Hétköznapi józanság: rímbe szedett gondolatok és lélekrezdülések

“Leheletnyi érzés

Az ötvennyolcas busz ablakára
unottan, szürkén ült rá a pára,
hogy összekócolják apró ujjnyomok.
S lám, valaki a szívét hagyta ott.” 

Egy költő életben nem kis dolog az első saját kötet megjelenése… Szeptember legvégén látott napvilágot Sárhelyi Erika első önálló kötete, melyben tíz év válogatott termését tarthatja kezében az olvasó. Ez a kötet adta apropóját beszélgetésünknek, no meg az, hogy – ahogy már egy korábbi beszélgetésünkből is kiderült -, én magam is rajongója vagyok Erika verseinek…

Hogy érzed magad? Milyen volt kézbe venni az önálló köteted?

Boldog és kiegyensúlyozott vagyok – most már lassan elhiszem, hogy megtörtént.
Egyszerre volt különös, szinte furcsa, hogy tényleg az enyém, másfelől melengetően jó érzés. Tényleg, mintha gyerkőcöm lenne – vers is született ebből az alkalomból, nem véletlenül.

Széljegyzet

Tudod, ez a könyv nekem gyermekem.
Ma még újszülött és jó szagú,
nekem mégis csuparánc világegyetem.
Lapjain évek, évszakok, percek
öröme táncol és bánata reszket.
S a sorok között…?
Ott bújnak meg a legnagyobb csendek.
S a gyermek,
e tizenéves csecsemő elindult,
billegve jár, hátra-hátranéz,
s ahogy megfeszül köztünk a köldökzsinór,
szívem egyszerre pehelykönnyű
és ólomnehéz.

Hiszen oly apró, védtelen,
mint verébfióka, ki sasok közé pottyant,
s fejét behúzva várja,
ízekre a nagyok mint szedik.
Gyermek még, született félárva,
ki csak anyjának hiszi el, ha mondja:
szeretik.
De megy, tétován bár, de lépked,
és viszi magával óvó tekintetem.
Egy nap majd talán képes leszek rá
és végleg, örökre elengedem.” 

Az előző kötet, az Adj jelet!, melyben társszerzőként jelentél meg, 2008-as. Sok év telt el azóta… Miért vártál ennyit azzal, hogy nyomtatásban újra megjelenj? Hiszen te egy nagyon termékeny költő vagy… érlelgetted a verseket, esetleg bátorságot gyűjtöttél?

Ez egy jó kérdés. Bár igazából nem is bonyolult: pénz kérdése volt. Meg kicsit az önhittségemé, vagy nevezhetjük naivitásnak is. Azt gondoltam, hogy talán valaki majd fölfedez, és azt mondja, “egész jó, amit csinálsz, kiadom a köteted, mert látok benne fantáziát”. De egy idő után beláttam, hogy tényleg önhittség és naivitás. Úgyhogy mikor elrendeztem magamban, hogy lehetne könyvem, ha lenne rá pénzem, akkor voltaképpen, ha úgy tetszik, le is tettem róla, illetve reménykedtem valami csodában. Aztán ez a csoda a volt általános iskolai magyartanárom képében jelentkezett, aki felajánlotta, hogy finanszírozza a kiadást. Csak úgy. Szívjóságból, önzetlenül. Nem akartam elhinni. … Egyébként a verseknek jót tett az érlelgetés, illetve az, hogy a tíz év alatt szépen kiderült, mi az ocsú, és mi a búza. Sok-sok versem nem került be a kötetbe. Persze, több száz nem is kerülhetett, ez is nyilvánvaló.
A bátorsággal nincs gondom, néha kicsit vissza is kell vennem, hogy ne tűnjek túl elbizakodottnak. De a siker könnyen azzá teszi az embert, és tagadhatatlanul jól esnek az elismerések.

Kaiser Lászlóval, a Hungarovox Kiadó vezetőjével a kötet megjelenésekor a kiadóban.

Mikor kezdtetek hozzá a kötet összeállításának? Már meglévő verseidből válogattál, vagy írtál verseket direkt ebbe a kötetbe?

2016 tavaszán kerestem meg Kaiser Lászlót, a Hungarovox Kiadó vezetőjét azzal, hogy megnézné-e a verseimet, érdemesnek tartja-e kiadásra. Csak a már meglévő verseimből válogattam. Nem volt könnyű, egyrészt a mennyiség miatt, másrészt, mert azt javasolta Laci, látva, hogy ez egy nagy, tízéves anyag, hogy próbáljam valamiféle tematika alapján ciklusokra bontani a kötetet.
Így aztán végig kellett gondolnom, hogy mik is azok a témák, amik vissza-visszatérnek az alkotásaimban, amik folyamatosan foglalkoztatnak. Így lett végül négy ciklus. Ja, és persze kitaláltuk, hogy körülbelül hány oldal legyen a kötet, ami egyrészt anyagilag is belefér, másrészt az olvasónak is fogyasztható még, és akkor ez megszabta, hogy kb. hány vers fér el egy ciklusban.

