II. Magyar Könyvek Viadala (2015)

Immáron második éve hozza lázba így tavasz folyamán az olvasókat, a bloggereket és a könyves szakma szereplőit (szerzőket, fordítókat, kiadókat, illusztrátorokat) az a kezdeményezés, mely Rácz Tibor, a Fogadj el! című könyv írója és a Media-Addict weboldal főszerkesztője fejéből pattant ki. A Magyar Könyvek Viadaláról faggattam az ötlet kitalálóját és megvalósítóját.

tibi1kkMiről szól a Magyar Könyvek Viadala? Mesélj róla kérlek!

Kicsit több mint egy évvel ezelőtt azon gondolkodtam, hogyan lehetne népszerűsíteni a magyar kortárs irodalmat. Hiszen lássuk be, nagyon jó regények jelennek meg hazai szerzőktől is, mégis, sok olvasó mintha ódzkodna a hazaitól, és inkább választ egy külföldi regényt. A sok gondolkodás után végül arra jutottam, jó lenne egy ilyen kezdeményezés, ahol a magyar könyvek és az olvasás népszerűsítése a cél, méghozzá játékos, szavazós formában, mert szavazni, ha nem is mindenki, de sokan szeretnek.

Vannak hasonló külföldi példák, amelyekkel találkoztál már, és az alapján álmodtad ezt meg? Vagy ez egy teljesen új és magyar kezdeményezés?

Alapnak a nagy külföldi filmes díjátadókat, például a Golden Globe-ot vettem, ahol újságírók nominálják a jelölteket. Viszont sosem tetszett, hogy ők is döntik el, ki a győztes, hiszen a közönség úgyis jobban tudja. Ezt helyeztem át könyves környezetbe, újságírók helyett könyvekkel (is) foglalkozó bloggerek, filmek helyett pedig irodalom.
Biztos van külföldön is hasonló kezdeményezés, de én még egy ilyennel sem találkoztam. Ha valaki netán igen, kérem, szóljon! Jó lenne felvenni velük a kapcsolatot, tapasztalatokat cserélni, és így fejleszteni a viadalt.

Miután kitaláltad a viadalt, hogyan kezdtél hozzá a megvalósításához?

Felvázoltam, hogyan szeretném megoldani, kidolgoztam a pontrendszert, megálmodtam a kategóriák listáját, eldöntöttem, hogy bloggerekkel karöltve végezzük a nominálást, és ebből a listából döntse el az olvasó, kinek mi a kedvence. Készítettem afféle “prezentációt” is az ötletről.

Szerencsére már a kezdetektől sok segítséget kaptam hozzáértő bloggerektől, kiadós szerkesztőtől és persze az olvasóktól is. Először Ágihoz fordultam, a Lapozz velem blog tulajához, hogy mit szól hozzá. Neki tetszett az ötlet, ezért az egyik barátomnak is vázoltam a terveket, ő akkoriban egy kiadó marketingeseként tevékenykedett, és szintén látott fantáziát a dologban, úgyhogy egy csoportban nyilvánosságra hoztam az ötletet, a kategóriákat, a terveket. Ott írók, bloggerek, szerkesztők és olvasók is helyeseltek, néhol csiszolgatták, új kategóriákat kezdeményeztek, eredetileg nem lett volna például ifjúsági kategória. Külön ki kell emelnem Varga Bea segítségét, hozzá is bármikor fordulhattam, ha elakadtam, például az ő segítségével sikerült tisztázni a kategóriák pontos elnevezéseit. Miután minden letisztázódott, felkerestem körülbelül száz bloggert, akikből huszonheten döntöttek úgy, hogy részt vesznek az első viadalon.

viadal-naptar

Milyen kategóriák születtek, és miért pont ezeket választottátok?

Szerettük volna lefedni a teljes könyves palettát, ezért ragaszkodtam ahhoz, hogy a fordítók és az illusztrátorok/grafikusok munkáiról se feledkezzünk meg. Az alkotóknak három kategóriát szenteltünk: író, írónő és elsőkönyves. Azért is lett különválasztva az író és az írónő, hogy minél több alkotó megkaphassa az elismerést, bár emiatt volt némi vitám is, volt olyan, aki sértőnek érezte a különválasztást. A műveknél típus szerint szelektáltunk: szépirodalom, szórakoztató, mese és ifjúsági irodalom kategóriára. Idén lett egy új, az ismeretterjesztő könyveké.

Hogyan zajlik maga a viadal?

