meg kell csinálnod, feszít belülről, azt érzed, hogy egyszer muszáj, hogy kijöjjön?

Az a helyzet, hogy mindig általában azokat az élethelyzeteket, amelyeket megélek, azokat szeretném nagyon erősen átforgatni a munkámba, mert azt gondolom, hogy a személyes érintettség nélkül egyiket sem lehet művelni. És az elmúlt időszakban több nagyszülőmet is elvesztettem és nagyon érdekel ez a téma most, és nagyon szeretnék majd egy előadást, amelyben idős bábok lennének fiatal mozgatókkal, és annak a kontrasztját lenne jó igazán piszkálni, hogyan működik az, hogy egy 25 éves lélek van egy 80 éves testben. Mert azt gondolom, egy kicsit az öregeknél mindig az van, hogy a fizikai korlátokat nem mérik fel, miközben arra gondolnak odabent, hogy még mindent, ha törik, ha szakad, meg tudnak csinálni… ez nagyon érdekel, és erre megint csak nagyon jó alkalom lenne szerintem egy bábszínházi környezet.

hk1

A beszélgetésünk során említetted, hogy most éppen rendezni szeretsz, viszont azt is tudom rólad, hogy muzsikus is vagy. Gondolkozol-e azon, hogy zenét is szerez? Hogy csinálj egy komplett darabot, amelyhez te készíted a bábokat, te is játszol benne, te rendezed, te hangszereled? Nem feltétlenül egyszemélyes darabra gondolok.

Nagyon-nagyon szeretek zenélni, és eddig kétszer kínáltak meg zeneszerzői lehetőséggel, ahol a teljes előadásanyagot kellett megírnom. Ezt most, nem. A muzsikálás részét nagyon szívesen csinálom, a zeneszerzés részébe erősen beletört a bicskám úgy érzem. Ott még lesz mit tanulnom. Lehet, hogy egyszer újra neki fogok futni ennek a dolognak, de az, hogy a bábszínpadon minél több élőzenei megszólalás legyen, ezt nagyon fontosnak tartom. Talán az egyik élharcosa vagyok pillanatnyilag a szakmában ennek a dolognak. A Színművészeti Egyetem doktori iskolájába járok, és abszolút ez a disszertációm témája. Szeretném ezt minél szélesebb körben terjeszteni, hiszen kikerülhetetlen szerintem. Valahogy azt a hasonlatot találtam erre, hogy a 3D-s mozik világában is ugyanolyan élménnyel bír a bábszínház, hiszen az „ott és akkor” pillanatban lévő ittlevést, vagy ottlétet, soha nem fogja pótolni annak az illúziója.

hk2

Színházjáró emberként mélységesen egyet tudok érteni ezzel az utolsó gondolattal. Azok az előadások hatnak jobban, ahol élőzene szólal meg, ahol íze, arca van a muzsikának, szerves része az előadásnak, ahol együtt lélegzik színész és muzsikus.

A kiállítás 2015. április 27-ig látogatható.

Fotó: Konyhás István

(Megjelent: DebrecenPlus.hu)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s