Filmfesztiválos kalandok Cannes-ban

Csukás Barnussal mindig történik valami. Amikor legutóbb beszélgettünk, bátyjával, Marcival, könyvekből állított karácsonyfát, ám nem is akárhogyan, hanem Harry Potter világát megidéző módon, most pedig éppen a világ legrangosabb filmfesztiválján járt Cannes-ban. Az ottani élményeiről faggattam…

Hogyan kerül egy húszéves debreceni srác a Cannes-i Filmfesztiválra?

Meglepően egyszerűen. (Nevet.) Viszont azt először is tudni kell, hogy Angliában tanulok, az Oxford Brookes Egyetemen, könyvkiadást és filmet. Ez utóbbi tantárgy neve Film Studies, ami idén még abszolút mindent magába foglalt. Az első félévben háromfős csapatokban kellett filmrészleteket újraforgatnunk, filmet elemeznünk, híres rendezőkről és azok filmjeiről esszét írnunk. Most, a második félévben pedig a populáris filmeket vettük jobban górcső alá, valamint a forgatókönyvírásba kóstoltunk bele. Azért van így felépítve a szak, hogy első évben tényleg minden ágát megismerhessük a filmművészetnek, minden folyamatba kicsit belekóstolhassunk, és a további években már céltudatosan szakosodhatunk tovább.

Már hamar kiderült, hogy az egyik tanárunk (Govind Chandran) rövidfilmje évekkel ezelőtt egyszer bekerült a fesztivál rövidfilm kategóriájának döntőjébe. Ottléte alatt sikerült olyan kapcsolatokat kialakítania, hogy azóta minden évben tíz szerencsés diákjának belépőt tud biztosítani az eseményre. Természetesen a sok lelkes jelentkezőt meg kell szűrni, ezért egy motivációs levéllel kellett igazolnunk az elhivatottságunkat. Így tettem én is még januárban, és pár héttel később jött is a levél, hogy sikerült bekerülni és akkreditációt szerezni. Innentől kezdve már egyenes volt az út Cannes-ig: egy rövid regisztrációs folyamat, repülő- és szállásfoglalás és sok-sok készülődés.

Hányan jelentkeztetek a tíz helyre? Nem mindennap jut az ember ilyen lehetőséghez…

A lehetőségre körülbelül ötvenen pályáztak, főként első- és harmadévesek. Megtiszteltetés volt, hogy beválogattak, meg is lepődtünk a csoporttársammal, amikor jött a névsor, hogy sikerült bekerülnünk, hiszen amolyan „nincs vesztenivalónk” hozzáállással írtuk meg a motivációs levelet.

Volt-e valami feladatotok, vagy csak élvezni mentetek a filmes forgatagot?

Konkrét feladatunk nem volt, így bőven volt időnk csak úgy, felhőtlenül élvezni a nyári szünet első napjait, viszont egyértelműen egy nagyon hasznos és életre szóló tapasztalat volt belülről megfigyelni, hogyan is működik a világ leghíresebb filmfesztiválja. A lehetőséget mégsem ok nélkül kaptuk, hiszen másodéven lesz Filmfesztiválok tantárgyunk, ahol igen nagy előnyt fog jelenteni számunkra, hogy mi már részt is vettünk egyen, ráadásul nem is akármilyenen.

Mit tudtál ezelőtt erről a filmfesztiválról? „Készültél” belőle mielőtt elindultatok?

Bevallom, eleinte nem sokat (remélem a tanáraim nem tudnak magyarul:)); pálmafák, tenger, vörös szőnyeg, csillogás… körülbelül annyit tudtam róla, amennyit filmekből, tévéből lehetett tudni róla. Természetesen, ahogy hallottunk a kínálkozó lehetőségről, egy kicsit jobban utánanéztünk a dolognak. Azonnal ki is derült, hogy az egész fesztivál felépítése rendkívül bonyolult, és sokkal több szálon fut, mint gondolná az ember. Vannak például a versenyben lévő játékfilmek, ez a legismertebb szekció, ők versengenek az Arany Pálmáért, de emellett ott vannak a versenyen kívüli filmek is, amely ugyanolyan rangos program, szintén világhírű színészekkel, de mivel ezek már más versenyben részt vettek, nem pályázhatnak a díjra. Ezenkívül persze ott vannak még az Un Certain Regard filmek, melyek ugyanúgy a hivatalos válogatás részét képezik, de a versenyben már ők sem vesznek részt, valamint a rövidfilmek, a fiatal rendezők műsora és a klasszikusok is. Magával a Fesztivállal pedig egy időben fut még két másik nagyszabású esemény is: a Rendezők Kéthete és a Kritikusok Hete, tehát egész Cannes szó szerint pezseg ebben az időszakban.

