Három a magyar igazság

738208

“(…) csak a humorral olajozhatja élete csikorgó gépezetét az, aki már kifelé ballag az élők sorából, (…)”

Lackfi János Három a magyar igazság című hajmeresztő történetei a Milyenek a magyarok? sorozat harmadik része. Be kell vallanom őszintén, hogy az előző két kötetet nem olvastam még, de így látatlanban is biztos vagyok benne, hogy sokkal jobbak, mint ez.

“(…) tűnődve forgatta poharát, melyben vébéká lötyögött vébé nélkül, az orvos eltiltotta a bortól, de kocsmátlanul csak nem lehet meg az emberfia, akármit papoljon is az asszony.”

Közel hatvan kisebb lélegzetű írás található a könyvben, és ahogy haladunk előre a kötetben egyre rövidebbek, sablonosabbak, unalmasabbak, egy kaptafára készültebbek. Olyannyira, hogy az ember a végén már előre tudja, hogy az utolsó mondatban jön a csavar, és sokszor elég kiszámítható módon ahhoz, hogy az olvasó maga is minden gond nélkül befejezhesse a történetet, anélkül, hogy elolvasná a végét.

lackfi2

“Jönnek az árusok, valódi PUNA cipő, paprika, paradicsom, szotyi… Érezd a hungarikumot, ropogtat, kiköp, ropogtat, kiköp, így megy az élet errefelé… Köpések csattannak a márványpadlón, rockerbolt és párducmintás tanga, leértékelt könyv és hungaro-girosz, micsoda örvény, micsoda zsibongás…”

Ez egy megfáradt kötet, kevés töltettel, alig némi fanyar humorral. Egy-két írást kár volt egyáltalán belevenni, mert sem tematikájában, sem színvonalában nem illik sehova sem. Az első néhány elbeszélés igazán jó felütés, jó ötletekkel, aztán ezek sajnos elkezdtek kikopni a szövegekből. Innentől jönnek azok a novellák, amelyekbe az író a világirodalomból, az operairodalomból közismert szereplőket rakott új környezetbe, és kreált hozzájuk némileg groteszkre hajazó történetet. Ezeket eléggé erőltetettnek éreztem. Van itt minden, mint a vidéki búcsúban: Trisztán, Izolda, Machbeth, Nabucco, Parszifál, Rigoletto, kísértet, bolygó hollandi stb. Nem lettek a kedvenceim, bár itt azért megint megcsillant valami ötletszinten, de valahogy nem sikerült túl jól a kibontás, elfogyott a szufla.

“A férje olyan daliát formázott, beillett volna a Monarchia seregébe, nézzék a Makbetot, das ist ein Fenomén, mondta volna Steinmüller cugfírer, mert az a Makbet, ha két kézre fogta félmázsás pallosát, olyan akkurát felaprította az ellenfelét, hogy rögtön lehetett volna tálalni az U Flekúban, kicsi fokhagymával, tojássárgával, mint friss, véres tatárbifszteket.”

lackfi1

Hogy a kötet miért a Milyenek a magyarok? sorozat része? Erre a kérdésre a választ nem találtam meg ebben a válogatásban. A magyarok nem ilyenek, nagyon nem. De gondolom azok az ötletek, amelyek tényleg görbe tükreink, már el lettek lőve az első két kötetben. Ne mondja már azt nekem senki sem, hogy a magyar férfiak beleszeretnek a BKV-n egy lányba, akinek taknyos zsebkendőjét aranyba foglalják és oltárra emelik, gyertyát gyújtanak előtte, majd öngyilkos terroristát játszanak miatta. Nekem egy másik ország fiai jutottak erről eszembe… Az a baj ezzel a könyvvel, hogy megpróbálja magát a fentebb említett skatulyába belegyömöszölni. Mintha csak direkt nem létező sztereotípiákat próbálna gyártani, és azt ráhúzni a magyarokra, hogy igazolja vele létét. Szerencsére nem jön be neki.

