Sok hűhó semmiért (Much Ado about Nothing)

A Nagy Shakespeare Projekt egy nagyon jó kezdeményezés, és hogy valaki csak azért ne tudjon csatlakozni hozzá, mert nem vezet blogot, ez abszolút nem lehet akadály. Így történt az, hogy most először (de nem utoljára), vendégposztot olvashattok itt. Most éppen bonni9-tól.

shakespeare_lopgo2_www.kepfeltoltes.hu_Sziasztok! Nem könnyű tizensokadik posztolónak lenni, különösen úgy, ha az ember lánya még életében nem írt egyetlen blogbejegyzést sem. Kírarozi kezdeményezése azonban nem hagyott nyugodni, így én is csatlakoztam ehhez a nagyszerű projekthez, amiben fantasztikus kedvcsinálók születnek ismert és kevésbé ismert Shakespeare művekről. Remélem nekem is sikerül olyan színes ajánlót alkotni, amit ugyanolyan élvezettel olvastok, mint amilyen lelkesedéssel én írtam. Köszönet krlany-nak a vendégposztolás lehetőségéért!:)

„Ezt a komédiát szeretném látni! Micsoda cirkusz lesz!” (Don Pedro)

Bizony ám! Cirkusz és komédia a javából. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Romantikus, hófehér, naivan tiszta szerelem, tűzvörös, hideg-meleg kit tudja szerelem, főgonosz és csatlósok, néhány jólelkű segítő, néhány bolond, hazugság, ármány, cselszövés nemes és hátsó szándékkal egyaránt, esküvő, temetés, mi kell még? Talán egy zseniális szöveg. Abban sincs hiba. Akkor lássuk hát!

A Sok hűhó semmiért hivatalos megfogalmazásban Shakespeare egyik érett, városi, romantikus komédiája, amely Messinában játszódik, és két pár (Hero és Claudio, valamint Beatrice és Benedek) szerelmi történetét jeleníti meg. Minden valószínűség szerint (bár Shakespeare műveknél több a kétség, mint a bizonyosság) a mű 1598 és 1600 között keletkezett.

shs

Shakespeare ugyan kiváló fantáziával bírt, olykor-olykor mégis merített ötleteket korábbi alkotásokból. Így történt ez jelen esetben is. Két háttérforrást szoktak említeni, melyek szerencsére valóban csak kezdő táptalajul szolgáltak a darabhoz. Az egyik Ariosto: Orlando Furioso című eposz-lovagregényének ötödik éneke – amely teljes terjedelmében angolul Sir John Harrington fordításában jelent meg Orlando Furioso in English Heroical Verse címmel 1591-ben. A másik lehetséges forrásszöveg Matteo Bandello: Novelliere (1554.) című novelláskötete, melynek 22. novellájából merítette a legtöbbet (A karakterek közül Fenicia és Timbreo Shakespeare-nél Hero és Claudio, Piero király – Don Pedro, Girondo – Don Juan illetve Benedek is, Belfiore – Beatrice; és az egyetlen szereplő, akinek a neve ugyan az marad: Leonato – ám mindannyiuknak új személyiséget farag és számos szereplővel ki is egészíti a történetet). A források számos angol utánérzést megértek, nem lehet biztosan megállapítani, hogy Shakespeare mennyit és hogyan használt belőlük. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ezek csupán a komédia egyik cselekményének, Hero és Claudio szerelmi történetének szolgálhattak alapul. A másik cselekményszál, Beatrice és Benedek története Shakespeare saját találmánya.

Fordítások

Ahogy a Shakespeare művek többsége, úgy a Sok hűhó semmiért is számos fordításban látott már napvilágot. Ki-ki ízlése szerint élvezheti Arany László, Mészöly Dezső, Puskás Tamás és Fodor József tolmácsolásában. Arany fordítása és a Mészöly-fordítás is, bárki számára elérhető, mindkettő szabadon olvasható a MEK-en.