A filmek pontos vetítési rendjét egészen az utolsó pillanatig nem egészen láttuk át, hiszen a fontosabb filmeket akár háromszor is vetítik (természetesen ezek közül csak egy az igazi vörös szőnyeges premier) és az egész fesztivál pedig számos moziteremben kerül megrendezésre (a versenyben lévők a több mint kétezer férőhelyes Lumiere-ben, de rendkívül hangulatos a tengerparton lévő hatalmas filmvászon is, melyet nyugágyakból lehet nézni.)

Hogyan pakol az ember egy ilyen útra? Benyúl a szekrénybe, és leakaszt egy szmokingot?

Az lett volna az ideális, igen. De szmoking híján először is bevásárlókörutat csaptam Londonban, hogy mindent beszerezzek a szmokingzakótól kezdve a spanyolövön és a lakkcipőn át az extra csokornyakkendőkig. Ez a rész sokkal fontosabb is, mint azt először gondoltuk, hiszen a premiereket élőben közvetítik, így bárkire, aki csak a híres szőnyegre lép, nagyon szigorú dress code vonatkozik, amelyet a biztonsági őrök (értsd: divatrendőrség) szigorúan be is tartatnak. Számos csalódott embert láttunk, akiket az utolsó pillanatban elküldtek, mert nem volt csokornyakkendőjük, esetleg a lakkcipő színe nem passzolt a szmokingéhoz. A nők részéről pedig a magassarkú cipő volt kritérium, mely később kisebb felháborodást is okozott, amely több napig a hírekben is szerepelt.

Milyen volt a megérkezés? Mi volt az első, amivel szembesültetek?

Szó szerint egyből hírességbe botlottunk: már a reptéren paparazzik hada villogtatta a vakut, mint ahogy azt később megtudtam, egy híres modellt kaptak lencsevégre. A második dolog, amivel szembesültünk, az természetesen a hőség volt, Angliából indulva azért meglehetősen nagy a különbség. A reptérről aztán a belvárosba buszoztunk, és még a csomagjainkat se raktuk le; első dolgunk volt begyűjteni a belépőkártyánkat az információs pultnál, és gyorsan felmérni a terepet. Rövid pihenés után estefelé mentünk vissza a Kongresszusi Palotához, mely a program fő helyszíne. Ezt a napot még csak nézelődésnek és információszerzésnek szenteltük, de aztán hamar leragadtunk a vörös szőnyeg mellett, hogy végignézzük, ahogy Julianna Moore és Michelle Rodriguez bevonul az első premierre.

image5k

Ezt később te sem hagytad ki.:) Milyen érzés volt végiglépdelni azon a bizonyos szőnyegen?

Nem gondoltam volna, hogy egyszer egyáltalán erről mesélhetek, de természetesen felejthetetlen. Először volt a legizgalmasabb. Mivel a belépőkártya csak azt garantálja, hogy jogod van részt venni az eseményeken, jegyként a különböző premierekre nem funkcionál, a két órás sorban állás után felemelő érzés volt végre kiöltözni, és megérdemelten a szőnyegre lépni. Bár idén bevezették a fotózási tilalmat, hogy felgyorsítsák a folyamatot, mielőtt érkeznének az “A” kategóriás hírességek, azért nem tudtuk megállni, hogy ne örökítsük meg ezt a különleges pillanatot. Másodjára már régi ismerősként üdvözöltük lábunk alatt a szőnyeget és az ötperces hírnevet, amely aztán sajnos túl hamar le is telt.

Hány premieren voltatok? Miket láttatok?