Az első a nominálási időszak, ilyenkor a bloggerek adják le a jelöltjeiket a megadott kategóriákban. Van egy leadási határidő, aki utána adja le a voksát, azt már sajnos nem tudom elfogadni. Minden blogger pontokat oszt: ha egy jelöltje van 15 pontot, ha két jelöltje 8-7 pontot, ha három jelöltje 5-5-5 pontot. Így kialakul a végső lista, akik a legtöbb pontot kapták, ők kerülnek az olvasók elé, rájuk lehet szavazni. A bloggerek szerepe mondhatni itt ki is merül, hiszen a nominálás az egyetlen, de annál fontosabb feladatuk.

utazo_olvaso2

Bródy Sándor – Heltai Jenő – Molnár Ferenc – Füst Milán – Tamási Áron: A néma levente (Öt magyar dráma) (Fotó: Juhász István/Utazó Olvasó)

Milyen könyveket nominálhatnak a bloggerek? Vannak-e feltételek?

Az elmúlt év megjelenéseiből bárkit, kiadótól vagy megjelenési típustól függetlenül. Az I. Magyar Könyvek Viadalán például Az év elsőkönyves debütálása kategóriában győzött Lylia Bloom és a magánkiadásban napvilágot látott Ellopott életek című műve.

Amint megvan a top 5 jelölt, háromnaponta felkerül egy-egy kategória, szavazni egy hónapig lehet, így két hónap alatt véget ér a viadal, és a végén kihirdetjük a győztest. Személy szerint úgy tartom, hogy már a jelölés is fontos dolog, hiszen az olvasók így is ráakadhatnak egy-egy olyan regényre vagy alkotóra, amely/aki talán nem került volna a figyelmükbe. Szerencsére sok pozitív visszajelzés érkezett, többen fedeztek fel új olvasnivalót, és pont ez a viadal célja. Olvassunk minél több hazait!

Mikor indul az idei viadal? Hol és hogyan szavazhatnak az olvasók?

Március 1-jén startolt a legelső kategóriával, szavazni a Magyar Könyvek Viadalának hivatalos oldalán tudnak az érdeklődők.

az-ev-legszebb-konyvboritoja-2014-ben

 Elárulhatod-e a kategóriák sorrendjét? Mire számíthatnak az olvasók?

Először Az év legszebb könyvborítója kategória kerül terítékre, utána jön Az év fordítója, és így tovább… utoljára pedig Az év írónője / írója kategória kerül nyilvánosságra. Az első kategóriában március 1-től lehet szavazni egy hónapon át, aztán hó végén eredményhirdetés. És mivel háromnaponta kerülnek fel a kategóriák, ezért a felkerülést követő ötödik héten jön az eredményhirdetés. Itt találtok egy naptárat a menetrendről, a lényeg, hogy minden kategóriában egy hónapig lehet szavazni, de sem a szavazás kezdete, sem a végeredmény kihirdetése nem történik egy napon, hanem folyamatosan, mondhatni vetésforgóban zajlik. Az összes kategóriában a végeredmény április végére születik meg.

Mivel ez már a második viadal lesz, amely idén zajlik, mesélj egy kicsit az előző évi tapasztalatokról…

Az első viadal remek lecke volt, levontam a következtetéseket. Például tavaly hiányolták az ismeretterjesztő könyveket, ez idén be lett vezetve, törölve lett viszont Az év könyve kategória, amelyet afféle leg-leg-leg-nek szántunk tavaly, de beláttam, ez önmagában felesleges. Több kritika érte a szavazási felületet, ezért idén lecseréltem. Nagy örömömre a bloggerek arról számoltak be, hogy 2014-ben tudatosabban olvastak, több magyar könyvet vettek le a polcról, gondolván arra, hogy nemsokára nominálniuk kell.

utazo_olvaso3

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér (Fotó: Juhász István/Utazó Olvasó)

Mit szóltak a viadalhoz a szerzők, a kiadók, esetleg az olvasók?

Maximális támogatást tapasztaltam, úgy érzem, látják a viadalban rejlő potenciált. A szerzők örültek, hogy van egy platform, ahol ők is reklámozva vannak, a kiadók szintúgy, hiszen ők is tisztában vannak vele, hogy a magyar könyvekre ráfér a támogatás. Persze sok kritikai észrevétel is jött, például a szavazási felület miatt, ezért is a sok apróbb, de annál fontosabb módosítás idén. Az olvasóktól is sok támogatás jött, páran viszont hiányolták, hogy nem ők nominálnak.

Tényleg, miért nem nominálhatnak az olvasók is?

Ennek két oka van. Az első a technikai: hogyan oldaná meg az olvasó? Szavazás formájában? Akkor ennyi erővel már ott ki is hirdethetném a végeredményt. Töltsön ki egy űrlapot? Kinek van ideje potencionálisan több száz e-mailt átnézni? Egyszerűen nem látok olyan módot, amely által az olvasó is nomináljon. És őszintén szólva, szerettem volna, ha van egy úgymond szakmai előszűrő, a könyvekkel (is) foglalkozó bloggerek pedig rengeteget olvasnak, tisztában vannak a kortárs irodalmi helyzettel, náluk jobb előszűrőket elképzelni sem tudok. Emellett a nominálás után aktívan támogatják a viadalt, sokan megosztják a szavazást, elhelyezik a blogjukon a fotókat, így folyamatosan támogatva a kezdeményezést.

az-ev-forditoja

Tavaly kiket neveztek a bloggerek, és közülük kik azok, akik nyertek?

