Az árnyalat árnyalatlansága

E. L. James könyve A szürke ötven árnyalata, az Árnyalat-trilógia első része, egy eléggé megosztó könyv. Vannak, akik szuperlatívuszokban beszélnek róla, mások viszont egy összedobott fércműnek tartják, ezen utóbbiak táborát gyarapítom én is. A könyv nagy erénye, hogy pár óra alatt elolvasható, nem kell rajta gondolkozni, csak lapozni. Amit még értékelni tudok benne, az az, hogy tabukat döntöget. Olyan vágyakról nem szégyell beszélni, amiről az átlag ember megnyikkanni sem mer, és ha igen, az sem az övé, hanem természetesen a szomszéd perverzé, fujj. Aztán mást már nem is igazán találtam, amit még ki tudnék emelni.

timthumb

A könyv sztorija nincs túlbonyolítva. Ana a 21 éves végzős bölcsész egyetemista lány, lakótársa betegsége miatt, elmegy helyette interjút készíteni a sikeres cégvezető Christian Grey-jel, akibe abban a pillanatban bele is zúg, ahogy meglátja. Hogy hogy nem (ahogy az már lenni szokott a klisés romantikus történetekben), szürkeségében is felkelti a férfi figyelmét, aki egy piszkos ajánlatot tesz neki (nincs új a nap alatt, ilyen is volt már). Ana pedig elkezdi felfedezni saját szexualitását, és ennek érdekében hajlandó határokat is átlépni, miközben beleszeret a férfiba, holott az egy tiltott terület számára.

Már az első néhány oldal után kiderült számomra, hogy sem a műfaj, sem pedig az írónő stílusa (már ha van neki), nem az enyém. Vérszegény az, amit szórakoztatás címen leművel a lapokon. Legalábbis az én szórakoztatásomhoz ennél sokkal többre van szükség. Mielőtt valakiből író lesz, előtte olvasóvá kell válnia. Nem én találtam ezt ki. Nagy írók gondolatait visszhangzom, mert teljesen egyet értek velük. Olvasóvá válni pedig azért kell, mert szókincset, választékos kifejezésmódot ad, ami egy írónál egyáltalán nem nagy hátrány, ha van, sőt! Ebben a műben ebből semmi sem található. Szóismétlések sokaságával találkozunk és kifacsart mondatokkal (amelyeket bármennyire is szeretnénk a fordító rovására írni, egyszerűen lehetetlen), a fogalmazás igénytelensége, primitívsége pedig engem, mint olvasót sért. Hogy van képe egy írónak ilyen silány fércművet kiadni a kezéből?! Ennyire ledegradálja az olvasókat, vagy csak saját maga egyszerűségéből indul ki?

C21N1

De nézzük a karaktereket… A pont egy bonyolult felépítésű dolog Anához képest. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen sztereotípiákban gondolkozik a könyv írója, nem pedig egyéniségekben. Mert hát hogyan is néz ki egy tipikus bölcsészlány? Nyilvánvalóan sokat olvas, és nyilvánvalóan romantikus regényeket. Posztmodern és társai szóba sem jöhetnek. Az is egyértelmű, hogy bár mindjárt vége az egyetemnek, de ő még egyszer sem bulizott egy rendeset, persze berúgni sem rúgott be, holott be kell látni ezen már tizenévesen túl esik az ember kíváncsiságból. Alap, hogy nem járhat csinosan, csakis farmerban és kinyúlt pulóverben, és nyilvánvaló, hogy az összes mérete (ruha, cipő stb.) ugyanaz, mint a lakótársáé, csakhogy felvehesse az ő dolgait, mert honnan is telne neki egy rendes darabra, bár dolgozik. Persze, hogy szűz még, annak ellenére, hogy mindenki szépnek találja és csapják is neki vagy ketten a szelet. Nyilván nem lehet gazdag család gyermeke, és nyilvánvalóan a kocsija is egy öreg, vén, mindjárt szétesik kisautó. Már csak a szemüveg és a tarisznya hiányzik, nem?

Ana nem sok dolgot képes felmutatni a regény folyamán: elpirul, elesik vagy összecsuklik, és bőg, ezeket viszont sűrűn egymás után, való igaz időnként szexel és teát is iszik. Kommunikációjával irodalom szakosként, és olvasott nőként is megbukott. A belső istennőjétől meg sikíthatnékom támadt. Értem én, hogy ő lenne hivatott az érzékiséget, a nőiességet, a vágyat stb. szimbolizálni, míg a tudatalatti a racionalizmust, és ezek naaagy konfliktusba vannak ám, de akkor ne csináljunk már belőle paródiát, a két vállunkon egy tündi-bündi angyalkával, a másikon meg a kéjsóvár ördöggel, vagy akár egy latin-amerikai szappanoperát. Komolytalan. Ana egyetlen egyszer viselkedik vagány módon, amikor családi vacsorára menet nem vesz fel bugyit. Igaz, ezen a „merészségen” a lányok/fiúk már tizenéves korukban túlesnek a gimiben, de az előzőekhez képest, ez azért mégis csak valami Anától. Hogy mit lát meg benne a férfi? A játékszert. Az esetlenséget, a kihasználhatóságot, az idomíthatóságot. Mást nem is láthat, mert nincs mit. Még. Kicsit nem figyelünk oda, és a trilógia végére szexistennő válik belőle, mi más?