32-001bigEzeken én is átrágtam magam, összegzésként egy részlegesen objektív, de leginkább teljesen szubjektív ajánlásom hallható. Arany fordítását elsősorban a vérbeli irodalmároknak ajánlom, akik már sokat próbáltak és szeretnék nyelvi élményeiket bővíteni az 1800-as évek Arany-magyaros, cz orientált ódon bájával, mikor is Benedick még Bencze névre hallgatott. Ha elfogadtok egy személyes megjegyzést, én elsősorban Mészöly fordítását javaslom mindenkinek. Nemcsak azért, mert egy bizonyos film és annak magyar szinkronja Mészöly fordítását követi (erről kicsit később még bővebben), de akárhonnan nézem, egyszerűen olvasmányosabb, sziporkázóbb, élvezetesebb a nyelvezete. Mivel a projekt megszerettetni és megismertetni próbálja Shakespeare-t, ez a fordítás tökéletesen alkalmas erre a célra. Olvassátok, élvezzétek! A másik két említett fordítás, ha jól jártam utána a dolgoknak, elsősorban a színházak számára született. Fodor József Major Tamás 1946-os újrarendezéséhez írta a maga verzióját az akkori Nemzeti Színház számára, Puskás Tamás fordításáról pedig annyit tudok, hogy 2002-ben a keszthelyi Festetics-kastélyban saját rendezésében szólalt meg először (Mészöly szövegét használva alapnak), a darabot pedig a Centrál Színház tartotta műsorán.

A magyar Shakespeare fordításokról egyébként itt olvasható egy érdekes interjú Borbás Máriával.

FILMEK

Nem csupán ez a három létezik, de ezek azok, amelyek valamilyen oknál fogva említésre méltóak.

Much ado about nothing (1913)

Az első egy rövid némafilm. Sajnos semmi használható adatot nem lelni róla azon kívül, hogy Phillips Smalley rendezte, a két főszereplő pedig Chester Barnett és Pearl White. Ami miatt mégis fontos a léte, az az, hogy ez volt az a pont, ahol a darab kilépett a színházak világából és egy szélesebb nagyközönség elé tárult, bár a jelek szerint inkább kevesebb, mint több sikerrel. Sajnos nem hiszem, hogy a probléma alapját az képezte volna, hogy szereplőink valami érthetetlen oknál fogva a Pearl és Archibald neveket kapták a filmben.

shs1982

Much ado about nothing (1993)

Ez a második az én személyes kedvencem és merem vállalni a véleményem, miszerint a legjobb adaptáció, amit ebből a történetből valaha készíthető. Ez volt az a film, ami tizenévesen örök Shakespeare rajongóvá tett, szóval nézzétek el nekem, hogy piszkosul elfogultan fogok írni róla, mindezt nem titkoltan azzal a céllal, hogy másokat is a film és Shakespeare elkötelezett híveivé tegyek.

A rendező Kenneth Branagh, aki nem először (és korántsem utoljára) mutatja meg, hogyan kell és illik tisztelettel vegyes szeretettel egy Shakespeare darabhoz nyúlni. Rendben, nem véletlenül. Az 1960-as születésű ír származású brit színész, rendező és forgatókönyvíró 23 évesen csatlakozott a Royal Shakespeare Company társulatához, első Shakespeare adaptációjaként 1989-ben megrendezte az V. Henrik (Henry V) című filmet, amiben a címszerepet is eljátszotta, ezután következett 1993-ban a Sok hűhó semmiért.

A szereplőgárda már önmagában is impozáns.

Don Pedro megformálója Denzel Washington, akinek játékából egyszerre sugárzik a hadvezért megillető tisztelet és a pajkos cinkosság. Don Juan szerepében Keanu Reeves, aki különösebben nem kiemelkedő, de a funkcióját tisztességgel betölti. Mellékszerepben, ám korántsem feledhető alakítással Michael Keaton, mint Lasponya. Robert Sean Leonard (Claudio), a Holt költőkön túl, de még Doktor House-on jóval innen. Fiatal, naiv, jóképű, mi más kell egy jó Claudiohoz? Kate Beckinsale pedig itt még korántsem a harcos underworldös Selene, hanem egy tökéletesen ártatlan és bájos Hero. Csendes, kedves idilli szerelmespár, bár számomra korántsem ők a darab főszereplői, hanem a csípős nyelvű páros: Beatrice (Emma Tomphson) és Benedek (maga Kenneth Branagh), akik akkoriban az életben is házaspárt alkottak. A közös jeleneteik önmagukban is élvezetet nyújtó, többször visszapörgetős részek.

