Anna Ahmatova versei

ahmatova1925

Anna Ahmatova 1925. (Fotó: Paul Luknitsky)

„Fennkölt ódákkal kár kisérleteznem,
s erőltetnem cifra elégiát.
Bennem magától születik a vers, nem
tudatosan csinált.”

Anna Ahmatovának egyszer azt mondták, hogy „a nőt költőnek elképzelni lehetetlen”. Ő pedig mintegy rácáfolva erre, megírta ezt egy versben. Méghozzá milyen versben! Mindenesetre a fenti kijelentést tudjuk be a századeleji Oroszország korlátoltságának, illetve a költőnő nem ismeretének, mert aki olvasta a verseit, még véletlenül sem tenne ilyen botor kijelentést.

Ahogy a fenti, idézett sorokban is elmondja, költészete egyszerű, világos és tiszta, semmi cirádás elefántcsonttorony, „A költő nyitott a világra, / így érti meg őt a jelen.”, mégis valami olyan líraiság hatja át, hogy nem lehet nem beleszeretni. Sajnálatos módon, nem eléggé ismert Magyarországon, „Merő titok mind, aki olvas”, pedig az oroszok legnagyobb költőnője, és még irodalmi Nobel-díjra is jelölték. „Oly szűk a kör, kurta a pálya, / és elfogy végül a szó, / de örök, hű, igaz barátja / költőnek az olvasó.”

Ez a kötet, mely a Lyra Mundi-sorozatban jelent meg, több mint kétszáz verset tartalmaz, ötvenöt év költői munkásságát foglalja magában, 1910-től kezdve egészen a halála előttig, 1965-ig. Az egyik legteljesebb és legszéleskörűbb áttekintést nyújtó versgyűjtemény, bár korántsem teljes az életművet tekintve.

„Én verseket írok, vidámakat, / rólad, múló, múló, gyönyörű élet.”

ahmatovaModigliani78

Amedeo Modigliani rajza Ahmatováról 1911-ben

Gyönyörűek a szerelmes versei. Intenzívek, élnek, és egyszerűen ugyanazt érzem, amit ő, annyira az enyémek a szavai. „De verseim hangoddal telve még, / s a tieid az én lélegzetemmel. / Van tűz, amelyet oltani nem mer / felejtés, félelem se: égten ég.” Hangulatokkal, és azok mélységeivel vonz magához, és ragad meg. Nincs pátosz és tragikus szólam, csak finom melankólia. „Talán azért csókoltalak téged, / gyötrődtem utánad, vártalak, / hogy most nyugodt, fáradt és kiégett / emlékemben megtagadjalak.”

A szerelem mellett sok verse szól Oroszországról, az orosz tájról, a Néváról és az orosz népről. Vágyakozás, honvágy, némi kis szelíd, nemzeti öntudat. „Érzem, hogy még sok minden kívánna / megszólalni egyszer általam:” Többször is hivatkozik verseiben Puskinra, Bulgakovra, Alekszandr Blokra. „Versed erejétől szárnyra keltek új szavak”, ekképpen tiszteleg Majakovszkij előtt. Fontos számára a költői örökség, és nemcsak az orosz, hanem az egyetemes is. Shakespeare, Keats, Baudelaire, Dante, hogy csak néhányukat soroljam fel, mind megihlették.

ahmatova

Nathan Altman portréja Ahmatováról 1914.

„És versek, versek, megíratlanul!

Titokzatos csapatban itt bolyongnak
a közelemben, és lehet, hogy egyszer
megfojtanak…”

Aki olvasta az életrajzát, az tudja, hogy hányatott sorsú volt. Sem ő, sem a családja nem értett egyet a sztálini politikával, így a legkisebb gondja volt az, hogy húsz éven át nem jelenhettek meg kötetei. Első, szintén költő, férjét agyonlőtték, egy másik pedig lágerben halt meg. Fiát tíz év kényszermunkára ítélték, majd alig szabadult, megint letartóztatták, és hét évet ült börtönben. „Az orosz föld a vérbe szerelmes, / követelgeti áldozatát.” 12 hónapot töltött leningrádi börtönök előtt várakozva, hogy találkozhasson szeretteivel. Az önéletrajzi ciklusában, a Rekviemben így ír erről: „népemmel együtt vánszorogtam, vele jártam Kálvária-útját.”

„Esküdjünk sírjainkra, gyermekeinkre, / hogy nincs hatalom, mely minket földig aláz.”

Ezek után nem csoda, hogyha „az örökkévalóság is megőszült”, és elég sok szó esik a halálról is „az élet hátsó udvaraiban”. Koszorú a halottaknak című versciklusában olyan embereknek állít emléket, mint Bulgakov, vagy Marina Cvetajeva és Borisz Paszternák.

„Már csillagok közt mind a drága lelkek. / Már sírhatok. Senkit se veszthetek.”

ahmatova3

A kötetben vannak versek a „háború szele” ciklusból, vagy bibliai ihletésű verseket is találunk, egy jó csokorra valót, de akadnak olyanok is, amelyekből üvölt a magány: „már mindenen átsüvített az egyedüllét.”

Engem leginkább az olyan csodaszép sorai fogtak meg, mint a „Piszkos házakhoz közelít a csoda” és a „Csillámló jégzománcban áll a város”, vagy az „Engem a csipkés, árnyas csend nevelt”. Elég csak megpróbálni elképzelni ezeket, és máris gyönyörűség.

Ez megint egy olyan verses kötet, amelyet érdemes nemcsak elolvasni, de otthon is tartani, hogy időről időre le lehessen emelni a polcról. Érzések, hangulatok tárháza.

„Hálóját a magány lendíti, rám veti,
tükörbéli hugom nem tud segíteni.
Fekete macska les, évszázadok szemével…
Az álom könnyű lesz. Jó éjt neked is, éjjel!”

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás éve: 1999
Fordította: Halasi Zoltán, Lator László, Rab Zsuzsa

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s