Mint ahogy említettem már, maga a belépőkártya sajnos még nem jegy, hiszen mindennap az adott kapacitástól függően osztják szét a fennmaradó helyeket. Természetesen, ha profi sajtósként vagy hivatásos filmkészítőként megy az ember, alapból más belépője van, amivel némileg könnyebb bejutni, de alapvetően a jegyszerzésnek két formája van. Az egyik a nyilvánvaló sorban állás (ülés) az arra kijelölt sátor előtt, ami gyakran unalmas, ám annál kifizetődőbb. Ha hamar érkeztünk, szinte garantált a jegy. A másik verzió sokkal furcsább: az említett hivatásos filmkészítők nemcsak saját maguknak kapnak jegyet, hanem a szervezők gyakran 5-10-et is kiosztanak nekik a film előtti programokon, ezért bevett szokássá vált, hogy szétosztogatják a kevésbé szerencsések között a fölös darabokat. A figyelem felhívása érdekében pedig ki táblácskákat készít, ki udvariasan kérdezget, vagy csak olyan szerencsés, hogy a kezébe nyomnak egyet. Az utóbbi esett meg velem is, egy idősebb hölgy odasétált és egy mosollyal kísérve adott egy jegyet a húsz perccel későbbi új Disney-filmre, az Inside Outra. Hál’ Istennek volt rajtam megfelelő öltözet, és bár már a hírességek vonultak be, engem is átengedtek, így két méterre sétálhattam el a kameráknak pózoló Eva Longoria mellett. Az animációs filmen kívül láttuk még a Lobstert, Colin Farrell főszereplésével, a La Loi Du Marchét Stéphanie Brizétől, az Ascenseur Pour L’échafaud-t, valamint a klasszikus válogatásban Jancsó Miklós Szegénylegényekét is. Bár a belépőnk a teljes időtartamra szólt, mi csak hat napig maradtuk (nem tudom mi ütött belénk a foglalásnál), ezért sajnos sok jóról le is maradtunk. Na de majd legközelebb.:)

Melyik film volt a kedvenced? Miért pont az? És mi az, amit szerettél volna látni, de valamiért nem sikerült?

Kedvencem lett az Inside Out: a Disney és Pixar közti együttműködés eredménye hozta a várt színvonalat, és még többet is: az alapkoncepciótól a megoldáson és a kidolgozottságon keresztül a rejtett poénokig az egész nézőteret magával ragadta a film, a vetítést pedig tízperces álló taps követte. Ez egy olyan mesefilm lett, amelyet a felnőttek is ugyanúgy élvezhetnek, mint a gyerekek, sőt a témája miatt talán néha jobban is értik az utalásokat. És amikor már azt hinnénk vége a filmnek, a stáblista után a készítők még mindig rá tudtak tenni egy lapáttal. A másik film, amely rabul ejtett, Yorgos Lanthimos Lobstere volt: Colin Farrell és Léa Seydoux egyszerűen zseniális, a képi világ és a snittek néhol már művésziek, hogy az alapkoncepció és az egész cselekményszál bizarrságáról ne is beszéljünk: a hotelbe érkező vendégeknek 45 napjuk van párt találni, különben állattá változnak. Bár furán hangzik – ennyi alapján nekem is kétségeim voltak, de, mivel még hónapokig nem kerül moziba, többet nem akarok elárulni -, az ötlet kivitelezése nagyon jól sikerült, és a film nagyon is tudatosan áll hozzá önnön furcsaságához. A harmadik kedvenc, biztos vagyok benne, A kis herceg új feldolgozása lett volna, melynek már az előzetese is szemet gyönyörködtető, de sajnos ezt távozásunk után két nappal vetítették.

Kikkel „találkoztál” a hírességek közül?

Találkozónak azért nem mondanám, a biztonsági őrök elég szigorúak, és amúgy is sajnos inkább a sajtónak kedvez már maga a vörös szőnyeg elhelyezése is, mint a földi halandóknak, de azért sikerült közelebbről látnunk Emma Stone-t, Woody Allent, Eva Longoriát, Matthew McConaughey-t, Cate Blanchettet és Michelle Rodriguezt, távolabbról pedig Colin Farrellt, Paris Hiltont, Amy Poehlert, Rachel Weiszt, Julianne Moore-t, Tom Hardyt, Ben Whishaw-t és Robbie Williamst is.