shs1993

A történet hűen követi Shakespeare darabját, a helyszínek és a cselekmények mintha egyenesen a lapokról kelnének életre. Mindezek ellenére mégsem kötelező szagú, unalmas, „legyen már vége” alkotás, hanem élvezetes az elejétől a végéig. A provance-i stílus kedvelőinek a látványvilág már önmagában felér egy orgiával, a déli napfény szinte átsüt a képernyőn, de azért ennél jóval több érdemmel dicsekszik a film.

Meseszerű mediterrán piknikkel indítunk, ahol a szereplők szájából elképesztően természetesen hatnak a klasszikus sorok. Meghallgattam eredeti nyelven is, valódi brit színpadi színészi játékot hallhatunk és láthatunk, de az örök szerelem nálam maximálisan egy ritka kiváló magyar szinkronnak köszönhető. Csak néhányan a teljesség igénye nélkül: Cserhalmi György (Benedek), Kovács Nóra (Beatrice), Rajhona Ádám (Leonato), Szakácsi Sándor (Don Pedro), Gálffi László (Don Juan), Széles László (Claudio), Tóth Ildikó (Hero), Bezerédi Zoltán (Lasponya). (A teljes névsor itt olvasható.)

Aki tehát szépen szavalt shakespeare-i szöveget szeretne hallani, az mindkét nyelven élvezetet lelhet.

És ha már a szövegnél tartunk, akkor megemlíteném még egyszer, hogy a magyar szöveg a Mészöly-féle fordítást használta, és az a ritka eset állt elő, hogy azt mondhatom, akik előbb látják a filmet, nem fognak csalódni, hanem még nagyobb élvezettel fogják magukat belevetni az olvasásba, mert a sorok szinte szóról-szóra köszönnek vissza.

 „Hát nem csodálatos, hogy pár szál birkabél így kiragadja a lelket az emberi testből?” (Benedek)

„Sigh no more, ladies, sigh no more…” (Balthasar)

A teljes eredeti szöveg itt található. Baltazár dalának Mészöly fordítása, pedig itt.

A dal háromszor is felcsendül, és mindhárom alkalommal más hangulatot varázsol. Legelőször a film elején Emma Thompson szavalja, olyan hangulatteremtő erővel, hogy pillanatok alatt a korabeli Messina lakójának érezhetjük magunkat. Másodszor maga Baltazár adja elő mindössze egy hangszer és a férfikar társaságában az eredeti jelenetben (mikor a herceg, Claudio és Leonato Benedek megtréfálásán ügyködnek). Ekkor a dal egy bájosan romantikus kicsengést kap, amitől az utána következő ugratás még élesebb és mosolyra fakasztóbb ellentétként érvényesül. Végül a film zárójelenete, ahol Benedek táncba hívja a népet. Mindössze néhány perc, ahol az egész szereplőgárda komplett zenekari kísérettel szinte musical hangulatban együtt táncol és énekel, miközben egyetlen kézi kamerával kísérve bejárjuk az egész udvarházat. Hiába nézem végig már több tucatszorra, egyszerűen nem tudok nem mosolyogni (különösen azon, ahol Claudio hátramenetben kicsit kibillenti az egyik virágládát az egyensúlyából). De komolyra fordítva a szót, itt összegződik mindaz az életöröm, napfény, vidámság, amiért szeretem ezt a filmet.