tdILTA1

A férfi. Naná, hogy dús gazdag, és naná, hogy a világ legműveltebb, legszexibb pasasa és egy szexisten. Ennyit kell róla tudnunk, a jelleme? Az nem fontos, még a végén kilép az egydimenzióból, és mihez kezdenénk akkor. Természetesen a férfinek naaagy és titokzatos fájdalma van, amit nem köt a nő orrára. Szabályai vannak. A nő pedig nem tartja be őket, abban hisz, hogy majd ő lesz az az egy, aki mindent megváltoztat, és ezért bármire képes. A férfi ultrahiper rejtélyes. Ezt onnan tudjuk, mert jó sokszor a szánkba rágták, hogy ötven árnyalata van. Megsúgom, nincs neki. Legalábbis a lapokon nem fellelhető, ugyanúgy, mint ahogy a többi árnyalat sem, amiről az írónő kedveskedik szót ejteni – kicsit mintha árnyalatmániás lenne… Merthogy arról árulkodnak a lapok, hogy a szarnak hét árnyalata van, mint ahogy a bűnnek is, a pirulást jelképező bíbornak is sok árnyalata van, hogy a szürkét meg ne is említsük, mert az folyamatosan ordít a lapokról, ha esetleg elsőre, másodikra, ne tán harmadikra sem jegyeztük volna meg.

Amit egyenesen nemkívánatosnak tartok, az az, hogy ennek a kidolgozatlan regénynek a színvonalát olyan, ténylegesen értéket hordozó művekkel próbálja emelni az írója, mint Bach vagy Chopin muzsikája, Verdi Traviátája, vagy a sokat emlegetett Thomas Hardy Egy tiszta nő című munkája, hogy egyéb kulturális utalásokról, mint pl. Mrs. Robinson felemlegetése, ne is beszéljünk. Értem én, hogy a műveltséget valahogy jelezni kell, de ezt is sztereotipizálva, és a műveket ledegradálva? Az meg, hogy próbálja az arcunkba nyomni a Tess és Ana párhuzamot, egyenesen bicskanyitogató. Egy lapon sem említhetők.

szurke-50-kotesesA regénynek nincsenek mélységei, nem hordoz irodalmi értéket, szórakoztatni nem nagyon tud, tanulsága nincs, és még csak azt sem lehet rámondani, hogy egy szép történet. A karakterek egysíkúak, lelki életük a „picsogásban” merül ki. A cselekmény rém egyszerű, és még csak nem is izgalmas. (Hogy mennyire Twilight-klón, azt sajnos nem tudom megmondani, mivel annak a hype-nak még csak a szele sem érintett meg anno.) Ami miatt mégis ennyi embert kíváncsivá tett, az nem más, mint a szexualitás, a kendőzetlenség, a tabuk nélküliség, a pornó.

A BDSM nem egy új keletű dolog, mielőtt divatossá vált volna e kifejezés, szado-mazo-nak hívták, a tipikus bőrruhás szexuális szerepjátékokra kell gondolni, ostorral, lovagló pálcával, melyeknek eddig „műintézmények” adtak otthont, de innentől kezdve kilépett onnan, és hivatalosan is belépett a hálószobákba. Egyébként a könyv még csak ebben sem eredeti (franciákat tessenek olvasni, franciákat!), ugyanúgy, ahogy a férfi-nő kapcsolatban lévő kiszolgáltatottság leírásában sem. Aki ilyesmiről szeretne olvasni, vegye inkább kezébe Pascal Bruckner Keserű méz című könyvét, vagy nézze meg a Polanski által rendezett filmet, de az Álmodozókat is ajánlhatom, abból Bertolucci forgatott filmet. Nem feltétlenül BDSM-et fog találni, de szexuális perverziók, azok lesznek, meg még sok minden más is mellé, amelyek innen hiányoznak.

Hogy mégis miért olvassák az emberek, és leginkább a nők? Csak arra tudok gondolni, hogy annyira unalmas a szexuális életük, hogy még az is képes lázba hozni őket, ha olvasnak róla, és mindegy, hogy mit. De ahogy az étel látványa nem csillapítja az éhséget, ugyanúgy az olvasás sem a szexuális étvágyat! Inkább csináljátok gyerekek, mint hogy ezen csorgassátok a nyálatokat! Ha viszont nem megy másként, legalább körültekintően válogassátok meg az olvasmányaitokat! Remek könyvek vannak e témában, kezdve az alapokkal, a jó öreg Káma-Szutrával

A-szurke-otven-arnyalata-eddigi-legjobb-posztere_prev

Ez a könyv nagyon jó iskolapéldája annak, hogy hogyan lehet eladni valami átlagos, középszerű dolgot, kihasználva a szociálpszichológia által oly jól ismert folyamatokat egy nagyon jó marketing stratégiával kombinálva. A könyv ennyit tud. De el kell ismerni, ezt nagyon. Ám a százmilliós példányszámot még így sem értem. Nem ugyanazt a könyvet olvastuk talán?

Eredeti cím:  Fifty Shades of Grey
Kiadó: Ulpius-ház Könyvkiadó
Kiadás éve: 2012
Fordította: Tótisz András

(Megjelent: DebrecenPlus.hu)

Advertisements

3 responses to “Az árnyalat árnyalatlansága

  1. Visszajelzés: Grey | Rakenroll Fóka·

  2. Visszajelzés: A hányinger ötven árnyalata | Rakenroll Fóka·

  3. Visszajelzés: Finy Petra: Kettő | kultúrlény·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s