Milyen egy kétezer fős mozi, mint például a Lumiere, ahol a premierek zajlottak? Gondolom, nem hasonlítható egy magyar mozihoz…

Egészen pontosan 2300 körüli a befogadóképessége, és mégis meglepően tökéletes mindegyik ülés. Nincsenek látómezőbe belógó fejek, és még különösebben a fejét sem kell forgatnia az embernek, ha éppen egy kicsit szélen ül. A rágcsálnivaló természetesen szigorúan tilos, biztonsági okokból még egy üveg vizet sem lehet bevinni, sőt fémdetektorokon és motozáson is átesik mindenki. Különösebben amúgy nem szemet gyönyörködtető belülről a terem, azért épült, hogy a funkcióját ellássa: hatalmas filmvászon, jó kilátás, hátborzongatóan élethű hangtechnika, így igazán a filmre lehet fókuszálni. Ami megadja a különleges hangulatot, az a számtalan, vörös bársonyszékekben ülő, estélyibe és szmokingba öltözött filmrajongó és természetesen a tőlük nem messze ülő, szintén a filmet élvező stáb és a színészek jelenléte.

Mennyire volt szoros a filmes program? Volt időtök mást is csinálni Cannes-ban?

A rengeteg film és a sok kategória miatt a vetítések szó szerint egész nap mentek (és most csak a nagyteremről beszélek). A főbb vetítési időpontok négy, hét és tíz óra, valamint éjfél, melyek közül a középső kettő általában a legnagyszabásúbb filmeké. Ahogy az egyik filmnek vége, a hírességek kivonulnak a vörös szőnyegen egy második fotózásra, majd pedig a hivatalos Cannes-i lobogóval ellátott, sötétített ablakú autók egyikén egyesével indulnak a privát bulikra. Mi ilyenkor általában egy hangulatos partmenti étteremben zártuk a napot, és megkönnyebbülve vettem le a hőségben még inkább fullasztó csokornyakkendőt.

A jegyvadászat és sok filmnézés miatt sajnos sok másra nem maradt időnk, mindössze egy napot “vettünk ki”, hogy barangoljunk kicsit az óvárosi részben, és megmártózzunk a meglepően jó hőfokú, kristálytiszta tengerben.

Mennyire hat inspirálóan egy ilyen fesztivál a filmkészítőre? Más emberként jöttél haza? Megvalósításra váró konkrét ötletekkel telin, vagy inkább csak amolyan vággyal, hogy te is szeretnél itt egyszer egy filmmel bekerülni a fesztiválprogramba?

A Cannes-ban eltöltött pár nap valószínűleg egy életre szóló élmény marad, akármi is történjen, de az biztos, hogy egyfajta megerősítés volt számomra: mégsem olyan irreális dolog filmes szakot választani az egyetemen, és felesleges dolog médiát tanulni a gimnáziumban, mint azt egyesek mondják. Már maga az atmoszféra is, ahogy a több ezer filmkedvelő összegyűlik azon a csodás helyen, hogy az év filmes eredményeinek krémjét szemügyre vegye, már önmagában is inspiráló, amihez a jelenlevő rendezők, forgatókönyvírók és természetesen a színészek is már tényleg csak a bónuszt adják. Egy kicsit bepillantani ebbe a csillogással teli világba, és látni, hogy mi is zajlik a kulisszák mögött a világ legnagyobb filmfesztiválján, rendkívül ösztönzően hat az emberre az elkövetkezendő tanulmányaival és terveivel kapcsolatban. Mindenképpen szeretnék még egyszer visszatérni Cannes-ba, ha nem is valamelyik filmhez hozzátett munka miatt, de legalább a közönség soraiba.

(Megjelent: Merítés, 2015. május)

Advertisements

3 responses to “Filmfesztiválos kalandok Cannes-ban

  1. Visszajelzés: Színművek műfordítása, avagy hogyan kerül A hűtlenség ára a Játékszínbe | kultúrlény·

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s