Melyek azok a témák, amelyek leginkább foglalkoztatnak, és egy-egy ilyen ciklus hány verset ölel fel?

Kb. 150 versről beszélünk. A ciklusok címét egy-egy versem adja, ennek megfelelően a ciklust a címadó vers vezeti be. A négy ciklusból az első címe az Önkényes időszámítás, ami a természetre való rácsodálkozásaimat örökíti meg. A második A szerelem grammatikája, ami nyilván egyértelmű, hogy szerelmi verseket gyűjti össze. A harmadik ciklus a Vers és minden más címet viseli – ez egyrészt a sajnos rendre visszatérő, gyötrő, ihlethiányos állapotban írt verseimet tartalmazza (ellentmondásnak tűnik talán:)), ill. minden más olyan tematikájú verset, ami szembejön velem, és nem tudok elmenni mellette szó nélkül. Végül a Pőreségem c. ciklussal zárul a kötet, ami a legszemélyesebb, leginkább engem megmutató alkotások gyűjteménye.

Csak olyan versek találhatók a kötetben, amelyek eddig még nem jelentek meg, vagy néhány verset már ismerhet az olvasó az Adj jelet kötetből is?

Van jó néhány olyan, ami már az előző kötetben is benne volt. A kötet címadó verse, a Hétköznapi józanság is szerepel benne többek között. Úgy éreztem, hogy első önálló kötetemből nem hiányozhatnak azok a versek, amelyek meghatározóak, amelyek nélkül lehet, hogy el se jutok idáig. Hogy ezek valójában, irodalmi értelemben mennyire értékesek vagy időtállóak, ezt igazából magam sem tudom. De mind olyanok, amiket tényleg szeretnek az olvasók, sokszor visszaköszönnek a neten, itt-ott-amott – talán nem érdemtelenül.

Maradtak-e ki esetleg olyan verseid a kötetből, amelyeket szívesen láttál volna még benne, csak valahol meg kellett húzni a határt?

Azt hiszem, nem. Vagy ha igen, ezt a “sajnálkozást” viszonylag gyorsan elengedtem. Ezek a versek ettől még léteznek, majd ezekről is eldönti az idő, illetve a neten böngésző olvasó, hogy egyébként jók vagy sem. Már a weboldalamra sem pakoltam fel minden korábbi versem, az is egyfajta szűrés eredménye. Egy ideje persze mindent felteszek, ami azóta született, de ha még lesz alkalmam új kötetet kiadni, biztos, hogy ezekből is bőven elhullajtok majd. Az ideig-óráig számomra kedves, vagy önmagam által jónak tartott versről is kiderülhet önmagam számára is, hogy igencsak gyenge.


Sárhelyi Erika – Bodroghalmi László: Hétköznapi józanság

Miért pont a Hétköznapi józanságot választottad a kötet címének?

Az egyik az, amit már érintőlegesen említettem: ez az egyik legismertebb versem, többen meg is zenésítették. Ennek köszönhetem a költészetem iránti figyelem jó részét, legalábbis azt gondolom, hogy ha ez jó vers, akkor a jó verseim közül az egyik első. Másrészt ennek a versnek a mondanivalója nagyon kifejez engem, a gondolataimat, a világlátásomat, nagyon én vagyok. A kötetcímválasztás harmadik szempontja pedig az volt, hogy miután ezt a versemet sokan ismerik, ugyanakkor Sárhelyi Erikát, mint szerzőt valószínűleg kevesebben (mármint mondjuk egy könyvesbolt polcán a többi könyv között), arra gondoltam, hogy ha ez így megjelenik, hogy Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság, akkor ha valaki valaha is belebotlott a versembe a neten, akkor annak hirtelen talán fény gyullad a fejében, hogy “mintha én ezt olvastam volna”, “ez nekem így valahonnan ismerős”. Tehát akár a név, akár a cím, akár a kettő együtt, felhívhatja magára a figyelmet. Bármennyire hétköznapi is.:)

Említetted, hogy jellemző rád ez a hétköznapi józanság. A kötetre is igaz ez? Érzek némi ellentmondást… Ha úgy vesszük az ihletett állapot se nem hétköznapi, se nem gyakorlatias józanság… a szerelmes versek meg pláne nem azok.:)