És igen. Fel lehet hozni a film hibájának, hogy néhány jelenet olykor picit túljátszott, de könyörgöm, ez egy vígjáték. Ha a vígjátékot a realitás talaján tartjuk, pontosan attól a tulajdonságától fosztjuk meg, amitől élvezhető lenne. Shakespeare komédiát írt, és ez a film lubickol a röpke gegekben, a helyzet- és jellemkomikumban, tehát mindabban, amit véleményem szerint a szerző megálmodhatott. Sigh no more, ladies, sigh no more. Ez egy vidám, napsütötte vígjáték, tele örömmel és egy csipet bánattal. A gonoszokra csak addig haragszunk, amíg muszáj, a jókkal meg együtt nevetünk minden percben.  Nézzétek és szeressétek!:)

Kiknek ajánlom: mindenkinek!

shs2012Much ado about nothing (2012)

Na, ez érdekes lesz. Mert elméletben jókat kéne írnom erről a filmről, hiszen ez egy ajánló és népszerűsítő poszt. Ellenben és de: nekem ez a film nem tetszett. Akkor miért írok róla mégis? Mert lehet, hogy így a jobb feldolgozások felé terelem az érdeklődést. Mert lehet, hogy valaki pont az én negatív kritikám miatt fogja mégis megnézni és kedveli meg általa a darabot. Mert sosem lehet tudni, kinek mi az ízlése.

Akkor először is a száraz tények.

Rendező, forgatókönyvíró, zeneszerző: Joss Whedon (nekem már itt sántít picit a dolog, mikor minden egy kézben van, óhatatlan, hogy valami nem tökéletes)

Szereplők: Amy Acker (Beatrice), Spencer Treat Clark (Borachio), Alexis Denisof (Benedick), Reed Diamond (Don Pedro), Nathan Fillion (Dogberry – Galagonya/Lasponya), Clark Gregg (Leonato), Ashley Johnson (Margaret), Franz Kranz (Claudio), Emma Bates (Ursula), Sean Maher (Don John)

Whedon ezt a filmet saját pénzből a saját házában a saját színészeivel (gázsijuk a barátságuk volt) forgatta 12 nap alatt. És végigkínlódván a nem egész két órát egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy Whedon és színészeinek rajongóin kívül ez a film bárkit is mohó élvezettel töltsön el a darab és Shakespeare munkássága iránt. (És most jön az a rész, hogy a rajongók köveket és fáklyákat ragadnak egy vidám kis lincseléshez.)

Azt gondolom ez pusztán egy jó buli volt a készítők számára és önmaguk szórakoztatására, kellő mennyiségű itallal fűszerezve. A szereplők pohárról pohárra váltják a jeleneteket. Persze mondhatjuk, hogy az alkohol egy modern feldolgozásban szinte kötelező elem és megmagyarázhatjuk, hogy mindennek helye és ideje vagyon, de nem. És nem vagyok antialkoholista.

Akkor most menjünk végig sorjában, hogy a forgatási helyzet okozta ellenszenven túl, miért is nem jó ez a film.

Ez a darab eredetileg egy vígjáték/bohózat/komédia. Tehát szórakoztatnia kéne. Sajnos engem néhány ajakrángatózáson túl másra nem késztetett. Egyszerűen hiányzott belőle a felhőtlen öröm, a szikra, a játékosság, a varázslat. Az pedig, hogy a rendező a filmet művi ál fekete-fehérben forgatta, csak tovább rontott a helyzeten. Ettől ugyanis nem lett sem újszerű, sem romantikus vagy ódon, csupán szürke.

A szöveg: Shakespeare szövege, amerikai kiejtéssel. Mondhatnánk, hogy ez remek művészi koncepció, de szerintem szimpla lustaság. Ha kontrasztot akarunk teremteni, akkor használjunk eredeti kiejtést a modern környezetben. Ha bele akarjuk simítani, akkor meg ne ragaszkodjunk a teljes eredeti szöveghez, mert szétesik.

shs2012szSzínészi játék: mivel nem vagyok Buffy, Angel, Dollhouse, Firefly, Bosszúállók, stb. néző vagy rajongó, így a véleményem is eszerint olvasandó. A színészekről – azon kívül, hogy néhánynak ismerős volt az arca – semmilyen előismerettel nem rendelkezem, így munkájukat kizárólag ennek a filmnek a tükrében értékelem.