“Lazulj el, ne görcsölj rá, lökd félre a bácsikát, francba a skandináv távolságtartással, ez a pesti flaszter, hadd rázza a botját a levegőben, élvezi, hogy káromkodhat, a fiatalság pompás ellenségkép, így oldódik a feszültség, ha visszafojtja, máris a nyakán a depresszió meg a szívinfarktus…”

lackfi4A novellák először még csak beszólósak, megmondósak, amolyan társadalmi tükör szerepük van, aztán pedig írásról írásra haladva egyre horrorisztikusabbak, néhol egyenesen rémálommal telik. Érződik rajtuk, hogy nem volt jó passzban az írója, amikor elkövette őket. Mintha kiégett volna, a depresszió kerülgetné, és csak saját fóbiáit, nyomorát írta volna ki magából terápiás céllal. Mintha börtönből szeretne szabadulni, ahova maga zárta saját magát. Ami még kiderült az íróról, hogy WC-mániás. Szívesen ír többször is a vasúti WC-kről, és velük való fóbiáiról, de a repülőkön lévők is előhozzák szorongásait. Mily fontos információ.

“Vonaljegyet nem veszünk, a bliccelés nemzeti sport, könnyedén átsurranunk az ellenőrök között, míg lecsapnak a miniszoknyás lányra, mint gyöngytyúk a takonyra… Kiabálnak a görények, sebaj, le a mozgólépcsőn, be az oszlop mögé, Isten szeme mindent lát, de az ipari kamera nem… Tudom, hogy van pénzed, de ez nem a pénzről szól, hanem betyárvirtus, bosszú a magas árakért és alacsony fizetésekért, a történelmi igazságtalanságokért és a rothadó politikáért…”

Ezek után nem is értem, hogyan keveredhetett ebbe az összeállításba a Tánc az őszben című kis gyöngyszem, a kötet ékköve. Nincs benne semmi hajmeresztő, ellenben szép és romantikus. Ki gondolta volna, hogy az előzőek után, ilyet is talál az ember ebben a válogatásban.

lackfi3

“Igyál egy kortyot az ijedtségre, itt a laposüveg, tömény szilvazamat, muszáj néha megolajozni a rendszert, vegytiszta mechanika az egész…”

Mielőtt még bárki is félreértene. Lackfi szép író, jól ír. Nagyon jól bánik a szavakkal. Olyan prózába rejtett rap-et kerekített a Közérdekű közlemény, avagy a BKV-hajú lány című novellába Snoop Dogg stílusban, hogy sok rapper, slammer megirigyelhetné. Ebben a kötetben is vannak értékes gondolatok és sorok (ki is idéztem őket gyorsan), nyelvi játékok, irónia. Kellőképpen abszurd és fanyar is néhol, csak amit az egyik kezével ad, azt a másikkal el is veszi. Maradjunk annyiban, hogy nem ez az író legsikerültebb kötete.

“Sajnos most a dolgozat témája, hogy „Mit jelent nekem a KÖZÖSség?”, de ha leírom, mit gondolok igaziból, és a többiek is mit gondolnak igaziból, hát az KÖZÖS gondolat lesz, mégis ÉN kapok rá egyest, úgyhogy inkább úgy fogalmazok majd, hogy jobb adni, mint kapni, meg hogy valahova tartozni kell, és ÉN mindig is különös örömömet leltem a KÖZÖSségépítésben, és tudom, hogy ötös jár, mert hat szótagos a szó, egybeírjuk. Pedig egy túrót, igazából azt sikerült „elsajátítanom” eddigi „életéveim” során, hogy KÖZÖS lónak túros a háta, úgyhogy egy túrót adnám be a KÖZÖSbe az ÉN lovamat, legalábbis eddig a KÖZÖS levesnek többnyire ÉN ittam meg a levét.”

lackfi5kkAmi viszont az illusztrációkat illeti. Annyira borultak és elvontak, hogy az már zseniális. Karikatúrák a javából, friss szemmel, plusz ötletekkel, maximálisan kiegészítve és fokozva az éppen hozzátartozó írás hatását. P. Szathmáry István nem egyszerű képi világgal rendelkezik, engem valahol Gary Larson stílusára, mondanivalójának ironikus megfogalmazására emlékeztet, és hát természetesen nagyon rendben van.

Olvass bele!

Kiadó: Helikon Kiadó
Kiadás éve: 2014.
Illusztrátor: P. Szathmáry István

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s