Már magam is gondolkodtam ezen, hogy a versben is azt írom: “Míg az ember apró vágyakkal él, megbékél korral, idővel és csenddel, esőcseppet, s nem óceánt remél – tenyerében elférhet a tenger.” Ugyanakkor én pont nem nagyon tudok megbékélni sem a korral, sem az idővel, és igenis, időnként óceánt remélek esőcsepp helyett. Tehát valóban van itt egy ellentmondás egyrészről. Másrészről azért “tudom, hol a helyem”, úgy értem, igyekszem nem többet belelátni a költészetembe, illetve mindabba, ami ez ügyben velem történik, tehát szerintem tudom helyén kezelni ezt a sztorit. Az ihletett állapot egyébként valóban nem hétköznapi, sajnos. Sokkal több és intenzívebb ihletett állapotra vágyom, hiszen imádok írni, valódi örömforrás ez számomra. A gyakorlatias józanság talán ott van ebben, hogy az ember eljár dolgozni, családi életet él, mosogat, teszi a dolgát, ahogy mindenki, és ha ihlet van, akkor eldobja a mosogatórongyot – és ír.

Sárhelyi András illusztrációja a kötetben

Illusztrált a köteted…

A borítóval elég sok bajom volt. Öcsémet, Andrást kértem meg egyrészt, aki remekül rajzol, hogy a címhez, hozzám és a versekhez passzoló rajzot készítsen, de elzárkózott – szerintem valami fura szerénységből. Annyit tudtam “kisajtolni” belőle, hogy négy illusztrációt készített a kötetbe, a négy ciklus elejére. Így hát maradt a kérdés: mi legyen a borítón. Hosszas keresgélés után találtam egy oldalt a neten, ahol jogdíj nélküli, szabadon felhasználható képeket lehet találni, illusztrációkat és fotókat vegyesen – így találtam erre a kis narancsszínű virágra a zöld háttér előtt. Egyszerűen csak megtetszett, nagyon harmonikusnak találtam. Persze találtam több fotót is, és többeket megkérdeztem, nyilván a kiadót is, hogy melyik a legszimpatikusabb, melyik harmonizál leginkább velem, a versekkel, a kötettel, és végül ennél maradtunk.

Milyen a kötet fogadtatása? A szakma hogyan áll hozzá?

Ez a történet legszebb része – mármint a fogadtatás. 200 példányban adtuk ki. Ebből 100 példány maradt nálam, a másik százat pedig a Líra bolthálózat és a Bookline forgalmazta. Hogyhogy nem, de azon kaptam magam, hogy elfogyott innen is, onnan is. Óriási boldogság ez nekem, pláne, hogy maradtak még, akik kimaradtak az “első szórásból”, és jelezték, hogy szeretnének. Így aztán úgy döntöttem, jöjjön még – és megrendeltem 100 példány újranyomását. Ha szakma alatt a hozzám hasonló amatőröket érted, ők szinte mind gratuláltak, velem örültek, ahogy én is örültem az ő sikereiknek. Ha arra gondolsz, hogy a hivatalos, elismert szakmabeliek hogy reagáltak – sehogy. Még az az író/költő sem, akinél – nyilván tanulási szándékkal – líra kurzust végeztem. Ő nem méltatott a figyelmére, sem a kötet megjelenésekor, sem azóta. Hogy egyébként korábban két nyertes pályázat alkalmával is kezet fogott velem, az nyilván csak nekem volt fontos. És igen, picit savanyú nekem a szőlő, tudom, de emberből vagyok én is, hiú vagyok én is, mit tagadjam. Ugyanakkor mégis minden, de minden az olvasón múlik, sokkal inkább, mint a “szakmán”. Mondhatná bármilyen szakmabeli, hogy “ez igen”, ha egyébként a kutya se olvasna, idézne, ha nem kellene senkinek a kötetem, a költészetem. Ez (az érdeklődés a kötet iránt) számomra több, mint, amit reméltem. Persze, ha nem érdekelne a szakma véleménye, nem indulnék olyan pályázatokon, ahol szakmabeli zsűri van. De indulok, mert kell a megmérettetés, az ilyen jellegű megmérettetés is.

Dedikálás

“Zsendülés

Tavasz van. És versek sarjadnak a földből,
a téltől magzatpózba dermedt verssorok.
A szokatlan, tűhegyes kikeletfény bántja
még a csöndesen vajúdó gondolatot.

Dér lepte homlokú, kisded költemények
sírnak fel, hangjuk illanó melódia.
Magához öleli kincseit a lélek,
hogy majd legyen mit magából adnia.”

Hogy állsz a kötet népszerűsítésével? Szerveztek-e író-olvasó találkozókat a kiadóval? Találkozhatunk-e veled a Könyvfesztiválon?