Clark Gregg (Leonato): a történet legkifordultabb karaktere az eredetihez képest. Míg a rendező mindenki más személyiségjegyeit letompította, Leonatot totálisan kifordította. Az a kisebbik probléma, hogy cseppet sem úgy néz ki, mint aki „ősz fejjel, s évek terhével rakottan” élte eddigi életét, a „fehér szakállú öreg”, akinek Benedick elhiszi minden szavát. A nagyobbik baj, hogy a játékát álmeleg gesztusokkal „gazdagították”. Nincs problémám az azonos nemhez vonzódással, és elfogadnám ezt a Leonatot is, ha e mögött valós mondanivaló állna. Mivel a gesztusokon kívül azonban nem kapok mást, így azt gondolom, sajnos ez nem több, mint egy rosszul sikerült tréfa.

Amy Acker (Beatrice) és Alexis Denisof (Benedick): Beatrice alakjában megvan a kellő báj, a szerethetőség, a szavak mögött húzódó melegség, de ennyiben is marad. Hiányzik belőle a tűz, a pezsgés, az erő. Gyakorlatilag az első közös jelenében Benedick-kel előbb látom a szerelmes asszonyt, mint az erős nőt. És van egy jelenet, ami kifejezetten bosszantott. Az álarcosbálon, mikor Benedick nem fedi fel magát előtte, Beatrice pedig osztja őt rendesen, egy férfi kezdi el hátulról tapizni. Beatrice illedelmesen lesöpri a kezét párszor, majd elmegy vele táncolni. Az igazi Beatrice vágta volna pofán nyomban. Benedick valamivel hitelesebb, de igazából azáltal, hogy mindkettőjük viselkedését realizálták és tompították, pont a komikum veszett ki belőlük. Valósabbak, élőbbek, hihetőbbek, de pont ettől unalmasabbak. Kettőjük kapcsolata nem egy vad és távolságtartó vetélkedés. Nem szikrázik körülöttük a levegő. Beszélgetnek, perlekednek, de nem izzanak.

Reed Diamond (Don Pedro): nem elég méltóságteljes, nem tudok rá vezetőként tekinteni. Elbohóckodik a haverokkal, de semmi több. Egysíkú. A hangja ugyan kellemesen mély, de ennek semmi köze az adaptációhoz.

Nathan Fillion (Dogberry): meglepően üde színfolt. Ugyan teljesen más karakter, mint amit anno Michael Keaton formált, de Fillion visszafogott, „komoly” zsaruja remekül működik. Az első érdemleges és ötletes újítás. Piros pont.

Franz Kranz (Claudio) és Jillian Morgese (Hero): eljátsszák a szerepet, de nem hagytak bennem maradandó nyomot. És pont az ő szerepükhöz kötődik az egyik hiteltelenséget adó jelenet. Claudio álklasszikus-amerikai vádaskodása a szüzességről és Hero mű ájulása a bulizós gazdagok mindennapjaiban.

Sean Maher (Don John): Kezdem azt gondolni, a mellékszereplők jobban teljesítettek. Kellően undok fráter, néha Valmont vikomtos beütéssel. Minden gazembersége ellenére volt benne valami vonzó. Újabb piros pont.

Sigh no more újratöltve: az álarcosbálon hangzik el. Számomra tizenkettő egy tucat. Illik a gazdag giccspartihoz, de nem az én világom.

Röviden összefoglalva, a filmről alkotott véleményem:

“CLAUDIO
Nem! Azt akarom, hogy komolyan mondd meg a véleményedet.
BENEDETTO
Nos… szavamra… a magasztos bókra alacsony, a ragyogó bókra sötét, a hatalmas bókra kicsike. Annyit azért meg kell adni, hogy ha másmilyen volna, mint amilyen, egy csöppet se volna tetszetős, de mivel olyan, amilyen: úgy tetszik, nem tetszik.

Kiknek ajánlom: kizárólag Whedon és színészei rajongóknak

SZÍNHÁZ

Sok hűhó semmiért (Vígszínház)

Bemutató: 1999. szeptember 26

Rendező: Eszenyi Enikő, Díszlet: Kentaur, Jelmez: Bartha Andrea, Zene: Presser Gábor (ne tévesszen meg senkit, nem musical)

Megtekintett változat: MTV, 2007

shsvig

Szereposztás: Don Pedro (Sarádi Zsolt), Don John (Oberfrank Pál), Claudio (Szőcs Artur), Benedetto (Kamarás Iván), Leonato (Tordy Géza), Antonio (Avar István), Balthazár (Hajdu István), Boracchio (Gyuriska János), Galagonya (Reviczky Gábor), Bunkós (Kállai Ferenc), Barát (Harkányi Endre), Jegyző (Farkas Antal), Hero (Kéri Kitty), Beatrice (Hegyi Barbara), Margit (Hullan Zsuzsa)