A tavalyi év legnagyobb nyertese Lakatos Levente (az év írója, az év szórakoztató könyve) és Leiner Laura (Az év írónője, Az év ifjúsági könyve) volt. Az év elsőkönyves debütálása kategória szintén nagyon izgalmas volt, hiszen szavazategyenlőséggel nyert Tavi Kata (Ballépések) és Lylia Bloom (Ellopott életek). Az év szépirodalmi könyve Benyák Zoltán Az idő bolondjai műve lett. Az év mesekönyve különleges módon nem egy nyomtatásban megjelent, hanem egy e-book formátumú könyv lett, L. Molnár Edittől a Történetek a gyerekszobából. Az év fordítója Kamper Gergely, míg Az év legszebb könyvborítója On Sai Scar című művéé, a borítót Krajcz Vivien tervezte. Az összes jelöltet és persze a győzteseket itt megnézhetitek. Tavaly közel húszezer szavazat érkezett.

Most viszont akkor koncentráljunk az idei Viadalra… Számokat tudsz nekünk mondani? Idén hány blogger adta le a szavazatát?

Tavaly 27 blogger adta le a voksait, idén ez a szám 38 főre hízott (nomináló bloggerek listája). Külön öröm, hogy több olyan blogger is igent mondott a felkérésre, aki tavaly nem szeretett volna nominálni. Akad egy olyan bloggerinánk is, aki csak két kategóriában – fordító & könyvborító – jelölt, mert eddig hanyagolta a magyar könyveket, most viszont megfogadta, hogy idén sok magyar könyvet elolvas, hogy jövőre már minden kategóriában jelölhessen. Persze voltak olyan bloggerek, akik nemet mondtak, okként azt hozták fel, hogy nem értettek egyet a tavalyi győztesek vagy jelöltek személyével, illetve többen írták, hogy kevés hazait olvastak tavaly. Bízom benne, hogy jövőre már ők is igent mondanak, amikor megkapják a felkérő e-mailt.:)

utazo_olvaso4

Hankiss Elemér: Proletár reneszánsz (Fotó: Juhász István/Utazó Olvasó)

Milyen széles az idei mezőny?

Az idei mezőny mindenképpen szélesebb lesz, mint a tavalyi. Az év írójánál például csodálatosan fonódik egybe a múlt és a jelen, a nagy, elismert írók és a friss generáció, de mondhatnám úgy is, hogy javarészt szépirodalomban alkotók mellé bekerült szórakoztató irodalomban jártas író is. Elárulhatom továbbá azt is, hogy az egyik tavalyi nagy nyertes idén nem kapott annyi pontot, hogy bekerüljön a jelöltek közé.

Melyik a legnépszerűbb kategória a bloggerek között?

A bloggerek közt Az év legszebb könyvborítója volt a legnépszerűbb kategória, ott összesen 38 könyv borítója jött szóba. Hasonlóan népszerű volt még a fordítóké, ahol 34 szakember fordítására figyeltek fel a bloggerek, közülük az öt legtöbb pontot kapóra voksolhatnak majd az olvasók.

utazo_olvaso5

Balogh-Ferwagner-Miszlay-Prantner-Szirtes-Zámodits A második világháború teljes története – Amerika hadba lép (Fotó: Juhász István/Utazó Olvasó)

Hogyan áll most a szavazás?

Két kategóriában már lehet voksolni, Az év legszebb könyvborítójánál nagyon szoros az állás, az első helyezett személye naponta változik. Az év fordítójánál is hasonlóan érdekes a helyzet, de még bőven van idő a szavazásra, kíváncsian várom, mi lesz a végeredmény. Eddig a borítós kategóriában jött a legtöbb voks, ez tavaly is így volt, hiszen erre a legegyszerűbb szavazni, az ember látja a képeket, és eldönti, melyik tetszik neki a legjobban.

A következő hetek izgalomban telnek majd. De mi lesz azután? Mit terveztek?

A Facebook oldalunkon időnkhöz és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk megosztani a nomináló bloggerek friss kritikáit, amelyek magyar könyvekhez fűződnek. Van már molyos profilunk, igyekszünk ott is aktívak lenni, hogy ne csak a viadal ideje alatt, hanem egész évben propagálhassuk a magyar szerzők műveit.

(Megjelent: Merítés, 2015. február)

Illusztrációk: Magyar Könyvek Viadala, utazós fotók: Utazó Olvasó

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s