Igyekszem népszerűsíteni a könyvet. Voltaképpen én magam kezdtem megszervezni a kötetbemutatót. Tudtam, hogy lenne hol megmutatkozni, ezért aztán belevágtam a szervezésbe, és végül 2016 novemberében a Malom Közösségi Térben került sor a kötetbemutatóra. Tervezem, hogy lenne valamiféle felolvasóest, de még nem körvonalazódott, hogyan és miként. Valahogy úgy képzelném, ahogy a bemutatómon is történt: zenével és beszélgetéssel, de a zenén lenne a hangsúly, és a persze a verseken. A Facélia Együttes, akik a könyvbemutatóra hoztak el 3 megzenésített verset tőlem, olyan sikeres volt, hogy e hónap, azaz április vége felé önállóan is fellépnek ugyanott, a Malomban, ez alkalommal 6 versemet is tolmácsolva. Természetesen erre is elmegyek, a kötetekkel egyetemben, hogy aki ott ismerkedik csak a versekkel, a Facélia előadásán keresztül, annak érdeklődés esetén tudjak adni a könyvből. A könyvfesztiválról egyelőre nem volt szó – mivel már megjelent kötetről van szó, így nem is tudom, egyáltalán helyem lenne-e ott. A Hungarovox standján gondolom, lesz még a kötetből, de ők úgy külön nem kerestek meg ez ügyben.

Szórádi Erika színművésznővel és Baráth Andreával a kötet bemutatóján

“Fasor(s)ok

Hársillatú éjjelek, parkban nyír, kocsányos,
magról növeszt életet a betonszürke város.
Ma gyönge gally, alig-ág, holnaputánra fácska.
Szárba szökken a világ, ha vigyázol a fákra.”

Hogyan tovább, mit tervezel? Van-e már ötleted a jövőre nézve? Mennyit kell várnunk a következő kötetre?;)

Nos, azt gondolom, egyelőre ki akarom élvezni azt, ami történik, ezt a csodát, hogy egyáltalán van önálló kötetem. Időt akarok hagyni magamnak ugyanakkor az írásra is, arra, hogy amiket a könyv megjelenése óta írok, azokról kiderüljön magam számára is, hogy jók vagy sem. És időt akarok adni az olvasóknak is, azoknak, akik szeretik és várják a verseimet, esetleg leendő kötetemet is – nem hiszem, hogy máris megrohannának egy újabb kötetért. Mennyiségre talán lenne annyi, hogy egy kötet kijöhetne még, hiszen például ebbe a kötetbe egyetlen négysoros se került, pedig nagyon szeretem őket, és a visszajelzésekből úgy látom, lenne érdeklődés rájuk. Arra is gondoltam, hogy egy leendő következő kötetben édesanyám emlékének külön is szentelnék egy ciklust, aki sajnos, már ezt az első önálló kötetet sem érhette meg, viszont halála, emléke nagyon sok gondolatot és érzést ébresztett bennem, amikből sok-sok vers született. Tehát téma lenne, mennyiség lenne – de azt gondolom, egy következő kötetnek még nincs itt az ideje. Mindenesetre nem várnék már 10 évig, az biztos, 2-3 éves távlatban gondolkodom – hacsak a hisztérikusan őrjöngő rajongók rám nem verik az ajtót előbb.:)

Facélia Együttes

Mi a helyzet a prózával? Megpróbálkozol-e vele, hiszen országos szakmai pályázaton azzal is igen jól szerepeltél…

Ez egy érdekes kérdés. A próza – az nekem az olvasás. Sokat olvasok, sok jót olvasok, és ezért is vagyok talán bátortalan. Amit említettél, az egy témához kötött rövidke próza volt, és valóban 2. helyezést értem el vele a korosztályos kategóriában, szintén szakmai zsűri előtt. Számomra a regényíró, a regényírás maga egy misztikum. Csak nézek tátott szájjal, hogy hogyan képesek több száz oldalon át vezetni a szálakat, hogy ki kicsoda, kivel van, hogyan tudják fenntartani az érdeklődést – hát, én erre képtelen lennék. A vers rövid műfaj – ha van ilyen hülye kifejezés. A prózában ilyen a novella is, viszont a novellának ütnie kell. Vagy úgy, hogy fájjon, vagy úgy, hogy fejbe verjen (és azért fájjon), vagy ráébresszen valamire stb. Én nem is igen olvasok novellát, mert egy novelláskötet is nagyon hullámzó tud lenni, egyik jó, másik kevésbé, harmadik zseniális. Én meg csak zseniálisat akarnék írni, olyat meg nem tudok. Így inkább meghagyom a prózát azoknak, akik ezt igazán jól csinálják.

Köszönöm szépen a beszélgetést! Nagyon sok sikert kívánok neked a kötethez, hogy minél több emberhez eljusson, mert megérdemli, hogy sokan olvassák!

(Megjelent Merítés 2017. március)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s