Nem nyerte el maradéktalanul a tetszésem, de összességében még mindig a „merem ajánlani” kategóriát képviseli. Elismerem eddig mindössze két Eszenyi darabot láttam. A Rómeó és Júlia kiverte a biztosítékot, de erről Kírarozi Rómeó posztján már elmondtam a véleményem (Olvassátok el a bejegyzését, tartalmas és sokrétű összefoglaló Rómeó ügyben!). A Sok hűhó semmiért mérföldekkel jobb.

Helyszín: behatárolhatatlan ország behatárolhatatlan korban, egy háború után. Első hallásra megdöbbentő, de látványvilágában illeszkedik és működik. A történelmi hitelességétől eltekintve megfelelő környezetet szolgáltat a darabnak.

Szöveg: Eszenyi Fodor József fordítását használta az újragondoláshoz. Az alapelemeket megtartotta, de a párbeszédek modernizáción estek át. A 2012-es film kapcsán azt mondtam, ha korszakot váltunk és illeszkedést szeretnék, ez szükségszerű velejáró, de a még ízléses és nem túlírt középút megtalálása nem könnyű feladat. A Rómeóhoz képest itt még egészen tűrhető határokon belül sikerült mozogni, ami igazán fájt a fülemnek az a „nagy öregek” szájába adott szleng volt.

Játék: a szereplők játéka a szememben elég vegyes felvágott volt. Hegyi Barbara Beatricéje például túl agresszívnek és dühösnek tűnt. Nem incselkedett, gyűlölködve köpte a szavakat. Kamarás Benedetto-ja játékosabb, de sajnos olykor túljátszott. Szívesen megnéztem volna Kaszás Attila alakítását, de sajnos erre nem volt lehetőségem. A YouTube-on egy rövid részlet azért megtekinthető belőle. Nekem ennyiből is úgy tűnik, benne pontosan megvolt az a finomság és középút, ami ehhez a szerephez kellett a huncutság mellé.

Külön pozitívumként emelem ki, hogy a rendező több idős színművészt is bevont a darabba, reményeim szerint azzal a céllal, hogy bizonyítsa, – a trendekkel ellentétben – igenis van helyük a mai magyar színjátszásban. Valamennyien aktív részesei voltak a színpadnak, nem csupán név-kellékek. Tordy Géza Leonato-ja és Avar István Antonio-ja pontosan olyan volt, amilyennek elképzeltem; Farkas Antalt (aki nekem a Süsü szénégetőjeként és szakácsaként maradt meg anno a fülemben) jó volt végre látni és nem csak hallani, Harkányi pedig egy kedves, megértő és kissé csintalan barátot alakított. Talán Kállai Ferenc tűnt valamivel fáradtabbnak a többieknél, de becsülettel végigjátszotta Bunkós szerepét.

Reviczky Galagonyája gyakorlatilag jutalomjátéknak tekinthető, tegye fel az a kezét, akinek nem a Keaton figura jut róla amúgy is eszébe.

Humor: Eszenyi rengeteg eszközt és kelléket vetett be a mozgalmas színpadkép érdekében, többségük változatos formában vissza is tér, más jelentéstartalommal. Azt gondolom mégis, nem lett volna baj a kevesebb, néha több elvét alkalmazni. A poénok többsége önmagában működött, de olyan töménységben volt belesűrítve a darabba (képileg és szövegesen egyaránt), hogy sokszor elnyomták a jelenetet. Shakespeare kacagtató vígjátékot írt anélkül is, hogy erre ilyen mértékben rá kéne tenni még nyolc lapáttal.

Kiknek ajánlom:
– akik kedvelik Eszenyi modern rendezéseit (vagy nem kedvelik, de finomabb formában elfogadják)
– akik szeretnének a Branagh filmhez hangulatában valamelyest hasonló élményt kapni

shsmadachSok hűhó semmiért (Madách Színház)

Rendező: Szirtes Tamás

Bemutató: 1980

Fordítás: Mészöly Dezső

Megtekintett verzió: 1981, MTV felvétel

Szereposztás: Leonato (Pataky Jenő), Hero (Ábrahám Edit), Beatrice (Almási Éva), Antonio (Zenthe Ferenc), Benedetto (Haumann Péter), Don Pedro (Dunai Tamás), Don Juan (Juhász Jácint), Claudio (Tímár Béla), Lasponya (Körmendi János), Furkó (Szerednyei Béla), Boraccio (Paudits Béla), Corrado (Cs. Németh Lajos), Margaréta (Csűrös Karola)

Díszlet és jelmez: nyilván nem okozok meglepetést azzal, ha azt mondom, tipikusan 80-as évekbeli minimál dizájn, az akkori lehetőségekhez mért vásznakból és méteráruból.

Játék: a mai fiatal színházrajongóknak furcsának tűnhet, hogy az átlagéletkor nem a húszas-harmincas években mérendő. Itt kérem a nagy szerepeket bizony korral és színpadon töltött évekkel kellett még kiérdemelni. Az akkori fiatalabb generáció csupán mellékszerepekben mutatkozhatott. Szerednyei idióta Furkója vetekszik a Gyalogg galopp hercegi testőrségének sötétségével, Gyabronka József (gyermekkorom egyik nagy szerelme) pedig egy szál gitárral adja elő a Kisasszonyok, ne sírjatok című dalt.

A legnagyobb meglepetést azonban Haumann Benedetto-ja okozta. Bevallom, mikor még csak a szereposztást olvastam, nem tudtam elképzelni őt ebben a szerepben. Pedig a többiekkel ellentétben jóval több alakítását láttam színpadon, tudom, hogy sok karakter megformálására ugyanolyan tehetséggel képes. Mégsem tudtam elképzelni (és igen, itt a hiba, a sztereotípia, a hasonlóságkeresés alapproblémája, hogy Branagh Benedekjébe beleszerettem, pedig nem is rajongok a szakállasokért), hogy kedvelhető karakterré formálja.

És mégis. Szerelmes ugyan nem lettem, de az akkor 40 éves Haumann figurája annyira bohókás és élvezetes, hogy nem lehet nem kedvelni.

Kiknek ajánlom:
– a klasszikus színjátszás kedvelőinek
– akik szeretnék a régi nagy neveket fiatalabban színpadon látni
– akiknek jól esik Mészöly szövegét csak úgy, a saját örömükre színművészek szájából hallani

OPERA

shsoperaBeatrix és Benedek: kétfelvonásos vígopera Shakespeare komédiája nyomán. Hector Berlioz utolsó befejezett operája. 1862. augusztus 9-én mutatták be Baden-Badenben.

Részletes ismertető az operáról, keletkezési körülményeiről és eddigi életútjáról.

Akinek van türelme kivárni a Nemzeti Audiovizuális Archívum robotját, míg kikeresi az operát, az itt (angol) vagy itt (Magyar Állami Operaház) megteheti (én fél-fél óráig bírtam, aztán feladtam).

Akinek nincs, az pedig itt végighallgathatja.

KORTÁRS BALETT

shsbalett

Koreográfus: Kulcsár Noémi

Tanulmányait a Győri Tánc- és Képzőművészeti Szakközépiskolában utána pedig a Magyar Táncművészeti Főiskolán végezte. Több koreográfiát készít a Győri Tánc és Képzőművészeti iskolának, amivel itthon és külföldön is sokat szerepeltek. A Badora Társulatnál a Sok hűhó semmiért és az Urbánus nyavalyák című darabokat koreografálta. Több színdarabhoz készített koreográfiát az egri Gárdonyi Géza Színházban.

Zene: Lajkó Félix, Lakatos Roby

Betekintő:

Kicsi Hang – Kisasszonyok, ne sírjatok

A Kicsi Hang verséneklő együttes 1999 tavaszán alakult a galántai Magángimnáziumban, egy végzős diák és osztályfőnöke sikeres szereplését követően. Lantos Borbély Katalin és Menyhárt József párosát Shakespeare is megihlette. A felvételen egyik állandó vendégzenészükkel, Bertók Istvánnal hallhatóak.

Majdnem friss

Much Ado about Nothing or Love’s Labour Won

shsmf

A napokban volt aktuális az Uránia Nemzeti Filmszínház Royal Shakespeare Company előadása Stratford-upon-Avonból. Aki esetleg látta, annak a beszámolóját szívesen fogadnám.:)

A Nagy Shakespeare Projekt további bejegyzései (folyamatosan kerülnek fel a linkek a másfél hónap alatt, ahogy születnek):

A lóvá tett lovagok, A makrancos hölgyA velencei kalmár, A vihar, Ahogy tetszik, Antonius és Kleopátra, Athéni Timon, Coriolanus, Hamlet, Julius Caesar, Lear király, Minden jó, ha vége jó, Othello, Rómeó és Júlia, Szeget szeggel, Szentivánéji álomSzonettek, Téli rege, Tévedések vígjátéka, Titus Andronicus, V. Henrik, Vízkereszt, vagy amit akartok

Advertisements

14 responses to “Sok hűhó semmiért (Much Ado about Nothing)

  1. Visszajelzés: Hamlet, dán királyfi | kultúrlény·

  2. Ó te szerencsés! 🙂 Tényleg nagy élmény lehetett vele látni. Szomorú, hogy már nincs köztünk. 😦
    Örülök, hogy tetszett a poszt. 🙂

  3. Na akkor, először is nyilvánosan is megírom: ez a poszt is szuper lett, jó részletes! Gratula bonnie9-nek! 🙂

    Nagyon jó volt olvasni az összes kritikát benne. A Kenneth Branagh-film nálam is nagy kedvenc!
    Nekem volt szerencsém Kaszás Attilával nézni a Vígszínházban – fantasztikus volt, eddigi legjobb színházi élményem. 🙂 Még gimiben néztük osztállyal, és mindenki imádta. Azóta is kellemes nosztalgiával gondolok vissza erre az előadásra, azt hiszem előbb is láttam, mint a Branagh-filmet, de ebben már nem vagyok biztos o_o
    Meg kéne nézni az RSC-változatot is, hm-hm…

  4. Visszajelzés: A Nagy Shakespeare Projekt | Rakenroll Fóka·

  5. Visszajelzés: A makrancos hölgy (A Nagy Shakespeare Projekt) | kultúrlény·

  6. Nagyon jól összeszedett anyag, kellemes volt olvasni. Az egyik kedvencem 🙂 És a Sigh no more, ladies, sigh no more dalról is sok szó esett – köszönet érte 🙂
    Mivel nekem A lóvá tett lovagok a témám, megnéztem az RSC vetítést az Urániában. Ami érdekes lehet az RSC Sok hűhó-jával kapcsolatosan, az az előző darab folytatásos mivolta. Úgy álmodták meg a kettőt, mintha egymás folytatásai lennének. Én is kíváncsi vagyok rá, hogyan oldották meg 🙂

    • én ezt nem is tudtam… mármint, hogy folytatása is van… jó, hogy mondod!
      illetve bár az én kedvencem is a 1993-as film, de bonnie9 kíváncsivá tett a 2012-esre is!:D nem mazochizmusból, de Nathan Fillion-ra kíváncsi vagyok…

      • Nathan szerepe kifejezetten érdekes volt. Annyira más és szokatlan a tipikus megformálásokhoz képest. Feldobta. 🙂 Örülök, hogy neked pont ez hozott kedvet. Hátha a többi része sem lesz csalódás. 🙂

      • nem hiszem:), nincsenek nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, csak hajt a kíváncsiság, mert bár NF-t jó színésznek tartom, aki sokféle karaktert képes megformálni, de nem tudom egyenlőre elképzelni ebben a történetben. Persze anno Denzel W. is meglepetés volt számomra.:)

    • Köszönöm! 🙂 Az a dal nagy kedvenc nálam is, nem tudtam lakatot tenni a számra :p 😉
      Köszi az RSC infót, még kíváncsibb vagyok, mint eddig. Várom a te posztod is, mert a Lóvátett is szívügyem. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s